Csigalázadás

Csigalázadás

Csigalázadás

Az ifjú lelkes csiga,

Álmában repült, szárnyalt,

Bár apja, a tespedt, tunya,

Nem győzte dorgálni:

Maradj a nedves földön buta,

Jó ez nekünk, nincs is igazi szemünk.

Fényeket, foltokat látunk,

Ebből áll a világunk.

Te csak ne rohanj, nem ugrálj,

Nem vagy te madár, sem bolha.

Különben is megvan mindened

Saját házadba élheted életed.

De a szűkagyú atya,

Honnan tudhatta volna,

Mi az a fantázia,

Mikor a lélek lángol,

Képzeletben a test táncol.

Így hát az ifjú lelkes csiga,

Mikor sütött a holdnak sugara

Megszökött, a hatalmas világba,

Haladt is gyorsan, szépen

Sebessége óránként két méter,

Mígnem egy falba ütközött,

Lelke is megütközött.

Mivel látása nemigen volt,

Csak parányi agya forgott:

Mi ez a függőleges?

Állandó, vagy időleges?

De eszébe jutottak

A csigaiskolába tanultak:

Vannak falak,

Melyek magasak,

Miket a vándor, jobb, ha elkerül,

Mert mögöttük,

Ismeretlen világ terül.

- Új, világ, hát éppen,

ez kell nékem!

Kiáltott volna,

Az ifjú lelkes csiga,

Ha lett volna hangja.

Kiáltás helyett inkább belevágott,

Mászott és mászott,

De a fal biza magas volt,

Hősünk egyre fáradtabban araszolt,

Magát biztatva mondogatta:

Azért sem fordulok vissza!

Közben azonban napnak reggeli sugara

Gyilkos hőt ontott a házára,

De csiga nem tört meg,

Ha lett volna foga, fogát szorítva

Mászott tova, valahova,

Az álmok országába,

A fal másik oldalára,

Az ismeretlen csodába

- Csak, még egy kicsit, kitartás

Jön már a szeretet országa,

Biztatta magát, de hiába.

Lassan a hőtől kiszáradt,

Teste, lelke elfáradt.

Haldokolt.

Utoljára még felsejlett benne a gondolat:

Talán a földön, a göröngyök közt,

Kellett volna maradni,

Nem vándorolni, ugrálni,

Nem vagyok én madár, sem bolha.

De ő a fejlődéstant nem ismerve,

Nem tudhatta,

Éppen az ilyen hősök miatt,

Jött létre az élővilág csoda. 
A jövő fejlődése, 
a ma picike áldozataiból áll össze!