Boldogság kiegészítés

Kiegészítés az egyéni boldogságkereséshez.

Az egyéni boldogságkeresés kapcsán is felmerül az arany középút, ill. a helyzetnek meg felelő arany középút keresése.

Azt kijelenhetjük, hogy a józan, szélsőségektől mentes, elfogulatlan véleményezés (aminek a kritika is része) mások számára a leginkább kedvező.

De mi a helyzet a mi érzéseinkkel? Az egyéneknek mely hozzáállás hoz örömet, vagy éppen idegeskedést, kellemetlenséget?

Talán ez alkati kérdés is.  Ez azonban nem válasz.

Szóval én, mint átlagember inkább:

  Idegeskedjek, harcoljak (de ez kellemetlen lehet magamnak másoknak)  -  vagy nyugisan mosolyogjak (ez viszont nem visz előre, ráadásul nem biztosan megy)?

   Inkább, legyek magabiztos (netán nagyképű), - vagy szerény (netán meglapuló)?

   Inkább legyek pontosan ítélkező (rövid távon kellemetlen magamnak, másoknak) – vagy nagyvonalú (ez pedig igazságtalansághoz vezethet)?

   Inkább, keményebben, feszesebben, - vagy lazábban éljek?

Lehetne még sorolni.

Javaslatom magamnak és másoknak, bár tudomásul veszem, sőt kénytelen vagyok tudomásul venni, ha sokan mondják: ez az okoskodó majom nekem ne javasoljon semmit.

Nekem, mint mindenkinek, viszont jogom van javasolni (legfeljebb nem hallgatják meg), tehát a javaslatom, most is: az arany középút, ill. a helyzethez illő arany középút. Másképpen a józan, szélsőségektől mentes, (dicséretet és kritikát is tartalmazó) elfogulatlan vélemény. Megint másképpen: hosszabb távon tartósan, soha nem esek egyik szélsőségbe sem. Pl. tartósan nem esek a sodródás, a szolgaság (másoknak összességében ártó) állapotába. De, nem esek a nagyképűség a kegyetlen harc, az uralkodási vágy állapotába sem.

A probléma az, hogy az érzéseim, érzéseink nem mindig teszik ezt a józan viselkedést lehetővé, hol idegeskedek, dühöngök, máskor pedig nyugisan mosolygok (nehogy már mások hülyesége miatt magamat büntessem).

Tartósan egyik sem jó, ezért szinte kényszerítem magam, hogy józan, elfogulatlan, középút közelébe járó legyek, - igenis nekem ez hoz megnyugvást, elégedettséget.  Vagyis számomra azon önfegyelem hoz elégedettséget (egyfajta öröm) amelyik féken tartja a pillanatnyi (rövidtávú) szélsőséges érzelmeim. Illetve az a tudat, hoz elégedettséget, hogy nagyjából a helyes, az arany középúton járok. 

A boldogság

 A lelki fájdalomcsökkentő technikák, módszerek.

Szintén az egyéni boldogságépítés kategóriájába tartozik.

Két okból is elsősorban egyéni boldogságépítésről van szó.  Elsősorban magunknak csináljuk, másodsorban nincs külső kényszer, sőt még a nevelés, oktatás sem hajt senkit ez irányba.

Induljunk ki az előzőkben leírtakból.

Tehát az alábbiakban leginkább arról elmélkedem, miképp tudjuk saját magunk a sérelmeink, sebeink gyógyítgatni, a fájdalmat enyhíteni.

És nem arról, hogy milyen családban, társadalomban, milyen viselkedéssel tudjuk a boldogságunkat, valamint mások boldogságát növelni.

Elvileg két alapvető módszer van: a lelki fájdalmak sérelmek enyhítése, ill. testi és lelki örömökkel való kompenzálás, feledtetés.

    Manapság, ha beütjük a keresőbe, hogy „boldogság”, akkor mindenféle hormonról, ill. idegrendszerről, agyi működésről olvashatunk.  A „gondolkodást” beütve is ezekről olvashatunk. Persze ez is a boldogság mellékszála, de csak mellékszála, mert attól hogy ismerem, a hormonok működését még nem tudom magamat, másokat boldoggá tenni. (A gyógyszerek beadása nem megoldás, sőt súlyosbítja a problémát legalábbis a normális egészséges emberek esetében) Szóval az interneten, a lexikonokban, másról is kellene olvasni, olyasmiről, amiről eme iromány is szól. Valamint az iskolákban is ezt kellene tanítani, jelenleg szinte nem tanítanak semmit.

Szinte ugyanez elmondható az igazságról, az igazságosságról, a gondolkodásról.

A lényeg teljesen hiányzik, bizonyos működési részlet elterebélyesítve teljesen elfoglalja a lényeg helyét. Bár az agy az idegrendszer működése érdekes, és hasznos is lehet, de ennek ismeretétől a gyerekek, emberek nem tanulnak meg helyesen gondolkodni. Ezt sem, a gondolkodástant sem, tanítják az iskolában.

Mindez mit jelent? Többek között, a már tárgyalt alapvető emberi gyengeséget: Az emberek nem szeretik a dolgokat, a helyzetet, a világot egyszerűen lényegileg, de alaposan elemezni.  Viszont szeretik, tudják is a részletkérdéseket kibontani. Ennek aránytalansága pedig, egy torzult emberi gondolkodást jelent.

Térjünk vissza lényegileg az egyéni boldogságkereséshez. Persze amikor azt mondom, hogy egyéni, akkor mindig fel kell merülni: a közösségi iskolának minden fontosat oktatni kellene, tehát a közösségnek, a társadalomnak minimum az oktatáson keresztül, mindenhez köze van.

   Vannak ezért egy fokkal értelmesebb tanítgatások is. Éljünk egészségesen, tornázzunk, együnk sok zöldséget, járjunk a természetbe, a jó levegőre, valamint éljünk egyszerű kiegyensúlyozott életet, kerüljük a stresszt, és így tovább. Persze mindez fontos és valóban növelheti a boldogságot, de azért az emberi lélek és az élet is bonyolultabb annál, hogy a boldogság ennyivel elintézhető lenne.

 Azért nem árt óvatosnak lenni, azaz amire vigyázni kell.

     Nyilvánvaló a más kárára történő, igazságtalan előnyszerzés, örömszerzés, mint enyhítés, elfogadhatatlan. Ez mindenképp elfogadhatatlan, akkor is, ha minket ért sérelmet akarunk kompenzálni.

Ezzel kapcsolatban újra felmerül a keménység, ill. ambíció szükségletek ártalmas kergetése: mint pl. hatalomvágy, pl. a birtoklásvágy, pl. vagyongyűjtés, pl. a túlzott kiemelkedésvágy - kergetése.  Ezek olyan „örömszerzések”, melyek másoknak szinte biztosan így, vagy úgy de ártalmat, lelki fájdalmat okoznak, de valószínűleg a vágyakozónak, a kergetőnek sem adnak igazi boldogságot. 

Bármennyire is banális egyszerűen ki lehet jelenteni: a pénz, a vagyon, a hatalom, nem adnak boldogságot. A karrier, a siker, a kiemelkedés pedig önmagukban szintén nem adnak boldogságot, csak akkor, ha helyes tartalommal lettek feltöltve.

    Ill. újra felmerül, hogy az igazságosság, a biztonság, az önrendelkezés, a beleszólás, az egészség, a tudás, a természetvédelem alacsony szintű megvalósulása, nemcsak közvetve, de közvetlen is lelki fájdalmat, sérelmet okoz. Ez alatt azt értem, hogy pl. becsapnak egy almával, akkor a károd egyrészt az alma, másrészt maga a becsapás történése is lelki fájdalmat okoz. Sőt szintén fájdalmat okoz, ha nem téged, de más embereket ér ilyen. A lényeg, hogy, mások ártalmára történő előnyszerzés, örömszerzés tilos.

Attól hogy a sértettnek illik bizonyos nagyvonalúságot, elnézést tanúsítani, nem jelenti azt, hogy a sértett, vagy bárki tehet sértéseket. Az elnézés, ezek szerint, a kisebb, véletlenszerűen ritkán elkövetett sértésekre vonatkozik.

    Sőt olyan enyhítés, örömszerzés is elfogadhatatlanok, mely hosszabb távon nekünk, magunknak ártanak. Alkohol, kábítószer, stb., tehát olyan megoldások, melyek egy ideig-óráig enyhítenek, de hosszabb távon megduplázzák a bajokat, gondokat.

Az alkohol, kábítószer, hasonlók, a direkt tudatmódosító szerek, a legveszélyesebb, leginkább elkerülendő szerek, módszerek. Ugyanez elmondható a mániákról (szenvedélyekről) is. (Mánia: egy tevékenység, ami mindent, egészséget, életet, családot, erkölcsöt, felülír.) A káros mellékhatásuk (saját egészség, saját élet, saját boldogság, másoknak ártás) dupla akkora, mint az ideiglenes hasznos hatásuk. A kedvelt tevékenység (pl. hasznos érdekes munka, hobbi) egy határig, a legerősebb boldogságforrás, azonban egy határt átlépve, mániává válva, éppen ellenkező hatással bír. Éljünk, harmonikus sokoldalú életet, de erről még szó lesz.

Tehát két féle lelki fájdalom enyhítő technika (másképpen ez boldogságnövelés) van: elfogadható, valamint elfogadhatatlan. A következőkben az elfogadható módszerekről, technikákról lesz szó.

     A másik problémakör, hogy minden enyhítő módszer technika, elterelő manőver jellegű, vagyis az eredeti problémát nem oldja meg. Tehát ha ez eredeti lelki fájdalmat kiváltó probléma megoldható, akkor igyekezni kell megoldani, és legfeljebb mellette alkalmazni az elfogadható enyhítő technikát. Ha viszont nem oldható, meg ilyen is van sajnos, akkor első számú megoldásnak marad, az elfogadható enyhítő technika.

 A  következő pedig az önzrikálás, a felnagyítás problémája.

Az esetek egy részében jogosan érzünk fájdalmat, nem nagyítjuk fel, viszont esetenként a túlzott sértődékenységünk, vagy depressziónk, vagy egyéb okok miatt felnagyítjuk a sérelmet, bánatot, fájdalmat. Sajnos az ember, az egyén nem nagyon képes elválasztani a jogos sérelmet, fájdalmát az önhergelésből adódó sérelemtől.

Két dolgot tehet, az egyik hogy mégis megpróbálja megvizsgálni saját felelősségét, ill. hogy a baj, gond valóban mekkora.

    Kérdés azonban mi a helyes eljárás, ha az embert éppen a saját hibája nyomasztja?

Sajnos ez a leginkább megoldhatatlan helyzet. Azért nehéz, mert ekkor nem lehet azt tanácsolni, hogy lépjen túl rajta. Ez lelkiismeretlen egyénekhez vezet, ill. lelkiismeretlen társdalomhoz vezet.

    Az esetek többségében azonban az igazi, vagy látszólagos sértés kívülről jön. Ekkor eshetünk igazán az önzrikálás, a felnagyítás hibájába.

      Vigyázni kell, hogy düh, gyűlölködés, félelem, szégyen, kielégítetlen vágy, irigység, stb. negatív érzések ne legyenek szinte folyamatosak és erősek, ne legyenek olyanok, melyek boldogtalanná tehetik az életünk. Ezek, a normális embernek, sem közvetve, sem közvetlen, nem adhatnak boldogságot.

   Vannak tehát a vágy-önhergelések. Valamint, vannak a gyűlölet-önhergelések.  Valamint vannak a félelem-önhergelések. Tulajdonképpen eme esetekben nemcsak arról van szó, hogy valószínűleg másoknak is ártunk, de közben önmagunknak is ártunk, saját magunkat is piszkáljuk,

     Mindig legyenek vágyaink, (igényeink, szükségleteink) csak azok ne legyenek elérhetetlenek. Minden szenvedély, túlzott vágy, mánia kerülendő.

Továbbá bizonyos mértékű igazságérzet sértéséből eredő düh, dühből eredő tettvágy még pozitív, bizonyos határt átlépve azonban, negatív, sőt borzalmas tettek okozója lehet a gyűlölet.

Továbbá, bizonyos mértékű félelem, aggódás is pozitív, jó dolog, a törődés jele, azonban itt is van egy öngerjesztett, túlzott határ, ami után az egész átfordul ártalmas irányba.

     Az önzrikálás, önhergelés egy külön része, a fölösleges, túlzott önhibáztatás.  A különböző problémákért magunkat hibáztatjuk. Itt is a túlzás a szélsőség a probléma, mert egyébként a kellő önkritikára szükség van.

– Nehogy már mindenért magam okoljam. Nem okolom magam, de legközelebb még jobban csinálom – ehhez hasonló gondolatokkal lehet csökkenteni a túlzott önhibáztatást. A probléma összefügg a kellő (nem túl erős, nem túl gyenge) önbizalommal.

Az ellentmondásosság, ill. az arany középút problémája végigkíséri ezt az egész boldogságkeresést. 

    Az önzrikálás néhány megelőző, enyhítő gondolata, mondata, viselkedése:

Az egyik vonal: - kemény vagyok, nem nyafogok vonal.

A másik vonal: -  lezser vagyok vonal.

 - Nem érdekel. 

 - Majd az idő megoldja.

 - Más hülyesége miatt nem fogom magam büntetni.

És ehhez hasonló vigasztaló gondolatok tudatosítása.

Néhány önerősítő gondolat:

 - Minden hibából lehet tanulni.

 - Minden nehézség megerősít.

 - Minden rosszban, van valami jó.

 - De legalább, megpróbáltam.

 - De legalább, tükörbe tudok nézni.

Ismételem, minden fájdalomcsökkentő módszernek lehet egy a valós problémáról elterelő, elodázó hatása, amit el kell kerülni.

    Az elkerülendő boldogság keresésesek felsorolása vázlatosan:

Másnak ártó megoldások.

Vagyon, pénz, hatalom kergetése. Rossz tartalmú, másoknak ártó karrier, kiemelkedés.

Igazságosság, biztonság, önrendelkezés, egészség, tudás, természetvédelem kárára, elhanyagolására történő megoldások.

Túlzott vágy, túlzott, düh, gyűlölködés.

Alkohol, kábítószer, egészségre ártalmas szerek.

Mániák, túlzott szenvedélyek.

Rövid távú megoldások. Olyan, módszerek melyek a megoldható problémák megoldhatóságáról elterelik a figyelmet.

Önzrikálás: mások ártásának, ill. a bajok felnagyítása.

Túlzott önhibáztatás.

Emelkedjünk egy kicsit magasabbra és tekintsük át az általános boldogságnövelés kategóriáit:

Most itt csak a lelki fájdalmakról beszélünk, de ezen kívül létezik még,

A testi fájdalom is,

A testi öröm is.

Valamint a lelki öröm is.

Nagyon egyszerűen arról van szó, hogy az összesített boldogság érdekében, minden olyan módon, mely nem árt másoknak, és hosszabb távon magunknak sem - csökkenteni, minimalizálni kell minden testi fájdalmat, lelki fájdalmat. Valamint minden olyan eszközzel, mely nem árt másnak, és magunknak sem árt (nem egészségtelen), hosszabb távon növelni, maximálni kell minden testi örömet, lelki örömet.

Itt egy kicsit bővebben térek ki, a testi fájdalmakra, ill. örömökre, főleg az utóbbira, mert máshol erről nem beszélek.

Először is oldjuk fel, elsősorban magunkban is, a testi örömökkel kapcsolatos látszólagos ellentmondásokat. Kétségkívül egyes elméletek éppen az aszketizmust, legalábbis a fegyelmezettséget magasztalják. Más elméletek pedig szinte minden testi örömöt (evés, szex, vidám mulatós állapot, stb.) bűnösnek mondanak.  Ezek jó esetben is csak féligazságok, vagyis nem igazak.  Az első elmélet csak annyiban igaz, hogy adott esetben bizonyos aszketizmus, fegyelmezettség is adhat főleg lelki örömöt. Viszont ez nem zárja ki az egészséges testi örömök élvezetét. Elsősorban a szexet emelném ki, mert már tudományosan is bizonyított, semmilyen formája nem egészségtelen. A második elméletből csak annyi igaz, hogy esetenként bizonyos testi örömök valóban a veszélyes kategóriába tartoznak. Azonban a másnak nem ártó, ill. nem egészségtelen testi öröm, erkölcsös,  éppen azért mert anélkül okoz boldogságot, hogy nem árt másnak.

Az egészség nem véletlenül állandóan megjelenik, mint a testi fájdalom ellenszere. Az egészséget komplexen nézve, itt nemcsak az egészséges életmódról van szó, hanem az állami egészségügy állapotáról is.

 A vallás, a hit az eszme, mint boldogító módszer.

Elsősorban vallás, az ima, a hit-remény, a másvilági igazságszolgáltatás, „a bölcs Isten majd elrendezi”, mindebben való hit „módszeréről” van szó. Ezek sokak számára nagyon fontos lélek-karbantartó dolgok.

Sokan talán megbotránkoznak, mert a vallást, a hitet az imát, stb., többnek gondolják, mint egyszerű lelki fájdalomcsökkentő módszernek. Nem állítom, hogy nem több, én csak azt mondom, hogy mindenképpen van egy ilyen vonatkozása is: a vallás, lelki fájdalomcsökkentő módszer. Én nem állítom, hogy a vallás nem lehet több mint a boldogságkeresés egy bizonyos módszere, viszont hamisnak tartom azon vallásokat, nézeteket, melyek szinte kizárólag a vallási tanítások dogmák, rituálék betartását tartják, nemcsak az igaz viselkedés, de a boldogság meglelésének, egyetlen módjának.

Én magam sem tartom kizártnak, hogy lehet egyféle másvilágban, másvilági ítélkezés, mely az emberi lényegről szól a kellemes (boldogító), vagy a kellemetlen (boldogtalanságot okozó) érzésekről szól. De kijelentheti e bármelyik vallás, nézet, csakis én lehetek az igazság tudója?

Ne felejtsük el: semmilyen nézet vallás eszme nem lehet fontosabb az emberek boldogságánál.  A boldogság a legfőbb cél, mert az Istennek, a természetnek is csakis ez lehet a legfőbb célja.  Az eszközt, pl. a vallást, nézetet, az eszmét nem lehet célként beállítani.

Valamint a két alapvető igazságossági alapelvet sem írhatja felül semmi.

      Külön ki kell emelni a buddhista módszereket, ill. felfogást. A meditáció, az érzések érzelmek törlése, a vágyak minimalizálása, a szenvedélyek, a mániák levetkőzése csökkentik a lelki szenvedést. Ugyanakkor nem igaz, hogy a boldogság, és minden más csakis a belső tudatból eredhet. E problémára is többször visszatértem, nem véletlenül.

Ha az unokám szeret az jó érzés. A mosógép jó. Ha egy gyógyszertől elmúlik a fejfájásom, az jó. Ha megver, vagy becsap egy másik ember, az rossz. Ezek és még sok minden más kívülről, a társadalomból jön. A pontos megfogalmazás tehát: sok minden jó, rossz (öröm, szenvedés) a belső tudatból ered, sok minden jó, rossz (öröm, szenvedés) a külső világból, a társadalomból ered. Másképpen: a belső tudatunkkal csökkenthetjük a kívülről jövő jót, rosszat, de nem szüntethetjük meg.  A belső tudatunkat is és a társadalmat is, szükséges építeni. Persze a társadalom építése sem kizárólag a technika, és az anyagi jólét fejlesztéséből áll. A barátságos, igazságos környezet építése, különböző módszerekkel, legalább ugyanannyira fontos.

    Ugyanezen okból azon felfogások sem igazak melyek szerint a földi élet, csak próba, csak boldogtalanság, a másvilág adja az igazi életet, adott esetben a boldogságot. Bár magam is hiszek, reménykedek, egyfajta másvilágban ez azonban nem teszi jelentéktelenebbé a földi életet.

 Néhány egyéb módszer.

     Valamint van még a tettek nélküli szitkozódás, dühöngés módszere. Ha ez nagyon erős kontroll alatt van, akkor egyféle, nem kizárólagos technikának elfogadható. Az erős kontroll azért szükséges, hogy az ember tudja, hogy ez a szitkozódás csak bizonyos határig mehet el, tettekben semmiképpen nem realizálódhat. valamint szitkozódást mindig követni kell a megbocsátásnak.

     Továbbá van még egy módszer, én gyakran használom: önön érzéseink, érzelmeink figyelése. Pl. annak a figyelése, hogy milyen testi tüneteket okoznak.

A direkt kellemetlen érzelmeink: a félelem, a bánat, a szégyen, a tehetetlen düh, az idegeskedés, a kielégítetlen vágy. Nos, ezek testi tüneteit szoktam figyelgetni.

ezek két részből állnak, egyrészt testi tünetekből, mellkasi, ill. gyomornyomás, ilyen-olyan izomtónus, vérnyomás, nehéz légzés, torokszorítás, kapkodó vagy lelassult mozgás, arcmimika, sírás, és még lehetne sorolni. (Az öröm a boldogság ezek hiánya, ill., egyfajta kellemes testi állapot és nevetés.)  A másik rész a problémától elszakadni képtelen körbeforgó gondolatmenet.

Viszont az is kérdés, hogy lehet ezeket a kellemetlen érzelmeket, direkt módszerekkel megelőzni vagy kordába tartani, vagy csökkenteni. A félelem talán a legfontosabb, leggyakoribb kellemetlen érzésünk. Érdekes végiggondolni, hogy leginkább a kellemetlen érzésektől, ill. a fájdalmaktól félünk. Amiket egyébként sok minden ki tud váltani. Primer szinten gyakran a félelemtől félünk, ami önzáró, kör, gödör is lehet, ha nem próbálunk kimászni belőle. A félelmet és más negatív érzelmet is leginkább a cselekvéssel tudjuk csökkenteni. A legrosszabb amit „tehetünk”, csak ülünk, saját problémánkba merülve. A hasznos érdekes tevékenykedésről még szó lesz.

Az önismeret, önfejlesztés egyéniségmegtalálás, mint a lelki fájdalmak csökkentő, ill. boldogságnövelő módszerek egyik fajtája.

Avagy a kiegyensúlyozott kedélyes ember, valamint a vágyaitól megszabadult ember, lehet boldog ember. Ehhez azonban elsősorban önkontroll, önfegyelem szükséges. Több vallás, filozófia vallja ezt a boldogságkeresésről. Én azért hozzáteszem: ez csak egy módja, eszköze, bár fontos módja, eszköze a boldogság keresésének.

Már említettem, de itt is megemlítem: önmagunk erősítése, „lezserségünk” erősítése, abba az irányba, hogy a problémákat meg tudjuk oldani. Néhány gondolat:  - Én erős vagyok.  - Minden probléma erősebbé tesz.  - De legalább megpróbáltam.  - Az idegeskedésnek semmi értelme, semmit sem old meg, sőt ront a helyzeten.

Uraljuk magunkat, saját érzelmeinknek, saját gyengeségünknek, saját vágyainknak, saját mániáinknak ne legyünk rabjai.

A belső béke megteremtése, saját szélsőségeink lenyesegetése, saját mániáink saját kényszereink legyőzése.

Akár azt is mondhatjuk: mielőtt meg akarod változtatni a környezeted, azelőtt magadat változtasd meg. Csakhogy ez ellentmondana annak, hogy meg kell próbálni a valós problémákat, a környezeti problémákat megoldani. Mindkettő egyaránt jó és fontos.

Önteltség, önzőség nélkül legyünk jóba önmagunkkal, a saját ellentmondásaink oldjuk fel, találjuk meg a magunk arányait.

Találjuk meg a magunk (tulajdonsági, viselkedési) arányait, a magunk középútjait.

Semmiben (tulajdonság, viselkedés), ne legyünk erősen átlagon aluliak, mert hiába vagyunk mindenbe jók, közepesek, de már egyetlen egy erős átlag alattiság, az egészet elrontja.

Ugyanakkor legyenek kiválóságaink, egyéniségünk, legalábbis olyan teljesítmények melyek átlag felettiek, ill. melyek a közvetlen környezetben, kisközösségben elismerést vált ki.  

Tudjuk, hogy mit akarunk. Sokszor azért vagyunk boldogtalanok, mert azt sem tudjuk, mit akarunk.

    Már érintettem, de visszatérnék egy mostanában divatos elterjedt téves, sőt káros felfogásra.

Mostanában egyre gyakrabban látok, hallok, számomra egyébként eléggé homályos mondatokat, amit le kell fordítanom magamnak. Ha lefordítom, akkor ilyen fogalmakat kapok.  Önmegvalósítás. Önszeretet. Stresszes helyzetek oldása. Stresszes helyzetek elkerülése. Ne stresszeljünk fölöslegesen. Önkontroll. Értékeljük át az életünk, csak a valóban fontos dolgokkal törődjünk. Elemezzük életünk, és fedezzük fel a rejtett problémákat (megalkuvásokat, sértések lenyelését, hiányokat). (Kérdés, ha ez megvan, mit tegyünk?)

Tulajdonképpen ezek teljesen rendben vannak, hiszen én is ilyesmiket hangoztatok.  Amiért én mégis problémát érzek, az hogy e tanácsok, megoldások önmagukban állnak, elmarad a szükséges kiegészítés. Nemcsak a többi módszer marad ki. Annak kifejtése marad ki, hogy az ember bizonyos határig nem fölöslegesen aggódik, szorong stresszel, izgul fél. Illetve, nem ok nélkül nyel le bizonyos dolgokat, köt kompromisszumokat.

Egyfelől a „cudar” élet miatt teszi ezt. Másfelől, az önzetlensége miatt teszi ezt.

Tehát amikor azt tanácsoljuk, hogy kerülje a stresszt, stb., azt tanácsoljuk: legyél önzőbb. Illetve, az élet, a társadalom problémáit ne vedd a szívedre, ne törődj velük. Én pedig teljes mellszélességgel mondom, hogy mindenkinek önmaga érdekében is törődni kell a társadalom problémáival.

Tulajdonképpen csak egy rövid kiegészítés marad ki: kerüld stresszt,- de csak a feleslegest.  Nem mehetünk át mi sem, más sem, a társadalom sem, az önfigyelő önzőségbe, mert ez ezt jelenti, hogy kevesebbet törődünk másokkal, mások érdekeit, igényeit gyakrabban sértjük meg. Vagy éppen a túlzott kényelemességünkkel (gyereket sem vállalunk) ártunk, ha nem is közvetlen, de közvetve.   Vagyis az egyik oldalon erősebben növeljük a sértést, a stresszt, mint csökkentjük, a másik oldalon.

Az örömszerzések növelései, mint fájdalomkompenzáló módszerek:

A más kárára történő örömöktől tartózkodjunk, viszont minden örömöt használjunk ki, ami nem árt másnak. Gondolok itt pl. szexre, és hasonlókra.

       Találjuk meg a vidámság, a humor, a társaság, valamint a pihenés, lazulás, vagy éppen a sportolás örömét. Viszont itt felvetődik az egyik emberi gyengeség: az értelmetlen szórakozás problémája.

     Éljünk harmonikus sokoldalú életet. Hasonlattal élve, az élet, a munka, a szórakozás étlapján sokféle étel, tétel szerepeljen, lehetőleg egymással harmóniába, és egyiket se vigyük túlzásba. Egyébként a hasznos, érdekes munkáról, tevékenységről, mint örömszerzésről még bőven beszélek.

     Fedezzük fel és elégedjünk meg a kisebb örömökkel is.

A kisebb sikereknek is örüljünk. A kisebb büszkeségeket is becsüljük meg.

Értékeljük a szép perceket.

Ne merüljünk el a keserű emlékekben, de idézzük fel a szép, a pozitív emlékeket. Ahogy a jövőt sem muszáj reménytelennek látni.  

    Fedezzük fel a megismerés örömét, a csodálkozás örömét.

A kisebb felfedezéseknek is örüljünk. A kisebb csodáknak is örüljünk. (ugyanis a csodálkozás is örömérzés)

     A jól elvégzett munkánknak, még ha az csak napi munka, szintén örüljünk.

Fedezzük fel, és gyakoroljuk az adás a szeretet örömét.

Legyünk érdeklődők, éljünk sokoldalú harmonikus életet. Ne zárkózzunk be.

     Örömet, ill. a rossz feledését hozhatja, ha elkalandozunk valamelyik fantázia országba (sokféle fantázia ország van), de csak akkor, ha ez önkontroll mellett történik. Akkor kirándulgathatunk a fantázia országokba, ha a valóság, az igazság országát tekintjük az igazi hazánknak.

     A pusztító, vagy csak ostoba, téves eszmerendszereket, vallásokat úgy is felfoghatjuk: az ember, sok ember kirándult a fantázia országba, azután ott ragadt, és igazságnak vélte a fantáziálást. Ott ragadt, mert a kitalálás, terjesztés után következett a téves eszmék oktatása. Ugyanis a kisgyerek lelkébe, tudatába, jó, de rossz, téves gondolatokat, eszméket, elméleteket is be lehet ültetni, és azok általában egy életen át ott maradnak.

 Végül, de nem utolsósorban a két nagy, folyamatos boldogító tényező, az egyik: a hasznos, érdekes munka (tevékenység).

Illetve a „megbeszélés” mint összesített fogalom.

Egy kis ismételt elmélkedés a boldogságról:  

A kérdés, egyrészt: hogyan tudunk másoknak és magunknak is hosszabb távon hasznosak lenni?

De a másik kérdés: hogyan tudunk, magunknak minél több örömet szerezni?

Illetve, a felmerülő bánatokat, dühöket, félelmeket, kielégítetlen vágyakat, stresszes helyzeteket hogyan tudjuk kivédeni, feldolgozni, megoldani?

Tehát ez eleve két kérdés. De ha összevonjuk, akkor ez a kérdés: hogyan tudunk boldogok lenni, anélkül hogy nem csökken a segítőkészségünk, hasznosságunk?

Ugyanis a boldogság, ahogy ezt megpróbáltam érzékeltetni, sok apró örömből és kellemetlen érzésből áll össze. Többek között a hasznosság érzése is boldogít. Amikor valaki kimondja, hogy „boldogság”, olyan édeskés valótlan álmodozós dologra gondolunk. Pedig általában valójában nagyon is hétköznapi és persze fontos dolog. Általában, mert persze vannak nagy boldogságok, pl. a szerelem, és nagy boldogtalanságok, pl. a szerelmi csalódás, vagy a hozzátartozónk halála.

Nem gondolnám, hogy a nagy események (szerelem, halál, stb.) boldogtalanságot minimalizáló feldolgozása külön módszereket igényelne. Mivel nem is maradt olyan jelentős módszer, technika, melyet ne említtettem volna.

Szóval a boldogságot nagyobbrészt a hétköznapi, örömszerzések sértéskivédések adják.

Tovább osztható úgy, mint: általános folyamatos megoldások, és eseti alkalmi megoldások.

Ott folytatnám, hogy az lenne a legjobb, ha mindenben kiválók lehetnénk, ez azonban nem megy. Tehát rangsorolni, ill. választani kell.

Másfelől, ha jobban megnézzük, akkor a jó viselkedés eltúlzása átfordulhat rosszba. Pl. valaki nagyon rendes, vagy nagyon óvatos (ez már szinte gyávaság) és még lehetne sorolni az átfordulásokat.

Tehát akkor tegyük fel a kérdést: Hogyan tudunk boldogok, lenni, anélkül hogy nem csökken a segítőkészségünk, hasznosságunk? Rendben van, nem leszek demagóg, nem jelentem ki előre, valamely frázisba kapaszkodva: de ez lehetetlen. valóban végiggondolom a problémát.

Az biztos, hogy van két dolog, amiről az emberek általában kijelentik:

 - Szerencsém volt, boldog voltam, mert a munkámat szerettem. Még hozzáteszik: - A munkám ugyanaz, mint a hobbim.

A másik fő, folyamatos boldogságtényező pedig a barátság, az igaz társ, a megbeszélés, a kibeszélés. De most a hasznos érdekes munkára, tevékenységre térek vissza.

A hasznos, érdekes munka (tevékenység).

A hasznos érdekes munka, tevékenység egyszerűen: reggel, amikor felébredsz, mindig legyen olyan, egy, vagy inkább több tennivaló, elfoglaltság, a programodban melyet örömmel végzel. És amely elfoglaltság, tevékenység másoknak nem árt, sőt inkább használ.

    Itt azért a hasznos munka, tevékenység fogalmán sem árt elgondolkodni. A hasznosság elsősorban másnak, másoknak hasznosat jelent. Pl. egy jó orvos nyilván hasznos munkát végez, azért is mert a jövedelme nem túl magas, tehát többet tesz le a társadalom asztalára, mint amit elvesz arról.

Másodlagosan viszont az is hasznos munka, tevékenység mely által saját testünk, lelkünk épül, gazdagodik. A lélek épülése gazdagodása, nemcsak okosodást jelent, hanem  olyan készségek tulajdonságok elsajátítása, mely által másoknak hasznos munkára-tevékenységre vagyunk képesek. Pl. az önzetlenségünk fejlesztése, növelése, hasznos tevékenység.

  A hasznosság feltételei röviden.

1.       Mások testét lelkét gazdagító, jó szükségletét kielégítő munka, tevékenység.

2.      Valamint, a társadalom asztalára többet tesz le (pl. munka jövedelem arányban), mint amit arról elvesz. Összesítve sem ártson másnak, másoknak.

3.      Vagy, és, saját testét lelkét gazdagító munkát, tevékenységet végezzen.

4.      Vagy, és, a természetnek, az állatoknak használó munkát, tevékenységet végezzen. 

Visszatérve, jó esetben az érdekes hasznos tevékenykedés ugyanaz, mint a fizetett munkája.

Rosszabb esetben, jelenleg is, elég gyakran elválik a kettő. A fizetett munka nem elég hasznos, érdekes, emellett az egyén rendszeresen egy számára érdekes hobbit, tevékenységet folytat.

Ennek az egésznek van egy óriási gazdasági, termelési jelentősége, amiről később beszélek. Itt csak annyit jegyeznék meg, hogyha szinte mindenki számára érdekes és a társadalom számára hasznos munkát végezne, akkor már félig létre is jönne a jól működő gazdaság, ill. az emberi boldogság is félig megoldódna.

Kevésbé hatékony, de azért a boldogság szempontjából előrelépés lenne az is, ha mindenki, aki kénytelen tré munkát végezni, legalább érdekes és másokra nézve nem ártó hobbit keresne és űzne. A boldogító javaslat tehát ez: keress magadnak olyan tevékenységet, még ha azt mások nem is nagyon értékelik, ami neked kellemes időtöltés. Ugyanakkor próbálj meg olyan munkát keresni, végezni, ami számodra érdekes, és a társadalomnak hasznos.

     Itt jegyzem meg: persze, arra is vannak technikák (javasolt technikák), hogy a kellemetlen munkát hogy lehet elviselhetővé tenni. Ezt is meg kell tanulni azonban a cél, az igazi boldogság, a másoknak hasznos, magunknak érdekes munka (tevékenység) megtalálása.

A hasznos érdekes tevékenységnek egyébként van egy: a megoldhatatlan bajokról, negatív érzelmektől való figyelemelterelés – funkciója is.

Sok minden lehet hasznos érdekes tevékenység, a mozgás, a sport egy nagy terület.

Valamely művészet élvezése, vagy űzése szintén nagy terület, de még lehetne folytatni.

Természetesen ideális esetben a hasznos érdekes tevékenység, egyben a fizetett munka. De ha ez nem is jön össze, bármilyen, másoknak, ill. önmagának nem ártó hobbi (gyűjtés, modellezés, stb.) üdvözölendő, mint boldogságforrás.

A másik folyamatos örömszerzés, egy összetett dolog, én „megbeszélésnek” nevezem. (Másképpen, ez a társ, a társaság öröme.)

Örömet ad, ha elmondhatjuk a bajaink, megbeszélhetjük a gondjaink egy másik emberrel. (Van egyébként erre épülő pszichoterápiai kezelés is.) Nemcsak örömet ad, de azért nem ritka, hogy hasznos tanácsot kapunk. A megbeszélt, egyetértett dolgok megvalósítása, simábban megy, e szempontból a demokráciával (nagy és kisközösségi demokráciával) is összefügg a megbeszélés.

Még egyszerűbben: nem lehetsz igazán boldog, társ, társak nélkül.

Akivel megbeszéljük a dolgokat az általában a barátunk lesz, ami egy külön jóérzés, mármint, hogy van barátunk. Barátok lehetnek a családtagok vagy éppen a szerelemes társ is. Sőt az is kijelenthető az igaz szerelem: a jó szex és az igaz barátság ötvöződése.

      A szerelem öröme, a gyerekvállalás öröme, a család öröme, a barátok öröme, (ami örömöt ezek tudni adnak) az emberi élet, legnagyobb örömei. Mindezt azért veszem ide, mert azért az is szükséges, hogy ezek őszinte, baráti, szerető, megbeszélő légkörben legyenek, ill. működjenek.  

     Nemcsak a kibeszélés, de a meghallgatás is lehet öröm. Ugyanakkor ez az egész kibeszélés, meghallgatás akkor ér valamit, ha őszinte, de azért szerető. A megbeszélést is tanulni kellene.

Talán kevesen gondolnák, de a művészi alkotások lényege (a szűken vett kultúra) a kibeszélés, s a meghallgatás.

Mit tesz minden művész, legyen az zenész, táncos, író, képzőművész, filmes, stb.? Művészi fokon kibeszéli a problémáit, bajait. És mit tesz a közönség? Meghallgatja, és jó esetben megkönnyebbül. Tehát e kibeszélés-meghallgatás, a művésznek s a közönségnek is boldogságot ad. Nem kell azonban ahhoz művésznek lenni, hogy éljünk a kibeszélés meghallgatás örömével.  

    Ezzel le is zárom, a boldogság témát, hozzátéve, hogy többek között a boldogság-keresés alapvetéseit sem oktatják az iskolákban.

Amit ebből az egészből tanulságként le lehet vonni, hogy a boldogságnak, boldogságkeresésnek meglehetősen sok összetevője van, nem érdemes a kört leszűkíteni.

      Végezetül, mert lassan a végére érek, vázlatosan összefoglalnám miről is szól az egész írás:

A II. világháború kapcsán az emberi őrültségekről (kegyetlenségről) ostobaságokról beszéltem.

Ha a II. világháborúra gondolunk, akkor kevésbé lesznek érthetetlenek a jelenlegi ostobaságok, félrebeszélések, kegyetlenkedések, rombolások.

Én ennek okát elsősorban az alapvető, természetes emberi gyengeségekben, silányságokban látom.

Természetesen felvetődik, a „mit lehet tenni”- kérdés.

Majd az emberi élet egyik legfontosabb mindennel összefüggő témáját foglaltam össze: a boldogságkeresést.

A másik legfontosabb, legáltalánosabb téma, az igazságkeresés összefoglalása pedig a következő fejezetben fejeződik be.

Azt gondolom, ki lehet jelenteni eme írás, az emberi élet lényegét, legalábbis annak egyik részét taglalta.  

világ-anomáliák diszkoritmusban