A demokrácia kézikönyve XXI. sz. – c. könyv első
utóirata.
Kapcsolati-link
térkép:
A
fő google oldal (Kivaghy ajánlott könyvek):
Első, mert valószínűleg több is lesz.
Az élet, ez esetben sajnos igazolja a könyvben leírtakat. Vagyis a könyv
igaz, valamint időtálló megállapításokat tesz.
A könyv lényegében azt állítja, hogy fejlődést, jólétet, igazságosságot
teremtő rendszer lényege, lelke, kihagyhatatlan eleme a közvetlen demokrácia. A
közvetlen demokrácia lényege, lelke, kihagyhatatlan eleme pedig a népszavazás,
ill. népválasztás.
Azonban a könyv azt is megállapítja, hogy a közvetlen demokráciát, valamint a népszavazást,
sok módon lehet akadályozni, lejáratni, majd e akadályozásokat, lejáratásokat
is felsorolja.
Az egyik lejáratás, mikor a rosszul kivitelezett „népszavazással”
járatják le a népszavazást.
Leginkább úgy, hogy a megfelelő, elfogadható népszavazás feltételeit nem
tartják be.
(Mindez a könyvben le van írva, ahogy az elfogadható népszavazás
feltételei is.)
Az elfogadható népszavazás néhány fontosabb feltétele:
(De itt mindjárt a 2016 októberi
népszavazással, mint valóságos példával is egészítsük ki a gondolatsort. A
kérdés ez: Akarja, hogy az Európai Unió
az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok,
Magyarországra való betelepítését?
Elöljáróban még feltétlen el kell mondani, hogy
e vezetés (2016 környéki) több valóságos elfogadható népszavazás-kezdeményezést
megakadályozott. Egy részét megakadályozta a túl szigorú feltételeket előíró
törvénykezéssel. Más részét pedig törvényen kívüli, legálisnak beállított,
azonban igazságtalan, valójában illegális módszerekkel akadályozta meg. Egyébként,
a sokrétű demokrácia-leépítésüknek ez csak egy-két mozzanata volt, nehéz lenne
felsorolni az őszeset.
Ezek után következzen az elfogadható
népszavazás feltételeinek felsorolása:
(A feltételek, a könyvhöz képest más megfogalmazásban, de tartalmilag
változatlanul, valamint más sorrendben következnek.)
- A népszavazás kérdése érthető, eldönthető,
egyértelmű, továbbá valóságos, a nép szerint is fontos közügyet felvető
legyen.
E feltétel ebben a népszavazásban (2016. október) nem teljesül.
Látszólag a kérdés rendben van, azonban a feltett kérdés valójában csak egy
kis-közepes valószínűséggel lehetséges történésre vonatkozik. Tehát nem biztosan
bekövetkező történésre vonatkozik. A
kérdés e miatt nem mondható valóságos problémát felvetőnek, ezért az
eldönthetősége is kérdéses.
Másfelől az is erősen kérdéses, hogy a nép szerint, e kérdés fontos
kérdés. E kérdést nem a nép vetette fel, hanem a vezetés, ráadásul a népet meg
sem kérdezték a kérdés fontosságát illetően. Tehát a nép szerinti fontossága
nem bizonyított, e tekintetben sem felel meg a népszavazási feltételeknek.
Másfelől objektív tájékoztatás mellett valószínűleg a nép nem tartaná e kérdést
fontosnak, de ebben már jócskán van, feltételezés.
- A népszavazást objektív,
manipulálatlan, kiegyensúlyozott tájékoztatásnak kell megelőzni.
E feltételnek sem felel meg e népszavazás. Kezdjük a
kiegyensúlyozottsággal (a különböző vélemények egyenlő arányba jelenjenek meg),
mert az bizonyítható. A kormány-média
túlsúlya, melyből a kormányoldal (az egyik oldal) véleménye özönlött
egyértelmű. Ennél is nyilvánvalóbb, hogy
az egyik oldal (kormányoldal) véleményére bevallottan 3, 6 milliárdot
költöttek, addig a másik oldal véleményére 85 milliót. A különbség durván
40-szeres. Újra mondom, mert szinte hihetetlen: negyvenszeres eltolódás van, a
kiegyensúlyozatlanság negyvenszeres. Az eltolódás pedig szándékos, hatalmi
erővel létrehozott, ráadásul a pofátlanság teteje, hogy az eltolódás költségét
a néppel fizettetik meg, hiszen költségvetési pénzből fizetik.
Ami pedig a szövegtartalmi manipulációt illeti, bár ez is egy nehezen
bizonyítható kategória, de ez esetben eléggé egyértelmű. Egyértelmű, ugyanis az
órásplakátokon és máshol megjelenő kijelentések egy része egyszerűen,
bizonyíthatóan nem igaz.
Más kijelentések féligazságok, vagyis összességében hamisságok.
Azt kell látni, hogy a kiegyensúlyozatlan, vagyis egyoldalú tájékoztatás
önmagában is hamis manipulatív. Azzal, hogy az „igazságnak” csak egy oldala,
annak is a szélső oldala jelenik meg, külön ferdítés nélkül is, ferdített, hamis
megállapítások jönnek létre. Még egyszerűbben, az emberi gondolkodás úgy van
felépítve, hogy egyenlő, sokoldalú tájékoztatás által tudják az emberek az
igazságot kiválasztani, ekkor érvényesül igazán, a többség dönt, elv.
Egyoldalú, aránytalan tájékoztatás esetén biztosan hamis eredmény jön létre.
- A népszavazás csalásmentes, trükközés
mentes legyen.
A csalásokat egy kissé szélesebb spektrumba kell nézni, ezért a ravaszkodásokat,
trükközéseket is bele kell számítani. Ez esetben csak egy trükközésre hívnám
fel figyelmet, de nyilván több is van. Amit kiemelek az, hogy a honosított kettős állampolgároknak, levélben is lehet szavazni, - a külföldön
tartózkodóknak, dolgozóknak nem. Különböző okokból az első kategória az egyik
oldallal, a kormányoldallal szimpatizál, nekik meg van könnyítve a szavazás. A
második kategória (külföldön tartózkodók) a másik véleménnyel szimpatizál,
nekik meg van nehezítve a szavazás. A hivatkozás, hogy az egyik kategória rendelkezik
magyar lakcímmel, a másik nem. Valójában csak a csalásmentesség lehetne
megfelelő indok, azonban a jelenlegi informatika mellett számtalan mód lenne,
hogy a duplán szavazókat kiszűrjék. Az
elv tehát az lenne, hogy mindenkinek egyformán könnyítsük meg a szavazást és
minden csalást szűrjünk ki. Ez most nem
valósul meg. A lényeg, hogy az egyenlőtlen fölösleges megkülönböztetés egyfajta
választási trükközés, csalás.
- A népszavazásnak legyen előre tudott
jogi, törvényalkotási következménye.
Nos, ez esetben ez sem jön létre, legalábbis előre tervezetten,
átláthatóan nem jön létre. A szavazás előtt a nép nem tudja, hogy milyen
jogalkotási következménye lesz a szavazásának.
Ezzel egyfelől nem érezheti át a kellő felelősséget, másfelől az ilyen
szavazás a nép átverése, kigúnyolása, legalábbis átvitt értemben.
Ez esetben csak a fenti négy
feltételt sorolom fel, mint erősen sérült népszavazási feltételeket. Ez a négy
sérült feltétel is untig elég, hogy kijelentsük ez a népszavazás nem
elfogadható, nem tisztességes. Sajnos ezzel a kormány nemcsak hamis intézkedés
hozhat létre, de átvágja a népet is, valamint lejáratja a népszavazás intézményét
is, áttételesen pedig a demokráciát.
Tudom, hogy manapság ebben, hazugságáradatban, ez az értekezés, még ha
olvasott is lenne, nem vágja ki a biztosítékot, csak egy szerény kis
problémafelvetésnek tűnhet, olyan magasra van állítva a robbanásszint, az
ingerküszöb.
Mégis, akkor miért írok ilyen „normális” elemzéseket? Netán ha mégis
eljönne egy normálisabb kor, akkor legyen egy normális (nem szélsőséges, nem
egyoldalú) elemzés is.