A világra nyíló ablak

 

A világra nyíló ablak nagyobbrészt benned van.

Egyes ókori filozófusok szerint (az elmélet lényegét mondom a saját szavaimmal), az ember be van zárva egy szuterénlakásba, - az ablakából rálát a világ kis darabjára, - az éppen ott történő dolgok egy részét, pl. az elmenő lábakat látja. Persze az ember, nem tudja, h. ő egy szuterénlakás fogja,  azt hiszi h. sok mindent lát, és képes a világ felépítésére, történéseire következtetni. És következtet is, közben el is hiszi, ilyen a világ.

Mindehhez hozzáteszem:

A mai ember annyiban tér el az ókoritól, hogy egy kicsit nagyobb az ablaka, mert van távcső, van mikroszkóp, vannak azért igaz ismeretek, és az információk is özönlenek. De nem sokkal nagyobb, ugyanis az ablak nagyságát elsősorban az ember érzékelésének és gondolkodásának korlátai határozzák meg. Viszont a mai ember azt hiszi neki hatalmas az ablaka, mindent lát, ezért felületesen figyelmetlenül, érzelmei által szelektálva nézi a világ  azon darabkáját, ami az ablakán beszűrődik. Nemcsak a megfigyelése lesz felületes, de következtetése is, (gondolkodni is restebb), így végső soron, a mai ember torzabban és hiányosabban látja a világot, mint például az ókori ember.

Ja és még egy: ráadásul manapság a szuterénlakásban élő emberek is többet (legalábbis szándékosan, többet), hazudoznak egymásnak.

ÚJ bonobó párkapcsolati dilemmák

 

Utólag is BOLDOG ÚJ ÉVET

 

Új magyar népmese

 

ÚJ magyar népmese

Volt egyszer egy szegény ország, abban élt egy szegény kondáslegény. A szegény kondáslegény addig ügyeskedett, míg belőle lett a potrohos király.

Ennek a potrohos királynak volt egy olyan természete és egy olyan tehetsége, h.  egyszerre volt szimpatikus a félig birkáknak, a félig poloskáknak, a félig sakáloknak.  Mert azt még nem mondtam, h. ebben a mesebeli országban nemcsak emberek és állatok éltek, hanem félig birkák, félig poloskák, félig sakálok is. Ezt úgy kell elképzelni, hogyha jó király uralkodott, akkor ezekkel a fura lényekkel nem volt sok baj, emberien viselkedtek, és úgy elvoltak,- nem lapítottak, csak csendben voltak, szóval nem villogtak. Viszont amikor rossz király került hatalomra akkor biza felélénkültek, képletesen, „kibotorkáltak az akolból, előmásztak a kövek alól,  kijöttek a barlangból és bégettek, zizegtek, ordítottak”. Mert, ahogy előjöttek, az állati énjük is előjött. Átvedlettek birkává, poloskává, sakállá, legalábbis lelkileg, de azért álcázták magukat, még maguk előtt is. Átalakultak, érezték h. a királyuknak mindez tetszik,  ezért annak ellenére, h mindenkit utáltak, a királyukat imádták.

Sok ember ebben az országban azt gondolta, mondta: ezek nem birkák, poloskák, sakálok, csak megtévesztett, tájékozatlan emberek. De akkor egy bölcs öreg ezt mondta:  Nincs sokmillió gyengeelméjű, ebben a kis országban. Aki tíz év alatt több ezer gazemberséget nem vesz észre, vagy elfordul, mentséget keres, az nem akarja észrevenni. És azért nem akarja, mert végső soron az elkövetőt, és a gazemberségét is szimpatikusnak tartja. Ezért ők, biza a lelkük mélyén birkák, poloskák, sakálok, hiába álcázzák magukat, akár saját maguk előtt is. 

Ráadásul ennek a potrohos királynak, volt egy olyan tehetsége, úgy is viselkedett (igaz a birka, poloska, sakál machinátorok is segítették),  hogy mind a három fajtának szimpatikus volt. Mert eddig általában a rossz királyok vagy csak a birkáknak, vagy csak a poloskáknak, vagy csak a sakáloknak voltak szimpatikusak, így ezek a fajták előbb-utóbb összevesztek, és a hatalom is megbukott.

De a potrohos királyt, ahogy mondtam, mindhárom fajta, a királyának tartotta, oly annyira, h. az  eredendő, egymás iránti utálatuk ellenére is szövetkeztek. De mivel valakit bántaniuk kellett, hát az emberek itták meg ennek a szövetségnek a keserű fekete levét. A potrohos király pedig természetesen továbbra is dölyfösen ült a trónján, és élvezte, hogy a birkák, a poloskák és a sakálok hunyászkodva sündörögnek a palotájában, és hízelegnek neki.

Itt a vége fuss el véle, ha nem hiszed, járj utána.