Borzalmas apa

Borzalmas apa

Most már le lehet írni ennek a lénynek a nevét, mert az emberszót nem érdemli meg. Kiss Kálmán Dániel,  aki az ügyvédjei és a bíróság segítségével a saját gyerekeit anyagilag is tönkretette. Is, mert előtte, közben már lelkileg tönkretette őket. A tönkretevést úgy kell érteni, hogy egyértelműen kimutatható bizonyítható e szándéka. Részben sikerült is neki. Reméljük nemsokára az ilyen alakoknak nemhogy pénzt ítél meg a bíróság, de hatalmas büntetést vagy börtönt szab ki rájuk.

  Persze az ismeretlen olvasó, jogosan vonogatja a vállát, nem tudhatjuk, savanyú a szőlő, és így tovább. Igen savanyú a szőlő sőt szar ízű, de valóban az, nem én találtam ki. Nem tudom bebizonyítani, és nem is akarom. Ide leíróm a fájdalmam, vannak hulladék, aljadék, rohadék emberszerű lények, egyelőre ebben a világban megúszhatják, vidáman élhetnek. A jó emberek pedig szenvedhetnek. Már tízezer éve él ez az ősi faj, a homo sapiens, bár több trillió eset volt, van az igazságtalanságra, de alig javul valamit az összesített helyzet. A jogos gyalázkodás szerintem rendben van, ha egy aljas gyilkost valaki pokolra kíván, szemétládának nevez, az rendben van. És az is rendben van, hogy én ezt szeretném, ha valóban lenne másvilági igazságszolgáltatás és az ilyen aljadék, hulladék, rohadék lényekért eljönnének a kvázi ördögök, és levinnék a kvázi pokolba szenvedni. Nincs kizárva sőt lehetségesen van ilyen, persze csak molekuláris sejt szinten, de az összevont szenvedés vagy öröm azért hasonló és valós. Csak azt kívánom amit a keresztények milliók évszázadokig kívántak.

Ellenségem az apám 

  A történet bármennyire is hihetetlen, de igaz. Nyilván e történetet is, mint mindegyiket több nézőpontból lehet nézni. Ezek között vannak hamis nézőpontok és van egy igaz nézőpont, nos ez az igaz nézőpont. A bizonyítékot a hosszas alapos erkölcsi és igazságossági mérlegelés szolgáltatja. 

Úgy három éves lehettem, a húgom pedig egy éves, amikor apám, név szerint Kiss Kálmán Dániel az egyik nap váratlanul összecsomagolt és lelépett, elment. Váratlanul - úgy értve, hogy voltak feszültségek, de apám, a maga gerinctelen stílusához (most már tudom, hogy ez a stílusa, persze kegyetlenséggel kiegészítve), híven, nem merte elmondani, hogy komoly problémái vannak, és persze arról is hallgatott, hogy már egy éve csalja az anyámat. Jól emlékszem a törésre, amit bennem, mint hároméves, de már emlékező, gondolkodó kisemberben ez az eltűnés kialakított.   Hiányzott az apám, de az őszinte kis lelkem inkább megzavarodott, olyasmit éreztem, mint amikor egy érthetetlen ködös hideg labirintusba botorkál az ember. Pontosabban nem ember, csak egy gyermek.

  Korábban apám mindig is velem, velünk élt, normális családként éltünk, bár anyámmal jogilag élettársi kapcsolatban voltak, viszont már kábé tíz éve együtt éltek. Apám akkor még elfogadott minket, szeretett, legalábbis úgy tett, mintha szeretne. Én is szerettem őt, ő volt az apa, a hős, a példakép. Egyértelműen az ő gyerekei voltunk és akart is minket.

Persze én ezeket akkor, háromévesként nem az eszemmel, inkább a lelkemmel fogtam fel: egy békés örömteli családi hangulat tört össze reccsenve.

De ez a törés semmi nem volt, ahhoz képest, amit később átéltem. Ugyanis vagy fél évig apám még heti egy-két alkalommal kelletlenül ugyan, de amolyan vasárnapi szülőként tartotta a kapcsolatot.

Azután viszont teljesen eltűnt az életemből, életünkből, ez már nem reccsent, csak csendben fájt, de nagyon. Eltűnt, bár továbbra is Budapesten élt, sőt tőlünk, tízpercnyire volt a munkahelye. Műveletlennek sem mondanám, mert egy főiskolán volt rendszergazda és tanár.

És valójában itt válik a történet különlegessé, innen számíthatjuk apám teljes lealjasodását. Bár utána még erre is rátett egy lapáttal, de most maradjunk ennél a fordulatnál.  De miért is különleges?

  Olyan van, hogy elválnak a szülők és az apa „vasárnapi szülőként” - mondjuk úgy, hogy csak részlegesen tartja a kapcsolatot.  Általában ekkor, a probléma inkább, az, hogy az apa igyekszik nagyobb befolyást szerezni a gyermeke felett, mint amennyit az anya jónak lát, vagy amire képes.

Olyan is van, hogy egy apa valóban nem akarta a gyerekét, - a tudta és akarata nélkül született gyereket nem szívesen vállalja.

Olyan is van, hogy apának el kell utaznia, vagy elszegényedik, vagy teljesen beteg, netán elmebeteg lesz, vagy egyéb okból képtelen a gyerekével tartani a kapcsolatot.

Olyan azonban nincs, hogy ezek egyike sem áll fenn, mint a mi esetünkben, de az apa mégis teljesen eldobja a gyermekeit, soha még egy karácsonyi üdvözletet sem ír.

Na jó elismerem, még ilyen eset is akad, de olyan már tényleg nincs, hogy az apa ráadásul még ki is akarja fosztani a gyerekeit. Mert, hogy az én apám ezt akarta.

Millió, milliárd válás van, ezek jó részébe megromlik a korábbi társak (apa, anya) közötti kapcsolat.  Olyan is gyakran előfordul, hogy szinte ellenséggé válnak, az apa szinte gyűlöli a volt társát.

  De az apák, még a bűnözők is, vannak annyira intelligensek, gerincesek, gyermek-szeretők, hogy ezt a gyűlöletet nem terjesztik ki a gyerekeik gyűlöletére. Kivéve az én apámat.

Joggal gondolhattam: - talán én vagyok annyira utálni való, hogy apám így viselkedik. Vagy talán sohasem szeretett? Jó, de miért gyűlöl?

A következő fordulat, a további lealjasodás a történetben az volt, hogy apám, a vagyonelosztás kapcsán kapzsisággal sárgára leöntve elkezdett, pereskedni. Lényegében az volt a per tárgya, hogy apám tőlünk, anyámtól, és gyerekeitől a lehetőség szerint, maximálisain elvegyen minden anyagi tehetőséget, házat, pénzt, azért hogy magának és új családjának megszerezze.  Ráadásul anyám többször felajánlott elfogadható kompromisszumot, de mindegyiket visszautasította. Nem az anyám, de az ügyvédnő mesélte el később, hogy az egyik tárgyalás előtt, apám flegmán odavágta: - én elpereskedek, amíg lehet, akár tíz évig is, amíg tönkre nem teszlek.

Azt nem mondta ki: titeket, vagyis a gyerekeit is, csak szükségszerűen gondolta.

Lényegében, minket, gyerekeit, gyűlölt ellenségnek, legalábbis olyan idegeneknek tartott, akiket minél inkább le kell fosztani.

Többek között kifizetette velünk a lakbért, és a bútorok árát is.

És mindez a magyar igazságszolgáltatás segítségével nagyjából sikerült is neki. 

Az, hogy ez, egyébként hat éves pereskedés után sikerült neki, hogy a bírók nem vették észre, saját gyerekei ellen pereskedik, - mindent elmond a magyar törvényekről, az igazságszolgáltatásról, a bírókról - a per részletei emellett lényegtelenné válnak.

Végül is a házból el kellett mennünk, el kellett hagyni a barátaim, a régi szeretet iskolám. Anyám szegény beteggé dolgozta magát, de még így is sokkal rosszabb anyagi helyzetbe kerültünk, mint korábban. Márpedig ez joggal nevezhető: kifosztásnak.

Nemrégiben így összegeztem a történteket: apámnak hosszas ténykedéssel sikerült elérnie, hogy nemcsak lelkileg a magától való eltaszítás által, tette a gyerekeit tönkre, de anyagilag is kifosztotta őket. 

Jogos tehát a cím? - ellenségem az apám. Vagy ez: a legborzalmasabb apa?

Nyilván apám eltorzult lelkével és gondolataival másképp lát mindent, nyilván számtalan önigazolást talált már magának.

Valójában viszont az itt leírt, az igazság.  Lehet, hogy ő, ezt csak a másvilágon érti meg.

Apám és nejének torz lelkében, a megnyilvánulásokból tudható, mi zajlott. Ők új családot új gyerekeket vállaltak, amivel a kétszeres terheket is vállalnia kellett volna. De ők ezt nem vállalták, hanem egyszerűen ezt gondolták: - a régiektől elvesszük és odaadjuk a mieinknek. Ezek a régiek, ezek a senkik pedig mit okvetetlenkednek, a régi életükhöz való ragaszkodással is ártani merészelnek nekünk. - ők így gondolták.

De ne tegyünk egyenlőséget, egy idegen nő gonoszsága és apám saját gyermekeit eldobó gonoszsága közé.

  Azonban mások is gondolkodnak. "Új" gyerekei, a "féltésvéreim" mit gondolnak majd, ha szembesülnek az igazsággal?

Mit gondolnak a szülei, az új gyerekei nagyszülei, akikkel azért szakította meg a kapcsolatot, mert normális nagyszülőként látogatnak minket? 

Szerettem volna az apámat, büszke, konok embernek látni, de minél többet gondolkodtam, annál inkább az ellenkezője rajzolódik ki - inkább sunyító fé...

Ez tehát a tényállás, de a sztori inkább arról szólna, hogy mindezt én, mint gyerek, hogy éltem át.

Lehet, hogy apám már sok önigazolást talált magának, de azt neki is el kell ismerni, hogy én és a húgom, mint gyerekek semmiről sem tehettünk, mégis miatta sérelem, megrázkódtatás ért bennünket.

Úgy 6-7-8-9-10 évesen szóval fokozatosan, ébredtem rá, hogy mi is történik velünk és velem.

Gyereklelkemben kavarogtak az érzések, de leginkább az sejlett fel, s töltött el szégyennel: hogy nyilván bennem is hiba van, ha így eldob magától.  Annyi eszem és erkölcsi érzékem már akkor is volt, hogy anyámat nem hibáztattam, inkább sajnáltam.

Ritkábban a gyűlölet lángolt fel bennem is. Ő akart gyereket, ő lépett le, csak az történt amit ő akart. Honnan veszi a bátorságot, hogy emberek életével játszadozik.  

Máskor félelem szorította lelkem, mi lesz velünk, hiszen nincs apánk, de van egy ellenségünk.  Ez a teher, - nekem ilyen apám van, pont az én apám, lehet, hogy miattam, lehet, hogy hasonlítok rá – végigkísérte a gyerekkorom, visszahúzódó szorongó emberke lettem. Azután szorongó, depressziós, máskor dühöngő, bizalmatlan ember lettem.  Mert bár a tényeket megértettem, de soha nem tudtam igazán megérteni, feldolgozni, miért teszi, tette ezt apám, és mit kellene nekem tenni.

De hát van nekem egy testvérem is, a húgomnak is át kellett ezt élni, talán ez fáj a legjobban.

   Még annyit ide a végére és tessék megkapaszkodni: Ez az aljadék, rohadék, hulladék lény aki egyetlen képeslapot nem küldött egyetlen karácsonyra  gyerekeinek, pedig közel lakott és gazdag volt,  - azon  indokból követelt a két gyermeket egyedül nevelő anyától, több millió forintot, -  hogy a közös házukban az anya kvázi mint lakó lakott tehát fizessen bérleti díjat. És a baromira igazságos bíróság ezt meg is ítélte. Sajnos megint hányingerem lett.

Az orbáni autokrácia margójára

Nagypapa miért vagy te fideszes?

- Nagypapa a te pártod a Fidesz sok évig uralkodott Magyarországon, de mit adtatok nekünk, fiataloknak?

- Elhatároztuk, hogy élet-színvonalban utolérjük Ausztriát

- Sikerült?

- Sajnos nem, az unióban mi lettünk az utolsók. Viszont elhatároztuk, hogy futball nagyhatalom leszünk, sokat költöttünk focira.

- Sikerült?

- Sajnos nem, ötvenegyedikek lettünk. Viszont elhatároztuk, hogy nem leszünk bevándorló ország.

 - Sikerült?

- Sajnos nem, arabok ugyan csak kevesen, de annál több kínai, ukrán, mindenféle népség jött, de hívtuk is, mert nem volt elég munkaerő. Viszont elhatároztuk, hogy keresztény ország leszünk.

- Sikerült?

- Sajnos nem, mert, olyan erős lett a gyűlölködés, hogy az már nem volt keresztényinek nevezhető. Viszont elhatároztuk, hogy a népesség nem csökkenni, de növekedni fog.

- És sikerült?

- Sajnos nem, egyrészt ebbe a rossz életszínvonalú, gyűlölködő országba csak kevesen vállaltak gyereket. Az életkor se nagyon növekedett a rossz egészségügy miatt. Na meg sokan külföldre mentek. Viszont elhatároztuk, hogy a szemét ellenzéket akárhogy is, de minden választáson elpáholjuk.

- És ez sikerült?

- Ez végre sikerült, de nagyon.

- Jó, de ezzel mi fiatalok sz@rt se érünk, kitörölhetjük vele fenekünk, úgyhogy kend a hajadra.

- Jó, akkor én kérdezek unokám. Mit gondolsz miért taníttattunk két tannyelvű elit iskolába?

- Miért?

- Azért hogy el tudj húzni ebből a szerencsétlen országból. – És mit gondolsz honnan vettük erre a pénzt?

- Honnan?

- Onnan, hogy én hű Fideszes voltam, tudod, hogy értem.

- Akkor végül is mindenki jól, járt, igaz nagypapa.

- Igaz, kivéve azt a pármillió balekot, akinek az a mániája, hogy ebbe az országba akar becsületesen boldogulni.

Beragadtunk az egyelőre félkemény diktatúrába.

Magyarország az EU-n belül egyedül példátlanul beragadt egy diktatúrába. Nem véletlenül, a magyar társadalom minden rétegének egy fokkal kellene ahhoz előrébb lépni, jobbnak lenni, hogy kiszabaduljunk. Csak egy fokkal, de az hiányzik.

Nézzük sorba. A Fidesz uralkodó osztály, a vártnál keményebben valamint, pofátlanul, becstelenségben összetartva, minden bunkó ralinációt, trükköt kihasználva uralkodik. Ráadásul elég széles ez az uralkodó osztály, sok a csatlós, a zsoldos.

A Fidesz egyik nagy szavazó rétege, a szegények, az iskolázatlanok.  Ők túlságosan tudatlanok, zsarolhatók, (pl. közmunkával), ahhoz hogy elforduljanak a Fidesztől.

A Fidesz másik nagy szavazó rétege, középosztálybeli.

Bár ők látszólag iskolázottak, de mégsem eléggé tájékozottak, mert túlságosan naivak, csőlátók, pofára menők, stréber lelkűek, ostobán nacionalisták (soviniszták). A világot frázisok, és nem konkrét érvek, tények alapján nézők. Az életszínvonaluk nekik is, bár nem annyira, de csökken, de a fordított távcső miatt ezt is fordítva látják.  Javíthatatlan réteg.

Az ellenzéki pártok, politikai erők, még mindig nem eléggé elszántak, vagányak, nincs új, felrázó vezéregyéniségük. Még mindig nem eléggé ötletesek, beleállósak, és főleg nem eléggé következetesek. Öt pont, aztán tíz, de amellett se tartottak ki, ilyen akció, de aztán olyan. Nem következetesek, az együttműködésük is széllelbélelt,  - mintha, de aztán mégsem.

Még mindig nem elég erős, jó az ellenzék. Azért mondom, hogy „még mindig”, mert van némi fejlődés, de ez kevés. Ja és a sunyi, megjátszós árulók is sokan vannak.

Az ellenzéki szavazók, szimpatizánsok nem eléggé aktvak, túlságosan fotelellenállók. Például az ismerősöm: - így, meg úgy – szidta a Fideszt.  – És elmész szavazni – kérdeztem?

– Hát akkor éppen, ez, meg az lesz, nem érek rá.

Na erről ennyit, milyen ellenzéki az, aki annyi fáradtságot sem vesz (vagy gyáva) hogy elmenjen szavazni. És, nem egy ilyent ismerek. A másik, a Fidesz szavazó oldal, viszont aktív, lehet, hogy kevesebben vannak, de aktívabbak. Úgy látszik ez a fidess szellemiség felettébb motivál bizonyos ….. lényeket.

A közömbösök pedig hasonló okokból, túlzottan közömbösök. Nem, és akkor sem politizálok, ha elveszik a házam a nyugdíjam, mindenem.

Szóval minden réteg egy fokkal „rosszabb” a kelleténél, de ez elég ahhoz, hogy beragadjunk a diktatúrába.

A többi pedig máshol.

Összesítve, átlagosan pedig mi magyarok nem vagyunk eléggé közösségi emberek, nem vagyunk eléggé demokratikusak, vagyis egy fokkal önzőbbek vagyunk, a kelleténél.

Kérdés még, ha mindenki „rossz”, akkor kit szidjunk, és kit ösztökéljünk?

Én a magam részéről a mocskos Fideszt, meg a támogatóit mindenképpen szidom, mert különben gyomorbajt kapnék. A többieket is, csak kevésbé. Valójában az otthon morgó, de kényelemből félelemből otthon maradó, gyakorlatilag fidesznyik, tehát őt is utálnom kéne, -  de nem lehet mindenkit utálni,  úgyhogy én is belépek a gyengék társadalmába.

Én egyébként nem is bánom, hogy a magyar társadalom nem reagál a kisebb pofonok ezreire. Most már azt gondolom, hogy csak egy qrva nagy pofon ébresztheti fel ezt a népet. Vagy szokás szerint, sokáig vihogva szenvedünk, aztán elmaszatolva valahogy mégis változunk.

Újra reménytelenül

A diktátor és a hajléktalan - egy napja.

Reggel, délelőtt

Aznap reggel a diktátor rendben, szokás szerint fél hétkor felébredt. Kicsit nehezen ült fel, mostanában pocakot eresztett, a lába, az ízületei, a porcai is rosszalkodtak mostanában.

- Nem baj, munkára fel – gondolta elégedetten.

- Rengeteg dolgom van ma is. Ma hozzuk meg a hajléktalanságot felszámoló törvényeket – gondolta, majd egyel alacsonyabb tudatszinten végigfutott benne - Szerencsétlen élhetetlen emberek. Sajnálom őket, de ez én általam épített országba nem férnek bele. Mi magyarok nem kívánjuk őket.

 - „Fontos ember vagyok” „Okos, erős vagyok” „Népmentő vagyok” – ezek a gondolatok nem csak egy-egy alkalommal jöttek elő a felszíni, napi gondolkodás szintjén, hanem mélyebben, mondjuk a negyedik szinten, állandóan ott voltak a tudatában.

Ezekből a személyes alaptörvényekből (tudat-elvekből) eredt minden felszíni tevékenység. Például az, hogy lényegében mindenben igaza van, a kritikák többsége, eltekintve néhánytól megalapozatlanok.

De volt egy harmadik és egy ötödik szint is. Mint minden embernél.

Igaz az ötödik szint, olyan mélyen volt, hogy szinte soha nem jött a felszínre, legfeljebb ritkán egy-egy pillanatra. Valahogy mégis kialakult. Ezen a szinten ült az igazmondó, a legfőbb erkölcsi bíró, atya és ítélkezett: - Fiam, sokat vétkeztél, hiú, nagyravágyó alak vagy, ártasz a népednek, sokszor, te is tudod, egyszer ezért bűnhődnöd kell.

De a diktátornál ez a szint már évek óta nem jelent meg hosszabban a felszínen.

És mi volt a harmadik szinten, félig, sőt háromnegyed részben eltemetve?

Például a legutóbbi parlamenti vitából egy ellenzéki politikus érvelése:

- Ha természetvédelmi szempontból nézzük, akkor a hajléktalan ökológiai lábnyoma sokkal kisebb, mint a gazdag emberé. A hajléktalan inkább hasznosítja a szemetet és nem termeli azt. Nem termeli, legfeljebb szétszórja, de ez is a rossz szabályozás eredménye.  Tehát ne állítsuk róla, hogy környezeti szempontból ártalmas. Az igaz, hogy árt magának, és kilóg a normál képből, zavarhatja a látványt – valamit tenni kell.  De az eltüntetés, a szőnyeg alá seprés, biztosan rossz megoldás. Megint kimondhatjuk, e problémakörben is a megelőzés, a prevenció a legfontosabb megoldás.

    Szóval ez a beszéd valahogy nagyobb részt eltemetve azért beragadt a diktátor harmadik, vagy negyedik tudat-szintjére, de a felszínen nem jelent meg olyan erővel hogy hasson.

A „fontos ember vagyok” érzés tudat viszont új erőt adott, hozzákezdett a szokásos reggeli rituáléhoz.

   Közben a hajléktalan is felébredt, hidegben, szürke betonsarokban, fázva, esővíz ízzel a torkában.  – Nem, nem, nem akarok -  gondolta, de muszáj volt, a szüksége, „minyjá behugyozok”, kilökdöste esőbe. Éhes is volt, de a fejzúgása, fájdalmai, a világtól való undora, a kábulat vágyát, vagyis az alkohol vágyat keltette fel benne, de nagyon hevesen. Nem tudott pihenni, menni kellett, gyűjteni, koldulni. Hamar elfáradt, csak arra volt ereje, hogy közeli szokott helyére kiüljön koldulni vagy olyasmi, szervezete már többszörösen kimerült. Nála a negyedik szinten, nem a „fontos, erős, okos, népmentő ember vagyok” gondolat volt, hanem annak, ellenkezője. És az ötödik szinten sem volt sokkal kegyesebb, az erkölcsi felettes én; igen, jól látod szar alak vagy, de talán a szenvedéseddel levezekled a bűnöd. Minden nap vezekelned kell. – ilyesmi hang, szöveg sejlett fel a lelke mélyéről. De ő ezt nem temette el, szembe nézett vele, nem úgy, mint a diktátor. A hajléktalan harmadik tudat-szintjén, nem volt más, mint a merengő, kába emlékezés. És mi volt a felső szinten, az operatív tervezés és cselekvés szintjén? Semmi, csak néhány szükséglökdösés.

Délután, este.

Délután a diktátor, szájában a Gundel-vadas kellemes izével, természetesen megszavazta a szigorító törvényt, hiszen ő maga volt a kitalálója.

Bezsebelte alvezérei alázatos meghunyászkodó, mégis csodáló pillantásait, ezek éltették, ezek töltötték fel. Ezek a nézések, kézszorítások számukra többet jelentettek, mint az állítólagos távoli szenvedések, utálatok, miket állítólag több millióan éreztek.

- Ugyan-ugyan, mese habbal, és ha mégis van benne valami, az sem úgy, egyébként is csőcselék – szóval volt, van önfelmentő érv, dögivel. Azonban a hátrányok, bajok, kritikák tudat mélyére temetése a leghatásosabb módszer.

Ez a diktátor nem azokhoz a régi fajta diktátorokhoz tartozott, akiket még valamiféle magasztos eszmény hajtott. Pl. egy nép naggyá tétele, vagy a kommunista eszmény, vagy a világ megváltoztatása. Nem ő egyszerű, magyarázatokat, ürügyeket (pl. migráció, stb.) talált, de ezek sem voltak igazán fontosak.

Ő egyszerűen imádta a hatalmat, a vagyont, a képzelt nagyságot.

Mondhatjuk ő a mostani, a legújabb diktátor-generáció díszpéldánya. Ezeknek már nemcsak eszményeik, de erkölcsi skrupulusaik sincsenek, a pofátlanság felső határáig is elmennek, ha tudnak. Az eszmény-hiányból eredően ezek már rugalmasak, ha kell pávatáncot járnak, szóval jóval veszélyesebbek mint a régi „nagy” diktátorok. Viszont ez a diktátor-generáció még jobban ismeri a manipuláció fortélyait.

Persze, mint említettem, mindez szépen el van bújtatva, fedve, vagy meg van magyarázva a tudat különböző szintjein.

Este is sokat dolgozott, félt szembenézni magával. Félt csendesen mélyen hosszan magába nézni.

Éjjel fáradtan hasalt az ágyba. Elalvás előtt egy pillanatra egy percre végigrobogtak benne a gondolatok, mintha egy csattogó, kattogó, sivító vonat ablakaiból intettek volna ki, és mintha ezt sikította volna valaki:

 -  Nagyon rossz úton járok. Sokat hazudok, sokat vétkezem. Az utókor is meg fog vetni. Sokan gyűlölnek és ez még akkor is borzalom, ha sokan tisztelnek. De azok se mind tisztelnek mind, képmutatók, csak a vesztemet akarják. Be kéne fejeznem ezt az egészet, amíg nem késő.

De aztán elrobogott a vonat, a sikító hang a lélek sajgása elhalkul és minden megy tovább.

   Közben a hajléktalan is tengődött, alig tudta, nem is érdekelte, hogy milyen napszak van.
A hajléktalan nem hozott törvényeket a diktátorról, de még saját magáról sem, sőt bele sem szólhatott e törvényekbe. Sőt még azok sem szólhattak bele, akiknek látszólag volt szavuk, de nem értettek egyet a diktátorral. Hiszen diktatúra volt. A hajléktalant már nem érdekelte a politika, úgysem, mint a köz állapota, mert ezt nevelték bele. Nem konkrétan, csak áttételesen. Soha nem figyeltek rá, vagy ha igen, abban sem volt köszönet. Valahogy minden, a hivatal, rendőr, még a politikai plakátok is, minden azt susogta; maradj már nyugiba, ne pofázz, semmi értelme ugrálni. Talán egy másik rendszerben másképp alakult volna minden.

Mint mondtam, nála a harmadik tudatszint nem állt másból, mint merengő kába emlékezésből. Kába emlékezés mégis ez töltötte ki létezésnek, „gondolkodásának” nagy részét. Persze muszáj valóságosan is élni, enni, üríteni, főleg inni, úgyhogy csoszogva körbe járta a szokott helyeket, - itt üvegek, ott az üzletbe az az asszony, aki mindig ad egy százast, - oda pedig leülök egy-két órára koldulni, az jó hely, - amott melegedni lehet, - szóval azért volt egy munkarend.

De közben állandóan és védekezőn folyt, kavargott benne a kába emlékezés. Akkor is, amikor lefeküdt az aluljáróba a helyére, már egy hete ez a helye.  - Na, akkor igyuk meg a maradékot – vette elő a nehezen beszerzett nova murci féleséget.

A merengő kába emlékezés, mindig a boldog időkkel kezdődött.

- Voltam én tanár is magyar-történelem, nem is rossz. Nem voltam én rossz ember, úgy értve, hogy nem sokaknak ártottam, - én mindig jó akartam lenni. Érdekes ilyenkor mindig Móricz, meg Móra alakok jelennek meg. Meg a többieké, Molnár, Kosztolányi, Karinthy alakok, Istenem, milyen nagy írók voltak. Régen is voltak szegények, de mégsem voltak hajléktalanok, legalábbis ilyenek, mint én, nem voltak. A „hét krajcár” szegénysége borzalmas, de legalább emberi, ez viszont – nagyot köpött a földre - nem emberséges szegénység. Na és a tanárokat mennyire tisztelték? A szigorú, de igazságos tanárokat. Még Nyilas Misi is, pedig őt nagyon-nagyon. Manapság pedig?

Ekkor már szürke ólmos súly, lelki teher nyomta a vállát, mellkasát, meggörbült, de hiába. Gyomrát pedig az éhség, az ilyen-olyan bajok okán nyomták a szürke ólmos súlyok. Hideg  huzat csapott át az aluljárón, a pocsolyák is belereszkettek, a színek elfakultak.

 - Miért és hol kezdődött? – először elhagyott a Teri, a teri-tari. Vitte a gyerkőcöt is, az én igazi barátomat, az egyetlent. Nem, először kirúgtak az állásomból, nem a tanáriból, hanem az utolsóból is. Vagy fordítva volt,… melyik volt előbb, már nem emlékszem, azután kezdtem el inni,….. vagy Teri után? Az biztos, hogy lakásom elvesztése,…. inkább elvétele, a rohadtak,…. volt az utolsó.

Lassan, fokozatosan, mégis gyorsan csúsztam le, ide le, az iszapos büdös mocsárba. Miért, - kinek ártok én Istenem?

A hajléktalan szeme, ott az aluljáróban, lassan becsukódott, lelke csillapult. A legalsó tudat szintje, „ma már megbűnhődtél” állapotban nem kattogó vonatot, hanem napfénybe ringatódzó hajót vetített elé, ha nem is boldogan, de békésen elaludt.

A pornó előnyei.

A pornó előnyei.

Avagy:

alapvetések a szexről, a pornóról.

Tizennyolc év alatt nem szabad pornót nézni. Sok fiatal azonban nem tartja be e tiltást. Ami helytelen, de tény. Nekik azt lehet mondani, a tapasztalatlan, a tudás nélküli embereknek (és a fiatalok, minden hitük ellenére is ilyenek) valóban egy ingoványos terület, melyben nem a test, hanem a lélek kerülhet bajba. Szóval csak óvatosan. 

 A jó szex arról szól, hogy a másik szexuális öröme boldogsága nekünk is örömet okoz. A változatosság általában több örömet okoz, mint az egysíkúság, a bezárkózás. E kettőből következik, hogy a zárkózottabb, prűdebb partner próbáljon alkalmazkodni a változatosságot igénylő partnerhez, úgy hogy az közben neki is örömet okozzon. Neki is örömet, okozzon, vagyis a partnerek betartják a fokozatosság elvét, nem lépik át a kényszer, a kellemetlenség határát.

A szexuális élet, az élet azon területe, ahol az átlagosnál is sértődékenyebbek vagyunk. Itt valóban szétszakíthat egy kapcsolatot, egy leszóló, gúnyos, megjegyzés. Itt csak a megértésnek van helye.

A jó pornó nem cél, nem is különálló része a szexuális életnek, hanem csak eszköze a jó szexnek.

A szex-terápia egyik fontos része, eszköze a szex-tanulás. A szex-tanulás egyik fontos eszköze, pedig a jó pornó.

Változatos jó szexre törekszünk, szeretjük a párunkat, ezért, hacsak nem esik kimondottan nehezünkre, megpróbáljuk teljesíteni a kérését.

Valóban vannak, gusztustalan, egysíkú, irreális pornók, és valóban vannak emberek, akik rosszul használják a pornót, De ez nem azt jelenti, hogy minden pornó rossz, azt sem jelenti, hogy meg kell szüntetni a pornót. Mindent, még az aszpirint, sőt még a vizet is lehet rosszul használni.

Ez azt jelenti, hogy alaposabban kell szelektálni, és jól kell használni a pornót.  Ezekre kell megtanítani az embereket.

Nem is lehet megszüntetni, mert már a kultúra, sőt a mindennapos szórakozás része lett, társadalmi méretekben is.

Az emberekbe évszázadok, évezredek alatt beleneveltek jó nagy adag prűdséget, álszemérmet, álszenteskedést. Korábban, (most is, bár átváltozva) ennek volt is reális alapja: a nem várt terhesség, a nemi betegségek, a hűtlenség fájdalma. De az ember nem erről beszélt és beszél, hanem kitalál agyament  áltudományos okokat. Valamint olyan erkölcsi fogalmakat, mint  paráznaság, bujálkodás, perverzió.

Ezek nagyobb része álságos volt, ez ki is derült, lassan el is tűnik, (Ötven évvel ezelőtt még az önkielégítés, a homoszexualitás, az orális szex, stb. perverzió volt.) De még mindig vannak álságos területek.

Ugyanakkor vannak igazi problémák igazi eltévelyedések, de az ember azokkal nem foglalkozik.

Ezért beszélhetünk álszemérmességről, álszenteskedésről. Na meg azért mert a huhogók, titokban ugyanazt csinálják, ami ellen pampognak.

Manapság a pornó került az álszemérem álszenteskedés célkeresztjébe.

Valójában erkölcsileg jogilag az a bűn, ha másnak fájdalmat, szenvedést, kárt okozunk. Kisebb vétek, ha magunknak okozzuk mindezt.

Ebből az következik, hogy szexuális élet, általában, döntően nemhogy bűn lenne, de annak az ellenkezője, jótett, hiszen nem fájdalmat, kárt, de örömet okozunk másnak. És magunknak is, általában.

Ezért a szex, az erotika, a szerelem a természet, isten egy adománya.

Vannak olyan esetek, mikor a szexuális élethez fájdalom, szenvedés, társul. Pl. a kellemetlen kényszerített szex. De ezen estekben sem a szexből erednek ezek, hanem az elferdült lelkekből, a butaságból, az emberi gyengeségekből.

A jó szex, a természet, isten csodája, mert többnyire jót tesz ez emberi szervezetnek, a pszichés hatása pedig kimondottan pozitív. Sajnos a jelenlegi orvostudomány nem foglalkozik kellő súllyal a szex kedvező élettani egészségügyi hatásaival.

A szerelem, az erotika, a jó szex, a jó párkapcsolat, egymásból, erednek.

Napjainkban már a szakemberek is elismerik a jó szex, azaz a változatos szex, szükséges, sőt fontos.

A párok szex-terápiája  tulajdonképpen a meglevő egysíkú, unalmas ezért elromlott szex után valami  új, izgalmas, változatos szex kipróbálása.

Vagyis a rossz szex helyett, jó szex, ez a szex-terápia lényege.

Sokféle eszköz, gyógyszer, módszer van, de a megértő bevállalós, egymást kívánó szerető szexpartnerek nélkül egyik sem hatásos.

A szexuális forradalom pontosabban szexuális felvilágosodás, egy lassú már évszázadok óta tartó folyamat, ami korunkban felgyorsult, de még nincs vége.  És „hála” sok álszent, álszemérmes embernek még jó ideig eltart. A lényege, hogy fölösleges korlátozások, a hozzájuk kapcsolódó ál-okosságokkal lassan eltűnnek. Ezzel párhuzamosan az igazi problémákkal kezdenek foglalkozni. Úgy néz ki, hogy az álproblémák eltünedezése, ha lassan is, de zajlik. Azonban az igazi problémákkal nem nagyon foglalkozik az ember.

Arról, hogy sok a rossz párkapcsolat, ezzel szoros összefüggésben sok a rossz szexuális kapcsolat nem pornó tehet.  A pornó inkább egy kihasználatlan eszköz a javításra.

A jó pornó az erotikus művészet,  keményebb ága.

Az erotikus ábrázolás már évezredes.

A jó pornó, a jó szexre tanító, oktató film.

A jó pornó egy olyan vágykeltő, melynek nincsenek káros egészségügyi mellékhatásai.

A jó pornó segít azon embereknek, akiknek, önhibájukon kívül nem lehet szexuális partnerük.

A jó pornó, a maszturbációval összekötve, segíthet a saját test megismerésében, szexuális teljesítmény fokozásában, az orgazmus elérésében. Áttételesen felkészít a jó szexuális életre.

Optimális, ha pornót, a pár együtt nézi.

A helyes, sőt  optimális pornó használat, amikor a pár együtt néz pornót.

Állítólag gyakori  eset az egyik társ, partner titokban pornót néz, majd lebukik és a másik megsértődik, talán még szakításra is sor kerül

Az ilyen esetben az a szörnyű, hogy az egyik félnek titokban kell pornót nézni. Vagyis a partnerek egyáltalán nem ismerik egymás szexuális igényeit, vagy ami még rosszabb, ismerik, de tudják, hogy az teljesen különböző.

Ennél is borzasztóbb, hogy képtelenek erről beszélni, a megbeszélés, a kommunikáció zéró szinten van.

Fokozódhat a borzalom, ha valamelyik partner igazi megbeszélés helyett ultimátumot ad a másiknak: vagy olyan leszel, amit elvárok, vagy kész-pasz.

Az ilyen pár szakít és talán jobb is így, de ennek semmi köze pornóhoz.

Az igaz okok, a rossz szex, a kommunikáció hiánya, egymás ismertének, és megértésének hiánya.

A jó szexuális élet, a jó párkapcsolat, néhány feltétele.

Meg kell ismerni saját magad igazi igényeit, saját tested. Ismerd meg magad kívül, belül.

Tartós kapcsolat kialakításakor, sok fontos dolog mellett a szexuális igényeid, szokásaid is közöld, illetve elvárhatod, hogy a másik is közölje.

Természetesen szükség van szeretetre, egyfajta összhangra, (kvázi barátságra) és szexuális vonzalomra is.

Emellett is előjöhetnek nem várt helyzetek, nem várt problémák. Ezért van szükség őszinte, jó, mindenről beszélni tudó kommunikációra.

Valamint az sem árt, ha ismered a jó szex, a jó párkapcsolat fontosabb alapvetéseit.

  

Bizonyos fokig érthető, ha a nő, (mert általában a nők teszik), egy kicsit féltékeny pornóra. – Pornót néz tehát nem vagyok elég neki, ez hervasztó.

Jobban belegondolva, egyáltalán nem érthető.

Ne legyünk álszemérmesek, ne legyenek irreális elvárásaink. Még a monogám beállítottságú férfiak és nők is kíváncsiak, megnéznek más ellenkező nemű embereket, gyakran eszükbe jut a kalandos szexualitás.  Ez természetes. Legrosszabb, ha ezen természetes érdeklődésen  megsértődünk, állandóan féltékenykedünk, korlátozni próbáljuk a párunkat.

Ennek az lesz kimenetele, hogy függetlenül a szextől, kellemetlennek fogja érezni a kapcsolatot.

Tulajdonképpen a pornónézést így is felfoghatjuk: Inkább a pornóval „csaljon” meg, mint igaziból. Különben is csak azért nézi, hogy még jobban, még többet kívánjon engem. Mindegy hol lesz éhes a párom, csak itthon egye meg a vacsoráját.

Hagyom, hogy nézze, sőt én is vele együtt nézem.

Dehogy ne essünk az elfogultság hibájába nézzük a pornó néhány káros mellékhatását.

Nézzük például a függőség problémáját.

Az emberek jelentős része, sajnos hajlamos valamilyen függőségre, mániára, túlzásra.   Ez azt jelenti, hogy a függőség tárgya, területe, pontosabban annak vonzása csak kisebb mértékben tényező. Valójában, veszélyesség szerint kellene rangsorolni a függőségi területeket. Az alkohol, a drog, a szerencsejáték, ezek a legveszélyesebbek.

Két dolog miatt, egyrészt mert másokra és önmagára ártalmas az ilyen függőségben szenvedő ember.

Másrészt ezeknél már a kismértékű függőség is veszélyes. Pl. munkamánia, már csak jelentős mértéknél veszélyes, és csak magára a függőre (esetleg a családjára), tehát viszonylag veszélytelen.

A sok közül csak kettő a szex és a pornónézés mániája.

A szex, és a pornónézés, ha nem is annyira veszélytelen, mint a munkamánia, de viszonylag veszélytelen függőség. Tehát az a határ, ahol veszélyes kezd lenni, elég magasan van. Sokan néznek pornót, de keveseket lehet függőnek nevezni.

A pornók irreális elvárásai, némelyik agyament  tartalma, szintén nemcsak a pornók problémája.

Akik ezeket nézik, azok hajlamosak az ilyen szexuális elhajlásra. Az biztos, hogy ezeket inkább tompítani kell, és nem erősíteni.  Az erkölcsi nevelés erre alkalmasabb, mint a pornó betiltása. A valóban hányadék pornók, pl. pedofil, csak kis részét teszik ki az egésznek. Ezeket be kell tiltani, de nem az egészet. Általában azonban alaposabb szelekcióra, de nem betiltásra lenne szükség.

A pornók nagyobb része azonban, egyfajta oktatófilm, a jó szex oktatására. Már most is, és ezt a vonalat kell erősíteni. Egyébként senki nem kötelezi a pornónézőt, a nézésre, szóval elkapcsolhat.

Az is igaz, amit emberek önszántukból és jókedvűen tesznek, az nem nagyon lehet bűn.

A szexualitás néhány igazi problémája, amivel viszont nem foglalkozunk:

Az általános álszenteskedés, álszemérmesség, előítéletesség.

A gyerekek folyamatos hazugságban, zavaros tájékoztatásban nőnek fel.

A kamaszok zavaros szexuális ismeretei, zavaros nemi élete, ezzel összefüggésben, zavaros tudata, zavaros lelki élete.

A gátlások, szorongások, kialakulása.

Mindezen okból is, más okokból is kialakuló rossz szexuális élet.

A szexuális élet, emelésének javításának tényezői, különös tekintettel a kommunikációra.  

A hűtlenség,  és a szabad szexualitás problémája.

A párválasztás, a partnerváltogatás problémái.

Korunk nemi betegségei.

A védekezés és a nem várt gyerek problémái.

A megnövekedett meddőség okai, esetleges megoldásai.

A tervezett és tervezetlen gyermekérkezés.

Felkészültség, ill. annak hiánya, a gyermekes családi életre. 

Mindezen okból, és más okokból is kialakuló, rossz párkapcsolatok.

Válások, gyermektelenségek, megromlott családi közösségek.

A  megunás, a kíváncsiság, a félrelépés problémái, a hosszú kapcsolatokban.

Miért nem vállalnak gyermeket a mai fiatalok?

Stb..

A jövő fejlettebb rendszerében lesz hazugságtörvény

Reméljük a jövő fejlettebb rendszerében (ha egyáltalán létrejön), hoznak egy olyan törvény mely kimondja: azonnal le kell váltani azt a politikai vezetőt (kormánytagot, parlamenti képviselőt, stb.), aki elkövet három, nyilvánvaló bizonyítható hazugságot. Na jó legyünk elnézők, legyen öt. Amikor az ötödik hazugságot is rábizonyították akkor el kell indulnia a leváltó eljárásnak. A bizonyítási eljárást a hatóságoknak, ill., a független bíróságnak kell lefolytatni, de az eljárás alatt fel kell függeszteni, a vizsgált politikust.

Nagyon elnéző számításaim szerint O úr kb. a 300. bizonyítható hazugságnál tart. Tehát ő hatvanszorosan megérett a leváltásra. De, e törvény szerint minden Fideszes vezető megérett a leváltásra.

Jobb helyeken ez törvény nélkül is működik. De vannak rosszabb helyek is, sőt ezek vannak többségben.

Miért nem a tettek, az intézkedések, a hozott törvények ártalmasságát fogják nézni?

Tulajdonképpen azt is nézhetik, csakhogy azt még egy fokkal nehezebb bizonyítani, mint a nyilvánvaló hazugságot. Egyébként lehet bizonyítani, pl. hosszabb távon egzakt mérésekkel, statisztikai adatokkal, stb. csakhogy ehhez még fejlettebb rendszer kellene. aminek még kevesebb az esélye.

Igen – mondják egyesek - de aki hazudik, az nem biztos, hogy ártalmasan cselekszik. Gondolom O úr is erre gondolt, mikor azt mondta: nem azt nézzék, mit mondok, (ez akár hazugság is lehet) hanem azt, mit teszek.

(Zárójelben megjegyzem: O úr tettei egyáltalán nem pozitívabbak, mint szavai.)

Valójában 1% annak az esélye, hogy valaki hazudozik, mellébeszél, de közben jót cselekszik. És kb. 90%, hogy éppen azért hazudozik, állít valótlanságokat, hogy ártalmas, gyakran sunyi (titkos) akcióit elpalástolja, legalábbis megszépítse.  A maradék 9% mikor nincs különösebb összefüggés. Egyébként a hazudozás önmagában is ártalmas. Mindezekért a hazudozó, a téves állításokat hangoztató vezető szinte biztosan árt a népnek, nemzetnek, országnak, tehát csakis a szavai alapján is leváltható.

Az említett törvény azon alapon is meghozható, hogy a hazug, a szava hihetetlen ember, kiszámíthatatlan, megbízhatatlan, hiteltelen, tehát alkalmatlan a vezetésre.

    A téves valótlan hazug állítások nagyobb része sajnos nem bizonyítható. De vannak hazugságok, melyekről egyértelműen bizonyítható.

Pl. az a mondás, hogy „a súlyos betegségeket a tízparancsolattal gyógyítani lehet” egy nagy baromság, de a valótlansága nem bizonyítható egyértelműen. Az sem bizonyítható: „megnézem azt az embert aki engem lekötelez”, -  bár tudjuk hogy valótlanság. Ugyanis  „lekötelezés”  már az is amikor elfogultság alakul, vagy alakulhat ki, pláne ha ennek nyilvánvaló jelei vannak.

Pl. „a repülős eset”, ha független bíróság elé kerülne egyértelműen, megállna, a „megvesztegetés” büntette. Csakhogy nem kerül bíróság elé.

Viszont bizonyítható hazugság, pl.: én harminc éve így utazom. (mivel ennek valótlansága dokumentálható).

Nyilvánvaló hazugság: „a Sargentini jelentés a migrációról szól”.

Ugyanis dokumentálható, hogy 12 pontból csak egy szól a migrációról, 11 másról.

„Mi magyarok nem akarunk ilyen-olyan ország lenni” - valótlanság, de nehezen bizonyítható. Azt, hogy mit akarnak a magyarok pontosan, valójában a népszavazás, (népszavazások) tudják eldönteni.

Tehát a nép, nemzet nevében, népszavazás nélkül bármit is kijelent egy felelős vezető, az hazugság.

(A „nemzeti konzultáció” nem népszavazás, mert manipulált, mert pontatlan, és nincs 51%)

Ugyanis a felelős, országot irányító vezető bármit mond, a nyilvánosság előtt az nem lehet egyéni vélemény. Mégis ezen kijelentések hazugsága nehezen bizonyítható.

A kategorikus kijelentések pl. „én soha nem hazudtam”, vagy, „nekem soha nem volt, nincs nem is lesz vagyonom” szintén értelemszerűen hazugságok.  Nem elsősorban a tartalmuk miatt, hanem azért, mert szinte kizárt, hogy valaki „soha”, vagy „mindig”. O úr ezekben is világbajnok.  De talán ezen hazugságok alól is ki lehet bújni.

Viszont egyértelmű bizonyíték a hazugságra, ha önmagával kerül szembe az illető. Ugyanis ilyenkor a két ellentmondó kijelentés közül az egyik biztosan hazugság.

Itt is van kibúvó: közben megváltozott a véleményem. Rendben van, de aki állandóan, ötnél többször változtatja ellenkezőjére a véleményét, az már hazudozó. Ezért van az ötös szabály, de O úr már a 300.- l jár.

Tulajdonképpen O úr egész élete, politikai működése folyamatos ön-ellentmondás, a fordulások sorozata. Egy folyamatos pávatánc, csak ez a páva, nem kicsiket tipeg, hanem nagyokat ugrál.

Az tudott, hogy KISZ funkcionáriusból (kvázi fiatal kommunistából),  liberális (szinte szoc-libcsi) fiatal lett, majd ezeket utáló konzervatív (polgári) ember,  majd kvázi szélső jobbos, i liberális politikus, majd utoljára kereszténydemokrata. Utoljára, de ez még változhat.  Tulajdonképpen az ilyen változékony embereknek nincs igazi, tartós hitük, világnézetük, az aktuális érdekük szerint változnak.

Persze O úr változékonysága nemcsak magánügy, szinte mindegyikkel maga után kanyarította, rángatta a pártját, sőt az országot is.

Tulajdonképpen 2010 óta következetesen lépésenként bontotta a demokráciát, építette a diktatúrát, ill. építette a korrupt maffia rendszerét. Tehát a változékonyság sem igaz, mert ugyanakkor van egy folyamatos következetesség is, legalábbis tetteiben. Igaz, hogy ez a szakadék útjának következetessége

Visszatérve hazugságokra, nyilván a köpönyeg-forgatások ön-ellentmondásokkal, hazugságokkal járnak.

O úrnál az is probléma, hogy csakis szélsőségekben fogalmaz. Nem nagyon halottam tőle ilyesmit: - itt egy kisebb korrekcióra van szükség. Holott a jó politizálás, a kisebb korrekciók sorozata.

Ha a múlttól eltekintünk, és csak 2010-től nézzük akkor is ezeket a gerinctelen fordulatokat látjuk.  

-          -  Először is a vezetők fizetését kell csökkenteni.

-          -  Ideje emelni a vezetők fizetését

-          -  Nem lesz olyan kormánytag, aki ötmilliót keres.

-          -  Véletlenül kettő mégis lett, (egyelőre).

-          -  Nem engedjük a külföldi tőkének kirabolni az országot.

-          -  A külföldi befektetők a stratégiai szövetségeseink.

-          -  Mindenkinek lesz külön nyugdíjas számlája.

-          -  Nem lett, sebaj.

-          -  Az adóbevallás elfér majd egy söralátéten.

-         -   Nem fér el, sebaj.

Sokkal több ön-ellentmondás fedezhető fel az un. ellenségei körül.

Ugyanis az „ellenségei” egykor, néha, vagy időnként a barátai is voltak, vannak. Az alábbiakban nem két ember beszél, hanem egy O úr, vagy valamelyik papagája:

-          - Soros jó ember.

-          - Soros rossz ember.

-          - Simicska jó ember

-          - Simicska rossz ember

Na és az EU, csak O úr beszél:

 - Az EU, Brüsszel, stb. a támogatónk, segít nekünk, mi is erős Európát akarunk, építjük az európai demokráciát, stb..

- Nem hagyjuk magunkat, Brüsszel támad, leigáz, meg akarja mondani, állítsuk meg, stb..

Másik vonatkozás, csak O úr beszél:

- Győztünk, sikerült a kvóta rendszert megállítani, stb..

- Brüsszel ránk erőlteti a kvótát (már nincs kvóta, mindegy valami van). Bevándorlás-pártiak harcolni kell ellenük. Mindenki Soros bérenc. Szinte mindenki bevándorláspárti. Minden kritika emiatt van. Stb.

Megint másik vonatkozás, mindkettő O úr:

-  Közös európai határvédelem kell.

- Ne hagyjuk kivenni a kezünkből a határaink védelmét.

Csak O úr:

 - Ha már kvóta, akkor legyen világkvóta.

- Az ENSZ világkvótát akar (javasol), ők is bevándorlás-pártiak, Soros bérencek.

Továbbra is O úr:

- Megépítettük a kerítést, megvédjük az országot, biztonságot teremtettünk.

- Jönnek, a migránsok, jöhetnek, borzalmas lesz. Okságilag: tehát még sincs rendben a védelem.

Hasonló:

 - Megépítettük a kerítést, megvédtük Európát

- Jönnek a migránsok Európába, borzalmas. (Akkor mégsem védtük meg.)

Továbbra is csak O úr:

- Mi tiszteljük az iszlám kultúrát, stb.

- Megvédjük a keresztény kultúrát, (nyilván az iszlám kultúrától), stb.

Vagy ez:

- Nem leszünk bevándorló ország.

- Beengedtünk vagy 20 ezer kötvényest, de az más.

- Beengedtünk, több ezer muszlimot, de ők kopogtattak.

(Ezen kívül egy csomó kínait, ukránt, egyebet.)

Másik:

- Oroszország veszélyes.

- Oroszország a szövetségesünk.

Nyilván nem lehet az összes ön-ellentmondást, azaz hazugságot felsorolni.

Csak témakörből van vagy húsz. Ha egy témakörben 15-ször hazudik az már 300 hazugság.

Egy másik számolás. Heti egy hazugság, nyolc év alatt kerekítve 400 hazugság. elnézően számolva levonunk 100-t, marad 300.

Ismétlem, ezek csak a bizonyítható hazugságok.

Meg se merem tippelni, hány száz lehet a nem bizonyítható hazugságok száma.

Itt azért megjegyezem, bár voltak, vannak O úrnál nagyobb keményebb diktátorok, de azok valahogy jobban vigyáztak, vigyáznak, hogy bizonyítható hazugságokat ne nagyon mondjanak.

Lehet, hogy O úr világbajnok e tekintetben.

A fene vinné el, hogy ilyen országban, ilyen vezetés alatt kell élnünk.

Bár a gyerekeink el is mehetnek, el is mennek.

Majd a jövőben,  ha hoznak, (ha hoznak) egy ilyen hazugságtörvényt, ha hoznak, akkor majd.