Zaklatási ez a botrány?

Gondolatok a zaklatási botrány margóján.

Most, hogy nagyjából lecsengett ez felhajtás kezd leülepedni a felkavart iszap, veszem a bátorságot és elmondom néhány gondolatom. Méghozzá őszintén, és ez nem csekélység, ugyanis manapság ez a legnagyobb hiánycikk. Valahogy befagytunk a hazugságvilágba, már észre sem vesszük.

Négy szakaszra osztom az elmélkedésem:

Gondolatok a megaláztatásról.

Gondolatok az egyenjogúságról

Gondolatok a szexuális szabadságról

Gondolatok az intelligens alkalmi szexről.

     Gondolatok a megaláztatásról.

Sokan azt mondják, volt értelme, ennek zaklatási botránynak, ügynek, mert mostantól mindenki óvatosabb lesz. Én erre azt mondom: hmm, hmm.

Szóval belül nem változtunk meg, csak óvatosabbak képmutatóbbak lettünk. Na jó, ez is valami. De nagyon kevés, alapvetően, de még csak közepesen sem változott semmi. Nem változtak pl. a jogszabályok. Sokan erre elsütik a frázist: nem a jogszabályoknak kell változni, hanem az embereknek. Csakhogy az emberek változása egy amorf dolog a jogszabály-változás konkrét. Ráadásul nem elég ismételgetni: változni kell, - azt is meg kellene mondani milyenné, és hogyan.

Sokan azt mondják ez nem is a szexuális megaláztatásról szól, hanem általában a megaláztatásról. Oké, csakhogy a többi, a rengeteg sok megaláztatásról nem is esett szó. Ha a főnök vagy a főnöki helyzetben levő akárki (rendőr, hivatalnok, stb.) lekezel, beszól, akkor az fájó megaláztatás. Ha fájdalmak közepette órákon keresztül vársz a vizsgálatra, az is testi és lelki megaláztatás. Ha a boltban nem tudsz a gyerekednek jó cipőt venni, mert nincs rá pénzed, az is megaláztatás. Ha átvernek, becsapnak, az is megaláztatás. Ha a kormány bárgyúságokkal etet, lenéz, az is megaláztatás. És még lehetne sorolni. Minden megaláztatás alapja a lenézés, a megbecsülés hiánya, és ebből tömérdek van.  Rengeteg megaláztatás van, ennek csak egy kis töredéke, ami szexuális zaklatással kapcsolatos.

De legalább erről beszéltünk – hallom az érvet. Csakhogy arányosan rangsorolva kellene a megaláztatásokról beszélni. Mert ha ez egyiket felfújjuk, akkor az eltakarja a többit.

Kicsit epésen azt is mondhatnám: itt a gazdag, sikeres, nők megaláztatásról volt szó.

Nézzük a problémakört egy másik oldalról. Ezen ügy kapcsán, és általában is, olyan üzenet kavarog a közösség tudati terében, miszerint a szegény, gyenge nők még mindig ki vannak, meg vannak, és ó jaj.

    Gondolatok az egyenjogúságról.

Nekem úgy tűnik, hogy a férfiak többsége mindig is, most is lovagias a nőkkel. Persze vannak bunkó férfiak is, nem is kevesen. A jogszabályok is pozitívan változtak, jelenleg Európában jogilag 95%-ban egyenjogúság van. De itt két megjegyzést kell tenni. Nemcsak bunkó férfiak vannak, de bunkó nők is, csak azok másképp, rejtettebben azok.  Másrészt, a bunkó férfiak nemcsak a nőket alázzák, hanem a férfiakat, gyerekeket, mindenkit.

Lehet, hogy a mérleg nyelve már nem is ide billen?

Ha egy nő kevesebbet keres, az jaj, de ha egy férfi nem kap munkát (több nő kap, mint férfi), akkor az nem ügy. Ha egy nőt bántalmaznak, akkor az jaj (egyébként jogosan), de ha egy férfit bántalmaznak akkor az ő baja, miért nem védte meg magát. Ha egy nő prostituált lesz, akkor arról a férfiak tehetnek (ő maga, dehogy), ha egy férfi lesz prostituált, akkor arról ő maga, szóval megint a férfiak tehetnek.

Ennek ellenére, szegény nők. Szegény nők azt is zokon veszik, ha nőnek nézik őket (ez már szexizmus), de azt is, ha nem nézik nőnek őket. A hagyományos női szerep ellen is ágálnak, de a férfi szerep sem tetszik nekik. Talán egy részük nem is tudja mit is szeretne? Ezt is azt is, mindent, de az is kevés?

Rendben visszaszívom, nem vádaskodom, de a nők se tegyék azt. Inkább ismerjük el, ezt a világot közösen nők és férfiak tették olyanná, amilyen.  Ismerjük el, itt Európában, sok baj van, de a nők elnyomása, valójában hátul kullog a problémák sorában. Ha már problémát keresünk, akkor inkább a nők és a férfiak társadalmi szerepének jellemének átalakulásán és ezzel járó ellentmondásokon kellene gondolkodni. Jó esetben a nők és férfiak egymás kiegészítői, segítői, élethez, boldogsághoz szükséges társai.

    Gondolatok a szexuális szabadságról.

A szexuális zaklatás és a szexuális szabadság nyilvánvalóan összefügg, amennyiben ezen esetek egy része, nem más: mint helytelenül kezelt alkalmi szexuális partnerkeresés.

A fokozatos szexuális felszabadulás (ez zajlik már jó ideje)  alapvetően egy pozitív folyamat lenne, ha az emberek képesek lennének intelligensen kezelni. Jelenleg a folyamat kétharmadánál járunk és rengeteg az ellentmondás, az ostobaság. Még addig sem jutott el az ember, hogy az alapvetéseket tisztázza. Pl., hogy ami nem árt másnak, inkább használ, örömet okoz, az nem bűn, sőt inkább erény. Azt is el kellene dönteni, hogy a szex különleges, vagy hétköznapi esemény. Vagy: a szexualitást és az erőszakot, bántalmazást, megalázást, erkölcstelenséget nem kellene összemosni, két különböző cselekvés, érzés, okságilag sem függnek össze. Legfeljebb úgy, hogy a szex egy alkalmas terep, de sok más alkalmas terep is van.

A túlzások és ellentmondások korát éljük. Pl. egy ismert férfi egy ismert nőt csinosnak tart, akkor már másnap címlapra kerülhet, mint hím-soviniszta szexista alak. Egy hónap múlva pedig ez az ember nyilvánosan csókolódzik egy meleg felvonuláson, az rendben van, sőt a kritizálók, a rasszisták. Véletlenül hozzáér egy gyerekhez, vagy mond neki valamit, ezért már esetleg börtönbe kerülhet, de ugyanaz a gyerek válogathat a képernyő előtt, a pornó, fél-pornó filmek között. Az emberek önmaguknak is ellentmondanak, ráadásul naponta.

Ilyen környezetbe jönnek létre ezek a „szexuális zaklatások” -  fúj szemét, szex mániás alak -  mondja a kritizáló, majd elmegy szex klubjába és kitombolja magát. Sem jogilag, sem erkölcsileg nincsenek meghúzva a határok, akkor azokat akaratlanul is könnyű átlépni.

Az alapvetések tisztázása után jöhetne a konkrét problémák megoldása. Ettől még messze vagyunk, én mégis rátérek.

    Gondolatok az intelligens alkalmi szexpartner keresésről.

Ha bemegyünk egy étterembe, akkor egyszerűen azt mondjuk, például: szeretnék bécsi szeletet enni, sült krumplival. Ez nem udvariatlan, még kevésbé megalázó. Ha sunyin mosolyogva azt mondjuk a pincérnek: tudja, olyan jó kis husikát szeretnék – az már lehet sértő, vagy fura. Szintén sértő vagy fura, ha elsírjuk magunkat: de nekem már két éve nem főz a feleségem. Vagy: úgy szeretném, ha a számba tömné azt a húst. Esetleg a szánkra mutogatva tátogunk, nos, az sem túl illendő.

Ha szexről van szó, akkor mégis a sértő, fura közléseket használjuk, célozgatunk, vagy éppen gorombáskodunk.  

Normális szex-kultúrában, és normális őszinte közéletben teljesen elfogadható udvarias kérés lenne: szeretnék veled szeretkezni. Esetleg hozzá lehet tenni: az elutasításon sem sértődők meg.

Az ilyen kérés, nem zaklatás, kicsit sem az.  Hiszen van egyszerű udvarias válasz: köszönöm nem.

Erkölcsileg ettől eltérő kérés már lehet bunkóság, de nem bűn. Jogi ügy, a testi, vagy erős lelki kényszerítésnél kezdődik.

Más kérdés, hogy korunkban, lejáratás céljából, vagy csak felhajtásból, minden apróságot fel lehet nagyítani, el lehet túlozni. De ennek semmi köze az igazi zaklatáshoz. 

Normális szex-kultúrában, az alkalmi szexpartner keresés, teljesen normális lenne. Valljuk be őszintén, az emberek többsége, a férfiak és a nők is, annak ellenére, hogy szereti az állandó társát, tartós  partnerét, időnként erős vágyat érez, kisebb alkalmi szexre. Ismétlem: először is meg kellene tanulni őszintének lenni, mindennek ez az alapja. Az alkalmi szexpartner-keresést is meg lehetne oldani elfogadhatóan, normálisan sértés nélkül, kvázi erkölcsösen.

Az emberi közös tudatmezőben (felhőben) hol erősebben, hol gyengébben (most éppen gyengébben) létrejönnek az íratlan, normaként, tanácsként lebegő, etikai kódexek. Többek között a párkapcsolatokra vonatkozó. Van három fontos, talán állandó mondata ennek. A párkapcsolat két ember belügye, ha az nem árt másnak, másoknak. A párkapcsolat alapja csakis a közös, kölcsönös megegyezés lehet. A párkapcsolat történelmileg és biológiailag a gyereknevelésről, családalapításról szól.  Ezek az alapok, más részek viszont jó esetben változnak. Talán ideje lenne, az alkalmi szexpartner-keresés részt is átírni.

Oda akarok kilyukadni, hogy amennyiben az ember, a társadalom (férfi és nő) kialakítana egy, őszinte udvarias a többség számára a jelenleginél jobb, szexuális viselkedés-normát, és kommunikációt, akkor nyilván kevesebb sértés, félreértés, zaklatás történne. Illetve, akkor az adott esetek is egyértelműen megítélhetők lennének.

   Befejezés:

Megmondom az őszintét, nekem már a „botrány” elején is, voltak kétségeim. Néha úgy tűnt, mintha itt a faragatlan, de azért nem bűnös férfit büntetné, utólag, és túl keményen, a sértett nő.

Ráadásul néha mintha a sértettség mögött is lenne valami hátsó szándék, mondjuk politikai sumák. Vagy éppen, feltűnési, bizonyítási vágy.  

Még több bajom volt az ügyben megszólaló (riport nyilatkozat, stb.) ismert, okos emberek mondanivalójával. Vagy inkább a mondani való hiányával. Bár hangoztatták a frázist, „jó hogy beszélünk róla”, de valójában, komolyabb téma, alaposabb megbeszélésére nem került sor.

Azzal kezdtem, hogy ”most hogy elcsitult”, de ez tegnap volt. Este éppen azt tudtam meg a híradásokból, hogy nem csitult el: az amerikai színésznők, pazar ruhákban ékszerekben tiltakoznak, hogy ők kevesebb milliót keresnek, mint férfi társaik. És persze az „udvarlást” is neheztelik.  Hát nem tudom, nekem ez is visszatetszőnek tűnik. Lehet, hogy valamire fel akarják hívni figyelmet, de azt ízléstelenül és sekélyesen teszik.

Folytatódik a maszatolás, a ködösítés. És a kipécézett lejáratás.

Én egy senki vagyok, de ha valóban ekkora az érdeklődés a felháborodás, a fontosság, javaslom, hogy az alábbi témákban, kérdésekben induljon értelmes közvita, köz-beszélgetés, köz-megegyezésre törekvés.

Milyen megaláztatások vannak? A társadalmat, a rendszert miként kellene átalakítani, hogy kevesebb megaláztatás legyen? Mit lehet tenni a jogilag nem bűnös, de társadalmilag káros (mentálisan hitvány) emberekkel?  Milyen irányba, hogyan kellene változni a szexuális kultúrának, a szexuális viselkedésnek, és kommunikációnak? A szexuális szabadság, mint természetes igény meddig és hogyan fejlődhet tovább? Hogyan lehet a jelenlegi szexuális élettel, erkölccsel kapcsolatos szélsőséges nézeteket értelmesebb mederbe terelni? Mi nevezhető zaklatásnak, mi bunkóságnak, változzanak e, a jogszabályok? Korunkban az átlagos nő, ill. férfi mennyire, miben térjen el a hagyományos szerepektől? Ezek az én kérdéseim, de a fő kérdésekben is konszenzusra kell jutni.

Miről is van szó: mi, a közösség, közös gondolkodás bölcsességével próbáljunk meg tanácsokat adni, végső soron saját magunknak, abban hogyan tudnánk kellemesebben jobban élni. Természetesen úgy hogy az ne mások kárára történjen, sőt… Jó lenne.