Az első könyv "Utópia" az aranykönyv
T. Morus:
De miről is szól a könyvem:
Utópia szigeten van Seholsincs
ország. vagyis ez egy elképzelt sziget és ország valamint nép, és társadalom,
de már én T. Morus is beletettem a csavart: egyrészt nem is annyira biztos h
csak elképzelt, mert „valóságos” emberek jártak ott.
Helyesebb, ha azt mondjuk: ez egy
létezhető, de felfedezetlen ország. Felfedezetlen, de azért egy-két „hiteles,
valóságos” ember járt ott. Ismétlem, ezek nem mesék.
Döntéshozó mechanizmus, demokráciaszint, hatalmi, jogi,
vagyoni különbségek Utópiában:
Előre szólók, h. mivel én Kivaghy képzeletében létezem, mindent tudok
amiről Kivaghy tud, vagyis bár nem éltem benne végig, de ismerem az
1480-2022-ig terjedő kort, történéseket, legalábbis nagy vonalakban.
Visszatérve Utópiára, például Utópiában a
vezetőket szavazással választják meg -
egy évre – aztán újra meg kell magukat mérettetni – atyavilág, ettől
manapság 2022-ben is messze vagyunk, hiszen állandóan a bebetonozott
funkcionáriusokkal találkozunk. Csak a fejedelem funkciója hosszú távú, de csak
akkor, ha nem zsarnokoskodik, vagyis ő is leváltható. Tulajdonképpen egyfajta
képviseleti demokrácia jelenik meg, -
sőt többször beszélek bizonyos népgyűlésről, mely a népszavazásra, a
közvetlen demokráciára utalhat.
A társadalom három osztályból áll:
parasztság-iparosság egyben, (polgárságnak is mondható), vannak még a szolgák,
és van egy szűk elit réteg, vezető réteg, (elöljárók, papok, követek), de
viszonylag csekély kiváltságokkal.
Nincsenek jelentős hatalmi, jogi, vagyoni
különbségek. Az elit réteg, vezető réteg kiváltsága, például h. az ebédlőkben a főhelyeken ülhetnek, vagy a
vezetői munkájukon kívül nem kell
dolgozniuk és ehhez hasonlók. Az elöljárókat inkább közszolgának véli, mintsem
uraknak.
A szolgák (a szolgák teszik ki a népesség közel
felét), életét, jogait kihagyom, nem részletezem, pedig csak ennek ismeretében
lehetne csak teljes képet alkotni a társadalmi rendszerről, de azért ez egy
komplex társadalom-vázlat.
Több mindenből azért feltételezhetjük, a
szolgák nincsenek elnyomva, a „szolgaság” szó alatt inkább csak segédmunkásokat
értem. Illetve, később megemlítek külföldről szerződő kvázi „bérmunkásokat”, akikkel
jól bánnak. Illetve szó van még olyan rabszolgákról, akik büntetésből lettek
rabszolgák. Máshol pedig átnevelő munkatáborokról beszélek.
Nem részletezem, hogy pontosan kiket értek
szolgák alatt, és ezek a szolgák milyen jogokkal rendelkeznek, ez talán
hiányosság.
Gazdasági rendszer, munkaszervezés Utópiában:
Szinte minden közös (termelőszövetkezetek), de
erről lesz még szó.
Mindenki megtanulja a mezőgazdaságot, de ezen
kívül egy másik szakmát is megtanul.
(Nem írom, hogy „kell”, mert általában semmi
sem kötelező, csak erősen ajánlott motivált, valószínűleg úgy oktatott, ezért a
többség úgy viselkedik.)
Visszatérve, tehát munkakör váltások vannak,
minden ember időnként mezőgazdasági munkát végez, időnként pedig valamilyen iparos szakmában jeleskedik.
Az hogy a mezőgazdaságnak ilyen komoly szerepe
van nem csoda, hiszen 1516-ban, az én koromban a gazdaság nagyobb részét a
mezőgazdaság, állat és növénytermesztés tette ki.
Amúgy kb. 200 fős közösségekben
(nagycsaládokban, nagyfarmokban, stb.) gazdálkodnak. Nekem ilyen fogalmak
jutottak eszembe: kibucok, termelő-szövetkezetek, hippi közösségek, stb.
Kivaghy tudatából ismerem ezeket a közösségeket.
Amúgy ez a társadalom is normál családokból
áll.
Ezzel kapcsolatban le van írva egy olyan
népesség szabályozás, amit én itt nem részletezek. Ez itt csak a könyv
összefoglalása, hosszabb fülszövege, bemutatása, kivonata.
Többek között szó van a városrendezésről, a
színes házakról. Többek között remek technikai újításokat is felvetek. Egy
kedves olvasó-elemző néhány mondata:
„Például, a csirkekeltetőgép, a háztetők lapos betonfödéme,
a városi kertes házak. Továbbá Utópiában megvalósulnak: az önkéntes
nemzeti munkatáborok, azok gát és
útépítése, - dologház bűntettesek
és csavargók számára, - a túlzás nélkül női egyenjogúság, - a társas utazás, -
a sportszerű nevelés, - a nők hadi
szolgálata. Továbbá, a házasságbontás mértékkel, - a merev büntetési tételek és statáriális
jellegű ítélkezés helyett, a bíró szabad
mérlegelése, - a vallásszabadság, stb.,
- mennyi gondolat, mely ma magától értődik - vagy még ma sem.”
Visszatérve a gazdasági rendszerre:
Bár a megvalósítást nem részletezem de kiemelem:
Utópiában minimális a haszontalan termelés-fogyasztás. A megmaradó termékeket a
szegények között osztják szét. Ja és ne felejtsük ki: a munkaidő hatórás,
viszont a szabadidő jelentős részét, hasznosan (tanulás, művelődés) töltik el
az emberek.
Tulajdonviszonyok, állam nagysága szerepe, elosztási rendszer
Utópiában.
Már volt szó róla, hogy Utópiában minimális a
magántulajdon (házak kertek, stb.) de a termelőegységek, termelőeszközök
nincsenek, magántulajdonban. Azok közös tulajdonban vannak.
Sok minden van közös tulajdonban (állami tulajdonban),
bár nem írom le ezt a fogalmat „erős állam”, de a vázolt viszonyokból ez
következik.
Pl. közkórházak vannak.
Közoktatás van minden reggel, amolyan szabad
egyetemekben tanul szinte mindenki, a felnőttek is.
A gyerekek oktatásáról nem nagyon beszélek,
vagyis leginkább családon belül történik, vagy amolyan kisinas rendszerben.
Közös étkezés, (közétkeztetés) van, leginkább
praktikussági szempontból, mert a nagy-konyhákban, a nagy-ebédlőkben könnyebb,
gyorsabb az ételeket előállítani, ill. elfogyasztani.
Az általam vázolt elosztási rendszert, és itt
visszakanyarodhatunk a gazdasági rendszerhez, - tulajdonképpen az igazi
szocialista, kommunista gondolkodók (Marx, stb.) csont nélkül átvették.
Tehát pénz nincs, - továbbá, a termelők közös piacokra viszik a
termékeiket, ahol vásárlók (családok) bizonyos rend alapján, de pénz nélkül,
azt és annyit visznek haza, amennyit akarnak – azonban ők csak annyit akarnak,
mint a szükségletük. Miért is többet, ha bármikor megkaphatják, ami kell. Nincs
harácsolás.
Ez nevezik: mindenki képessége szerint termel
és szükséglete szerint fogyaszt – rendszernek.
A kedves olvasó-elemzőtől további néhány mondat:
„A város négy egyenlő kerületre van osztva. Minden kerület
közepén árupiac van. Ide, meghatározott házakba hordják össze termékeiket mind
a családok; a különböző árukat külön tárházakban helyezik el. Ebből minden
családapa azt igényli, amire neki és családjának szüksége van; meg is kap
mindent pénz, vagy egyéb ellenszolgáltatás nélkül. Miért is tagadnák meg tőle?
Hiszen minden jószágnak bőviben vannak és attól se félnek, hogy valaki többet
kíván, mint amennyi a szüksége. Gondolják: miért igényeljen a kelleténél
többet, mikor bizonyos lehet abban, hogy a jövőben se lesz soha hiányossága.
Csak a nélkülözéstől való félelem teszi iriggyé és ragadozóvá az összes élőlényeket,
de csupán az emberben fajul gőggé, amikor dicsőséggé fújja fel, hogy javai
feleslegének fitogtatásával másokat felülmúl. Utopia szervezete mellett ennek a
véteknek nincs tere.”
T. Morus elgondolkodott, majd folytatta:
Eddig kb. a könyv feléig elsősorban egy társadalmi és
gazdasági rendszert írtam le, - innen az írás tárgya, elsősorban az országban
élő nép erkölcse felfogása nézete.
Innen az írás leginkább arról szól, hogy
Utópiában mit tartanak jónak, erkölcsösnek, kívánatosnak. Nyilván e
vonatkozásban is a magam nézeteit írom le.
Jog, jogrendszer
Utópiában: kevés
törvény, - tisztességes bírák, hivatalnokok döntenek az adott ügy szerint.
Nincsenek ügyvédek (csak kifacsarnák a jogot) mindenki magát védi.
Belegondolva, helyes
alkalmazás esetén ez is jobb, magasabb szintű, mint a jelenlegi 21. századi,
mert két dolgot jelent: egyrészt azt, h. szinte mindenki ért a joghoz (nyilván
mert több helyen, módón tanítják), - másrészt a jogi ügyek értelemszerűen,
életszerűen és az igazságból, ill. az erkölcsből kiindulva lesznek megítélve.
Jelenleg ugyanis, a jog nem igazságvédelem, hanem jogvédelem.
Utópiában működik egyfajta jutalmazási rendszer.
Tehát a jog nemcsak a
büntetéssel foglalkozik, hanem a közjutalmazással is. A társadalmilag hasznos emberek (csakis a hasznos tevékenységük
alapján) és nem egyéni elbírálás szerint, hanem törvényi szabályozás által
különböző előnyöket élvezhetnek. Ha nem is pontosan, de ennek az alapjait
próbálom fejtegetni. Ez megint egy olyan magasabb szintű elgondolás, ill.
rendszerelem, ami még a mai fejlett társadalmakban sem valósul meg, legfeljebb
nyomokban, részletekben.
Egyébként utópiában szinte mindenki törvénytudó,
törvénytisztelő.
Becsületesek, és jóindulatúak, elsősorban azért mert a
társadalmi viszonyok, az oktatás a közszellemiségek ilyenné teszik az
embereket.
Ivótársaim könyveiben, ha vannak is jó (becsületes, rendes,
kazo, nemes lelkű, stb.) lények, emberek, azok nem a társadalom miatt lettek
ilyenné, hanem ilyennek születtek. Az alaptermészetük ilyen. Az én Utópiában élő embereim, egyébként
emberi alaptermészetét a társadalom javította ki.
Visszatérve,
aranyból, ezüstből WC-ket, egyéb alantas tárgyakat készítenek, - nemhogy nem
tartják becsben, de inkább megvetik ezeket a tárgyakat és a viselőjét is, a
tulajdonosát is.
A
vagyont, a gazdagságot megvetik, ostobaságnak tartják.
Az
élet célja a boldogság. Itt egy hosszabb fejtegetés következik arról, hogy az
erény és ésszerűség által vezérelt boldogság, gyönyör az igazi, - igazabb, mint
a felületes gyönyör.
Vagyis
Huxley és más írótársaim feszegetett filozófiai alapprobléma (a kellemes,
kényelmes élet, kontra lelki szükségletek) az én könyvemben is megjelenik.
Utópia
egy másik erkölcsi alapelve:
„ A természet arra rendeli az embereket, hogy egymást
kölcsönösen derűsebb életre segítsék.” Jézus tanításának, az egyetemes szeretet
tanításának egyik változata.
Ugyanakkor megvetik a kockajátékot, a játékszenvedélyt, és
a vadászatot is.
Az egészség, erő, ügyesség, szépség védelme fejlesztése
viszont megbecsült tevékenység.
Szorgalmasak, edzettek.
(Viszont, nem ír
becsületes, szabályozott versenyekről melyek a gyakorlati motivációt
biztosítanák.)
Jókedvűek, tréfásak
A tudományokat megbecsülik, művelik.
Az egészség, mint már volt szó róla, nagyon fontos érték,
ezért gyakorlatilag is fontos területe az államnak.
Gyakorlatilag elfogadják az eutanáziát.
„ha Élete keserves,
mint a börtön, a kínpad: haljon meg önként, vagy egyezzék bele, hogy mások
szabadítsák meg.”
A szexuális életre is
kitérek:
Csak házasságban lehet szeretkezni, és 18 év előtt nem lehet
házasodni. Tudom, h. ez a törvény nem
tűnik újnak és haladónak. De ne felejtsük el az 1516-s állapotokhoz képest, ez
mégis egy szabadelvű álszenteskedéstől mentes társadalom leírása.
Visszatérve, házasság előtt nincs szex, viszont egyszer
meztelenül kell megjelenni egymás előtt,- kiderüljenek a rejtett gikszerek.
A házasságtörés tilos, viszont el lehet válni.
Megvetik a háborút, de lelkesen vesznek rész katonai
kiképzésben.
Itt egy hosszabb kitérő van a háborús erkölcsökről,
szokásokról, melyek nagyobb részével egyet lehet érteni, de nem tagadom, innen
ötszáz év távlatából vannak vitatható nézetek is.
Innen kezdve pedig nagyon hosszan a vallásokról, hitekről,
ünnepekről beszélek.
Tulajdonéképpen nagyjából vallásszabadság van, de azért az
ateistákat megvetik. Utópia lakossága többnyire önként elfogadja a
kereszténységhez hasonló vallási, hitbéli elveket, vagyis a helyes elveket,
tanításokat. Ami nem csoda, hiszen
köztudott h én lelkes katolikus voltam. de újra és újra hangsúlyozom 1516-ról
van szó. Nem akarok erre a részre hosszabban kitérni, de azt el kell mondanom,
nekem sok minden nem tetszett a katolikus vallásban, de a magam által
feljavított katolikus elvekben, tanításokban maximálisan hittem.
A könyv végén pedig, nem véletlenül, méltatom Utópiát, ezt
az országot, ezt a rendszert.
„Az a véleményem, hogy ez nemcsak a legjobb
állam, de az egyetlen, mely megérdemli az állam nevezetet.”
Orwell:
Azért azt
tisztázni kell, hogy a társalmai-gazdasági rendszer, és az adott nép erkölcse,
felfogása nézete milyen viszonyban áll.
Kölcsönviszonyban, mai szóval interaktív viszonyban áll a
rendszer és az emberek tudata, jelleme.
És itt jön ezeknek a könyveknek a legnagyobb rákfenéje.
Mert az nagyon jó és szép, ha leírunk egy nagyon okos,
jellemes, becsületes, hasznos, igazságos, stb. népet – de az a ködben marad, h
honnan a fenéből lettek ezek ennyire okosak jellemesek, becsületesek,
igazságosak?
Csak, úgy mert annak születtek? A másik nép, pedig buta,
jellemtelen gerinctelen szinte őrült. De ők is maguktól, csak úgy?
Itt egyes írók eljönnek bizonyos magyarázatokkal, (pl.
valami rezgés támadta meg az agyukat), de a társadalmi-gazdasági rendszer,
mint ok és egyben okozat ritkán jelenik
meg.
Tehát a rendszer jósága, irányultsága, szellemisége nyilván
több tényezőn keresztül is hat az emberek jellemére, erkölcsére felfogásra.
Ugyanakkor ez is igaz: a rendszert is emberek hozzák létre.
Sőt kétséges, h az emberi jellem, bárhogyan, bármivel,
bármilyen rendszerrel, hibátlanná tehető.
De hogy rontható, ill. javítható, az nem kétséges.
Tehát maradjunk a kölcsönviszonynál, az egymásra ható
kapcsolatnál, - de tény; ez sem teljes magyarázat.
De azt ki lehet jelenteni, ha javítani akarunk az emberek
életén, jellemén, akkor a társadalmi-gazdasági rendszer változásain ugyanúgy el
kell gondolkodni, mint az ember tudatának, jellemének megváltoztatásán.
Többek között, ha az iskolai tananyagot megváltoztatjuk,
akkor megváltoztattuk a társadalmi rendszer egy szegmensét, de ezen keresztül
meg tudjuk változtatni az ember tudását, vagy akár a jellemét. A kultúrával
tájékoztatatással is elérhetjük ezt. Én korunk egyik legjelentősebb negatív
tényezőjének a manipulációt (torzított tájékoztatás) tartom.
Szóval a rendszer-nép alapvonalba, sok fontos tényező,
szereplő, mint kvázi harmadik negyedik, stb. tényező betehető. Az oktatáson,
tájékoztatáson kívül, ilyen tényező például az aktuális vezetés, illetve
vezetések (egymás utáni vezetések átlaga) jósága. Ilyen tényező például a
világhelyzet, a világtörténelem alakulása. Részben a technikai haladás is.
Amit viszont az első utópiaszerző Morus tett, az
példaértékű, mert ő leírta az érem két oldalát – az „ideális”
társadalmi-gazdasági rendszert, és egyfajta „ideális” gondolkodást, tudást,
jellemet felfogást.
És ha már eljutottunk idáig, akkor készítenék egy
amolyan összefoglaló táblázatot:
Rendszer: (demokráciaszint, döntéshozó mechanizmus, hatalmi
vagyoni különbségek, irányítási szellem, gazdasági rendszer, munkaszervezés,
elosztási rendszer, államnagyság, erősség, jogrendszer (törvények,
intézmények), oktatás, tájékoztatás, manipuláció ----------
a nép erkölcse felfogása, világnézete, társadalmi műveltsége.
Egyéb meghatározó tényezők: Aktuális vezetés, vezetések,
rendszertől és néptől függő jósága, de van egy mindentől független (kvázi
szerencse kérdése) jósága. Ezt a másodikat nevezhetjük jelentős önálló
tényezőnek. Továbbá; kultúra, technikai
haladás. Nemzetközi helyzet, ill. világtörténelem alakulása.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése