2021. április 8., csütörtök
Nem vagyok hajlandó félni
Az igazi rémek
Nem vers csak kifakadás
Félj már, féljél már
mert jön a vírus, lekaszál.
Vannak akik ércesen szólnak rám:
Borzalmas halállal jár a járvány,
ha nem félsz, nem is vagy jó polgár.
Van aki sopánkodva szól:
Sajnos újra, mindig szárnyal, tudjuk jól.
Lenézően szólnak mások:
Ha nem félsz, akkor te az ufókat várod,
a földet pedig laposnak hiszed,
te ostoba áltudós, te futóbolond,
nem lehet önálló véleményed.
Vannak a kétes covid hősök:
Borzalmas volt, de lelkem erős,
testem gyógyult, életem már derűs.
Vannak a tudományosok,
a százalékokat tévesen sorolók.
És vannak a pletykálgató okosok:
Hallottad, tegnap meghalt egy pap.
Vannak azért keményebb hangok:
„Nem félsz” – hiszen ez már rémhír,
mert ennek üzenete:
NEM KELL FÉLNI
ez ostoba galádság, börtönbe vele.
Naponta egész sereg fülembe
huhog, riog kiabál
Reszkess, félj, jön a covid
rém, és lekaszál, lekaszál.
Nyilván bennem van a hiba, de
nem tehetek róla,
az ilyen rém, rám nem hat,
engem más szörny nyomaszt.
Félek a félelemtől, és attól
is, ha gyerekem, unokám fél,
mert reszketni nem jó, és fél
ember lesz, aki fél.
Én is siratom a szenvedőket, a
halottakat,
és sajnálom az értük
feszítetten dolgozókat,
de ez nem félelem, ez
sajnálat.
Félek viszont a hazugságtól,
az igazságtalanság fiától.
Félek, hogy az észt, a jóságot
elsöpri a torzítás áradat.
A félelemkeltés és a
védekezés, egymással ellentét,
Eger várát talán megvédte
volna egy gyáva nép s had?
Félek, hogy az uraságok
selyempapírba csomagolt,
hamis, bűzős böfögése, mindent
elsöpör,
kedves múltat, szebb jövőt,
előretör, zúz és tör.
Félek, újra ugráló makogó
majmok leszünk,
majd elfáradva, a sötét
barlangok mélyére bújva,
nem a tűzbe, de képernyőre
bámulva,
üres elmével imádjuk
koronavírus istenünk.
Azért sértődünk, ütünk, amiért nem kéne,
és amiért kellene, arra csak legyintünk,
ez is nyomasztó gondolat.
Félek, hogy a jövőben nem a
vírus fog tombolni,
és talán eddig sem az tombolt,
hanem az emberi fondorlat
rombolt.
Félek, hogy béklyó, korcs
félelmünkért kinevetnek
a bölcs istenek, s a gonosz szellemek,
és azon hús-vér emberek, akik
saját hasznukra,
fineszesen, nem eszesen jól
átvertek,
senki nem kegyelmez, vesszen
az ostoba,
hallom, már nevetnek.
Az aránytalanság, mely egyben
ostobaság,
ami leginkább keserű rettegést
okoz számomra,
mert ezek az apró manók
mindenhol elbújva,
babonázva, fülünkbe
súgva-búgva,
láthatatlanul torzítják
lelkünk, ténykedésünk,
míg végül makacs önző
pusztítók leszünk.
De persze sok mástól is félek,
félek a nyomortól, erőszaktól,
háborútól,
ha azt az ember fölöslegesen
okozza,
amit gyakran bekattanva tesz,
tudjuk jól.
Az ártatlan gyönyörű
természetet is eltapossa,
mértéktelen önzése mindent
pusztít, felhabzsol,
és mindezek, mint torz
sárkányok,
hatalmas rémek, megszületnek,
kinőnek
a manipulált
hazugságáradatból.
És hát a betegségtől, haláltól
is félek, persze.
Aha - ront rám, most minden
riogató:
Bevallottad, a covid a
betegségek teteje.
Nem, nem - kedves fülembe
huhogó,
nem tűröm h, most is, itt is,
azt hazudd
nincs a covidnál testet jobban romboló.
A covidnál
sajnos sok súlyosabb van,
életet pusztító,
problémák, bajok, betegségek,
melyek éppen a covid isten
imádata
miatt kerülnek sötét, poros
lomtárba,
s gyűlnek a szőnyeg alá sepert
szemetek,
amíg egy hatalmas robbanás, ki
nem veri a szemetek,
a szemünk, mert ebben mindenki
sértve lesz.
Nem is tudom, mit mondjak
köröttem rémálmok sokasodnak.
Nehéz szívvel élek,
amíg fikarcnyit remélek,
gyáva vagyok, mint szülő
országom,
mely most már mostohám lett,
magam helyét alig találom.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)