A magyarok lelki betegsége
9.
rész
Írásom alapkoncepciója.
„Azért lelki beteg és tájékozatlan a
magyar nép mert a F-O-s rezsim, sok aljas, ravasz trükkel, módszerrel, hazugsággal,
átverte és beteggé tette.
Ez a felvetés igaz, de szerintem ezek a
trükkök azért nem voltak annyira ravaszak h. ne lehessen átlátni rajtuk. Az
írás tehát erre a kérdésre keres választ: Miért verhető át, és miért tehető
beteggé a magyar nép, viszonylag könnyen gyorsan?
Ez is fontos…
Orbán az EU udvari bolondja.
Tartalom:
1. Miben áll ez az udvari bolondság.
2. Eljátsszák a nagy harcot, (Orbán téves
megítélésének két oldala) miközben egyfajta együttműködésben, kölcsönös előnyök
(az udvar és az udvari bolond) alapján ténykednek.
3. Pontosabban miféle kölcsönös előnyökről van
szó.
Orbánnak két előnye, az uniónak szintén két
előnye is származik ebből a sumák együttműködésből.
4. Ráadásul néha pl. az ukrán-orosz háború
esetében gyakorlatilag az udvari bolondnak van igaza.
5. A helyzet bonyolult, zavaros, csak egy biztos: a magyar nép farag rá.
Miben áll ez az udvari bolondság?
Nem az okos fajta, hanem inkább a kinevetős,
rámutogatós, (gnóm) udvari bolondról van szó. De kettős ügynöknek is nevezhető.
Nem a 007-s hanem 1281017-s, de azért valami, vagy valahová megy.
A kinevetős rámutogatós udvari bolond, nem az a
fajta, aki mindig szellemes, aki mindig kimondja az igazat. Ez gnóm fajta (szándékosan nem mondok testi
tulajdonságot, nehogy megsértődjenek egyes csoportok) az udvari népség előtt
bohóckodik, fecseg, elsősorban az a szerepe, h a mellette álló, szépnek okosnak
érezze magát. Legyen kit lenézni, legyen kinn szórakozni. De azért néha azzal
is szolgál, h. ellentmond az udvari népségnek.
Ne felejtsük el az udvari bolond, attól hogy az
udvarral gyakran perlekedik, oda-oda mondogat, amiért az udvar néha berág,
legtöbbször azonban kineveti, szóval mindezek ellenére az udvar szerves része.
Egyszerűbben, az udvari bolond, a látszólagos ellentétek ellenére az udvar
része.
Eljátsszák a nagy harcot, avagy az Orbán téves
megítélésének két oldala.
Tévednek azok, elsősorban fidesznyikok, akik
azt hiszik, O valamiféle ellenállást, szabadságharcot, igazsághirdetést végez Brüsszellel
szemben. De azok is tévednek, elsősorban az ellenzéki emberek, akik azt hiszik,
hogy itt a jó EU és galád Orbán-Fidesz vezetés harca folyik.
Egyrészt, az EU és általában a nyugati világ, rendszer
(vezetője az USA), sajnos nem mondható a jónak. A tízes skálán két fokkal jobb
(5), mint Orbán-Fidesz vezetés (3), és jobb, mint a keleti diktatúrák (2), de
messze nem tízes.
Másrészt ez nem egy éles harc, mivel a
kölcsönös előnyök olyan erősek h. Kizárják az éles harcot szóval ez
végeredményben többnyire megjátszott harc mindkét fél részéről.
Orbánnak és bandájának milyen előnyei
származnak az EU tagságból:
Kezdjük azzal, hogy ez a legalább 16 éves
diktatúra elfogadás és ország-hanyatlás nem az EU hibája. Elsősorban Orbán és
bandájának hibája, másodsorban a fidesznyik tömeg hibája, harmadsorban az egész
magyar társadalom hibája, és csak negyedsorban jöhet szóba az EU. – Hogyan lehetne hibás az EU, amikor az a
demokrácia irányában próbálta terelni az országot. – jöhet a felvetés.
Ez igaz, de azzal hogy ez a terelgetés olyan
elkenős volt, és közben jött a lé, összességében inkább segítette az Orbáni
autokráciát, mintsem korrigálta volna.
Orbán EU-ból eredő legfőbb haszna természetesen
a pénz, aztán a technológia. További haszon, hogy így tudták szintén közös
erővel, Magyarországból, bármunkás országot kialakítani. Az utóbbi, a magyar
gazdaságnak nem jó, de Orbán megítélésének, az előnyöket kiemelő beállítás
által előnyős volt, ill. most is előnyős. És végül, de nem utolsó sorban, az EU
tagság keretében el tudja játszani a nagy szabadságharcot, ami a fidesznyik
tábor tetszését kiváltva, a hatalomba maradását szolgálta, szolgálja.
Tehát Orbánék számára többszörösen
előnyős az EU.
Az EU számára is többszörösen előnyös Orbán és
Mo. hanyatlása.
Kezdjük megint a nyilvánvaló előnyökkel, a
nyugati elsősorban a német nagytőkének előnyös h itt a közelben van egy olcsó
bérű bérmunkás ország.
Az hogy közben a magyar gazdaság nemcsak
emiatt, sok minden miatt hanyatlik az is előnyős, ugyanis nem számít
konkurenciának. Lassan már csak Bulgária, Románia és Mo. amelyik nem számít
konkurenciának. A nyugat-európai országok számára egyre inkább, Csehország,
Lengyelország, de Szlovákia is gazdaságilag konkurenciának számítanak. Más
országok pedig fejlett idegen-forgalmuk miatt számítanak konkurenciának. Szóval
kit érdekel, ha a magyarok hanyatlanak, lecsúsznak, egyébként sem tényezők
gazdaságilag.
Ennél van azért két igazi komoly előnye a
fejlett nyugatnak, az EU országainak, Orbánból, a hanyatló Magyarországból.
Mégpedig az h. van kire mutogatni: „Látjátok milyen fejlettek vagyunk, nézzétek
ezt a Hungáriát, szóval ne sírjatok, mert
hozzájuk képest itt demokrácia és jólét van. Főleg a szélső-jobboldal
nézze meg, így jártok, ha leépül a liberális demokrácia.”
A másik haszon ennél is nagyobb, Az USA
nyomására hozott téves döntések, ill. a határozatlanság miatt téves döntéseket,
Orbán megvétózza. Szóval lehet mutogatni
Orbánra, Hungáriára, mi nagyon akartuk a demokráciát, mi nagyok akartuk a
szankciót, de hát ez a galád Orbán ezt is megakadályozta. Valójában éppen arra
számítottak, h. megvétózza, ezzel megkíméli őket egy kellemetlen
döntéstől.
Tehát az udvari bolondot néha arra használják,
h. kimondja az igazat. Azt az igazat, amit az adott helyzetben komoly
politikusnak ciki kimondani.
Az EU-ban Orbánt, Orbán belegyezésével
megegyezéssel erre használták, használják, hogy néha kimondja a cikis igazat és
meg is vétózza azt.
Az orosz-ukrán háború kapcsán felmerülő
energia-embargó esetében is ez volt a közös taktika.
Az nem kérdés, h. az oroszok elleni
energia-embargó többszörösen hibás döntés lett volna. Egyrészt ebben a
háborúban a rosszak harca zajlik. Ugyanis nem arról van szó, hogy az ártatlan hős Ukrajna és az őt támogató
nyugat harcol az átkozott gonosz Oroszországgal, Putyinnal. Általában, és ez
esetben sem ennyire fehér és fekete a helyezet.
Ha a lényeget nézzük és a sok mellékes
körülményt kihagyjuk, akkor azzal alakult ki a háborús helyzet, h a kelet
ukrajnai többnyire orosz lakta régióknak Ukrajna (és a nyugati világ) nem adta
meg a kellő önállóságot. Nem adta meg az önrendelkezés, autonómia, akár a
kiválás lehetőségét.
Itt most hosszan lehetne beszélni erről, de
csak felsorolások következnek: Szovjetunió szétszakadása, Jugoszlávia
szétszakadása, Csehszlovákia szétszakadása. Mindezek teljesen demokratikus
rendben levők, azon az alapon, hogy az ott levő régiók népei el akartak
szakadni, és ezt népszavazással bizonyították. A kínai zsarnokság ellen,
amelynek áldozata Hongkong, Tibet, és még néhány régió, jogosan háborog a
világ.
Ha viszont ezeket, az igazság, a demokrácia és
békés világ kialakítása jegyében elfogadjuk, akkor minden népszavazással
jóváhagyott autonómiát, különválást el kell fogadni. Akkor nincs kettős mérce,
akkor bizony a baszkoknak, katalánoknak, skótoknak, észak íreknek, kurdoknak,
palesztinoknak, erdélyi magyaroknak, stb., és nem utolsó sorban, az Ukrajnában
az orosz régióknak meg kell adni a lehetőséget, hogy népszavazással
döntsenek.
Tulajdonképpen 2015 táján már az egész
világnak, ENSZ, stb. elő kellett volna állni, az Ukrajnában levő orosz régiók
az autonómia, a kiválás demokratikus megoldásával.
(Itt
minden feltétel adott, jól behatárolható országrész, orosz nyelvű többségű
lakossággal.)
Még egyszer mondom: az ott élő népnek kell
dönteni, senki másnak.
Ha
teljesen szabályos, manipuláció mentes, csalás mentes népszavazáson úgy dönt a
nép többsége, hogy szakadjon el a régió, az országrész, akkor legyen úgy. Ez a
lényeg. A nagyhatalmi szempontoknak, bárhonnan is erednek, nem szabad
számítani. A lényeg, h. ne nagyhatalmak, világ-klikkek, világ-uralkodók,
ország-uralkodók döntsenek, hanem az ott élő népek.
Mindehhez
öt fontos megjegyzés:
1. A jugoszláv háborúban a nyugat, USA, NATO
keményen fegyveresen is támadta a szerbeket, mert nem engedték a nemzetek,
országrészek függetlenedését. Még Koszovó függetlenségét is kikényszerítették,
nem érdekelte azon érv őket, h. az ősi szerb terület. Bezzeg az Izrael esetében
ez a fő érv: ez ősi zsidó terület.
2.
Gorbacsov (a kevés demokratikus becsületes politikus egyike) annak idején úgy
ment bele a Szovjetunió osztódásába, hogy ezentúl ez lesz az általános
gyakorlat a világban. Mármint, hogyha megvannak a feltételek (mint
Jugoszláviában) a népek, nemzetiségek döntsenek a függetlenségükről. Aztán a
nyugat ezt nem tartotta be, illetve kettős mércével tartotta be.
(Ezt az
egészet úgy is nézhetjük, h. kb. 2000-ig tartott a 2. világháború utáni
világ-fejlődési szakasz, aminek része volt, a hidegháború megszűnése, az
atomstop és egyéb egyezmények, a Szovjetunió és Jugoszlávia feloszlása, Kína
viszonylagos demokratizálódása, aztán jött a stagnálás, most pedig befordult a
világ az újabb hanyatló szakaszba. Járvány válság – klíma válság - hazugság és
erkölcsi válság - háborús válság – gazdasági válság – stb. összekapcsolódva
erősödik.)
3. Azt is
látni kell, h. a jelenlegi Ukrán kormány, aki nagyon jóban van Amerikával,
feltételezhetően onnan súgnak neki, szintén követ el hibákat, nem kiegyezés
párti, hallani sem akar az országrészek függetlenedéséről, és érdekes módon ez (a háború elhúzódása),
éppen az amerikai érdekekkel megegyező.
4. Az,
hogy ez a háború árnyaltabban van megítélve, nem jelenti azt h. Oroszország, és
más keleti diktatúrák kevésbé lennének diktatórikusak, elnyomók. Saját népeiket
is elnyomják, más népek elnyomása sem áll messze tőlük, és még lehetne sorolni.
Sőt nyilván e háború során is követtek el gazemberségeket. Szerintem viszont a
rendezés, az eszkalálódás megállítása miatt ezt a háborút árnyaltan kell
megítélni.
5. Attól,
h. e háború megítélésében Orbán-Fidesz rezsimnek vannak részigazságai, nem
jelenti azt, h Orbán-Fidesz rezsim összességében jobb lenne, és azt sem
jelenti, h. Orbán kevésbé lenne udvari bolond.
6. Attól,
hogy az itt leírt igazság több ponton hasonlít az orosz állásponthoz, nem jelenti
azt h. nem igaz. Az ügyet kell árnyaltan elemezni.
Visszatérve az oroszok elleni energia-embargó
hibás lenne, mert: igazságtalan, mert nem segíti elő a rendezést (a rendezést
az említett népszavazás, ill. autonómia oldja meg), és mert ez a szankció csak
a háborút erősíti, továbbá, mert valóban mindenkinek káros, az EU-nak is, a
világnak is.
Tehát ez esetben, az energia-embargó vonatkozásban
Orbánnak kivételesen igaza van. Ugyanakkor szerintem sokan tudják h. ez egy
hibás lépés lenne, csak az udvari népség nem meri ezt bevállalni, úgyhogy jöhet
az udvari bolond. Jöhet Orbán, aki megvétózza, és az EU együtt és külön-külön
is mondhatja: mi akartuk csak hát ez a csúnya Orbán. Eljátsszák ezt a
színdarabot.
Megint mindenki jól jár, kivéve a magyar népet.
Szóval a nagy színjáték forog-forog, minden
nagyon gromek, nagyjából mindenki jól jár csak a magyar nép farag rá.
Ha elkenően és félig, akkor is Magyarországot,
a magyar népet szankcionálják. Újra megjegyzem, az EU-tól ne várjuk, h. megrendszabályozza Orbánt, hiszen az EU-nak
sőt a nyugatnak ez a helyzet nagyon is megfelel. Kisebb látszat, elkenős
szankciók lesznek, de komolyabb nem. Tulajdonképpen, ahogy már mondtam, az EU
összességében inkább segíti a Fidesz-Orbán rezsim hatalmon maradását, mintsem
hátráltatja. Visszatérve, Magyarország hanyatlik, ebben, ha nem is elsősorban,
inkább negyedsorban de benne van az unió is. Az unió legnagyobb kibaltázása a
magyar néppel, h. végeredményben segíti ezt a bagázst hatalmon maradnia. Orbánnak nemcsak a belpolitikája hibás, de a
külpolitikája, még akkor is, ha közben néha ő az igazság-mondó. De ez csak
tovább ront Magyarország és magyar nép megítélésén. Többnyire jogosan néz le
minket a demokratikus világ, mert itt valóban autokrácia van. Részben viszont
Orbán féle pávatánc-politika miatt néz le, részben a keleti nyitás (diktatúra
irányú nyitás) miatt néz le minket a világ. És sajnos az udvari bolond szerep
miatt is lenéznek bennünket. Na meg a magyar szegénység és lecsúszás miatt.
Amiatt, h. az EU-ban is sorra előznek meg bennünket. A Fidesz-Orbán uralkodás
előtti években gazdaságilag, jólétileg, korrupciósan más fontos szempontból még
mögöttünk volt Románia, Horvátország, Lengyelországgal, Csehországgal,
Szlovákiával kb. egy szinten voltunk. Most az említett országok, még
Horvátország és Románia is megelőzött bennünket.
Ez egyértelmű jele a hanyatlásnak.
A magyarok diktatúra-elfogadás betegségét
elsősorban a magyaroknak kell megoldani. Sajna manapság nem oly segítőkész a
világ, h csak úgy segítene, de ha olyan lenne, akkor sem tudna sokat tenni, a
lelki-beteg magyar nép ellenében.
Ez
is fontos…
Egy
saját tapasztalat kapcsán visszatérek az állami tévé csapdájára, valamint az online
kultúra jó és rossz oldalára.
A konkrét
eset pedig röviden. A 19 éves unokámmal vitatkoztam, inkább beszélgettem a
jelenlegi 2022-s magyar helyzeten. Én amellett érveltem, h. szinte minden
szempontból nagyon rossz a helyzet, szerinte viszont nem annyira rossz a
helyzet, amolyan még „elmegy” állapot van, legalábbis ebben a vitában ezt próbálta
bizonygatni.
Aztán
valahogy a viszonylagos, régión belüli (rendszerváltó országok, stb.)
lemaradásunkra és ezt alátámasztó statisztikai adatokra került a sor. Én azzal érveltem, h. az Orbán kormányzás
alatt is növekedett a viszonylagos lemaradásunk, a rendszerváltáskor elől
álltunk, majd középre kerültünk és az Orbán-Fidesz 12 éves uralom alatt hátra
kerültünk, pl. szegénység, GDP, egészségügy, korrupció és más fontos
viszonylatban. Az EU-ban csak Bulgária van mögöttünk. A statisztikai adatok is
ezt mutatják.
Szerinte
nem ez a helyzet, - majd előkapta az okos mobilt és percek alatt megkereste az
adatokat. Nézegette-nézegette, majd csodálkozva beismerte, h. igazam van. A
meglepődése annak szólt, h kis hazánkat sokkal jobb helyzetben levőnek gondolta,
(nyilván a kormányzati propaganda miatt), mint amilyen van valójában. Szerintem
akkor, ott, ha nem is teljesen, de jelentősen megváltozott a véleménye.
Ez
az online (internetes, pc-technikás) tájékozódás, teljesen más, mint az állami
tévé „igazságához” szokott, meglehetősen egyoldalú ostoba tájékozódás.
Hozzátéve, h. a mai fiatalok angolul is tudnak, tehát, ha a magyarok
manipulálnák az online hozzáférést, ill. az adatokat, akkor is szét lehet
nézni, mit mondanak a világban. Hozzátéve, h a mai fiatalok alig néznek tévét,
államit pedig még kevésbé, tehát semmi sem gátolja, a sokoldalú objektív legyen
a tájékozódásuk. Szóval ez remek, - kezdtem örülni. Aztán
lehervadtam. Mert magamban következő kérdések merültek fel:
Az
én unokám miért csak a köztünk levő vita miatt nézett utána a valós helyezettnek? Eddig miért látta tévesen a helyzetet? Ő és a fiatalok (16-46
évesek) akiknek tényleg bárhol bármikor percek alatt elérhetők a különböző
komoly információk, miért nem veszik a fáradságot h. utána nézzenek? Miért nem
próbálják kideríteni; a fontos helyzetekben mi az igazság? Merthogy nemcsak az
unokám esetében, de általában is az a tapasztalatom, h. a mai fiatalok (16-46
évesek) politikailag, társadalmilag alul-tájékozottak, annak ellenére, h. különösebb
erőfeszítés nélkül tájékozódhatnának. Nyilván ehhez első lépcsőben arra kellene
ráébredniük, h. fontos lenne az ilyen irányú tájékozottság, méghozzá az önálló
és sokoldalú tájékozódás. Némi tudás
ahhoz is kell, h. megkeressék az igaz információ részeket, és azokat
összeillesszék, de azért ehhez nem kell egyetem.
Az
új kultúra (egyben új technika) ez az online kultúra és technika hasznossága
értékessége attól függ, hogyan használja az ember. Egyelőre sajnos többnyire
rosszul használja (játék pornó, értéktelen információ, stb.) ezért a rossz
ártalmas oldal kerül a felszínre.
De
az ember, válthat, használhatja értékes információk szerzésére is, és akkor
mindjárt a jó a hasznos, értékes kultúra és technika válik belőle.
Ez
is fontos…
Megoldások,
ha egyáltalán léteznek.
De
előtte nézzük a világ, Európa és Mo. várható jövőjét, legalábbis szerintem.
2000-2008
között írtam egy kb. 1000 oldalas tanulmányt, történelmi rendszerekről,
rendszer-fejlődésről valamint a „jelenlegi” 2000 évben általános, átlagos
nyugati (új-kapitalizmus, liberál-demokratikus, stb.) rendszer minden
oldaláról, minden összetevőjéről, ágáról, minden al-rendszeréről. Összesen kb. 800 feladatot írtam le, aminek
80%-a jelenleg (15 év után) már sajnos tárgytalan. A hanyatlás miatt vált tárgytalanná. Olyan ez
mintha egy viszonylag egészséges ember készítene egy élettervet, egy
feladatsort, majd kapna egy súlyos krónikus betegséget, testit-szellemit
egyben, amely következtében az elkészített terv nagyobb részének végrehajtása
szóba sem jöhet. Az hogy az akkori feladatok nagyobb részére azt kell mondanom,
h. „reménytelen”, jelzi a világ, főleg a nyugati világ hanyatlását. Mo. pedig e
hanyatlásban is az „élen” jár vagyis még a visszafelé menő világnál is
gyorsabban megy hátrafelé. Előszedem azon hasonlatom, hogy az országok
gályahada egyre inkább a viharzóna felé sodródik, de Mo. gályája itt is szélen
a viharzónához legközelebb halad, vagyis feltehetően az elsők között fog
elsüllyedni.
Akiknek
viszonylag legnagyobb esélye van a túlélésre, sőt a változásra azok skandináv
országok és néhány távol keleti országnak, Dél-Korea, Japán, stb. De az ő
reményeik is csökkennek. Bár Kína, és néhány ország technikailag fejlődik, én
nem hiszek a diktatúrák teljes körű, rendszer szintű fejlődésében. Az USA és Európa,
ahogy mondtam, összességében hanyatlik. És a harmadik világ, nos, én ott sem
látok igazi fejlődési irányt. Persze mindig marad esély a változásra, csak egyre
kevesebb. A skandináv és a távol keleti országoknak össze kellene fogni és
rendszert váltani. A nyugatnak is rendszert kellene váltani, áttérni a
közvetlen demokráciára épülő rendszerre. A diktatórikus keletnek szintén a
politikai társadalmi rendszerét kellene demokratizálni. És a harmadik világnak sok mindent, de a demokratizálódás
szintén alapfeladat lenne.
Ha
a fejlődést nem így országonként nézzük, hanem a nagy problémák szerint, akkor
is rossz a helyzet.
A
mostani írásaim sokkal alacsonyabb színvonalúak (bár a régit is
középiskolásoknak szántam), sokkal kevesebb, és egyszerűbb feladatot tudok Jó
szívvel megnevezni. Jó szívvel, vagyis h, van reális esély a megvalósulásra.
Bár
az akkori nagy tanulmányomban is többször kifejtettem: ha nem kezdik viszonylag
gyorsan ütemesen (kisebb vagy nagyobb lépésekben, szakaszos, vagy teljes
rendszerváltás keretében) a feladatokat végrehajtani akkor jön hanyatlás. Persze
nem vagyok annyira beképzelt, hogy csakis az én problémáim az igazak, csakis az
én megoldásai a jók, de annyira azért vagyok, h legalább fele-részben az
igazságot írtam le. Ugyanis már akkor is
a stagnálás szakaszában volt a nyugati világ, stagnálás után pedig a hanyatlás
következik, ha nem javul a helyzet. Mindezt szépen megírtam és indokoltam is.
Írtam
a problémákról is (nukleáris háború esélye, elkényeztetési aspektus,
klímaválság, a demokratikus rendszerváltás elmaradása, stb.), de az utóbbi öt
évben ezt is át kellett értékelni. Már
akkor is láttam a problémákat, de ezek a problémák azóta sokat súlyosbodtak, és
a sorrendjük is változott. Most azt mondom a világ legnagyobb problémája a
hazugságválság. Hazugságválság, úgy,
mint hazugságáradat, a manipuláció totális elterjedése, az igazság a jó út
kiderítésnek ellehetetlenítése. Lehet, hogy nagyon kevesen nagyon rejtetten
ismerik az igazságot, de semmit sem ér, - a kormányzati intézkedések rosszak maradnak,
legalábbis az emberek döntő többsége
rossznak hazugnak érzi, ráadásul az emberek is össze vannak zavarva, ráadásul a
nézet „igazság” fősodor is tele van hazugsággal. Példaképpen itt van ez a három
fontos probléma, Klímaválság, Covid járvány, ukrán-orosz háború. A világ addig
sem jut el, h komoly igazán tudományos hazugságmentes elfogulatlan elemzések,
megbeszélések, kongresszusok jöjjenek létre, pl. ebbe a három témába.
Normális
helyzetben Olyan megbeszélések, melyekben az ellentétes véleményű felek
tényleges feltáró, elemző, közös en elfogadott nézeteket kialakító vitákat
hoznak létre. Szóval létrejönnek közös alapelvek, és faladatok megoldások. Azért
régebben erre voltak példák. Mostanában ez gyakorlatilag képtelenség. Most
megint az széthúzás, a hazugságáradat, megegyezések nélküli, világába
kerültünk. Időnként az emberiség beleesik ebbe a pusztító erőtérbe. Olyan
mintha bizonyos pusztító erők azon munkálkodnának, h. terjedjen a
hazugságáradat, egyben megoldatlanság-áradat. Az is igaz hogy ez a félelem,
zavartság inkább bénítólag hat a népre, szóval
csökken a lázadás esélye.
Most
itt nemcsak Magyarországról beszélek, hanem az egész világról. Magyarországról
pedig kiemelten.
Ezen
írás feladati között is sorolhatok olyanokat, hogy fontos lenne a demokratizálódás,
a demokratikus rendszerváltás.
Volt
említve pl. hogy az alkotmányt hogyan lehetne, biztonságossá tenni abból a
szempontból h egy ilyen Fidesz-Orbán puccsot kivédjen.
Lehet
ilyeneket sorolni, de mellé kell tenni; egyre kisebb a megvalósulás esélye.
Kétségkívül
csapdahelyzet. Felépült, stabilan áll a diktatúra vára. A diktatúra várának sok
tornya sok lőrése van.
Például
az egyik tornya, h. az ellenzéki politikai elemzők sem a lényegről beszélnek.
Nem beszélnek a diktatúra építményéről, nem beszélnek a népbetegségről.
Ráadásul
ez az írás, illetve hasonló valódi megoldásokat pedzegető írások nem jutnak el
a néphez, legalábbis a többséghez. A sok-sok egyébként fontos feladat közül
megpróbálom kiválasztani a legfontosabb hatot.
Hat
ilyent: „fontos lenne, h megértsék az emberek” – féle faladatot. Régebben
utáltam, ezeket: „fontos lenne, h. változzon a közfelfogás”. Ezeket amolyan
sumák feladatnak láttam, jó-jó, de hogyan alakulhat ki a kívánatos közfelfogás? Megint előjön a tyúk-tojás vita.
A rendszer (pl. az oktatás) alakítja a közfelfogást, vagy a közfelfogás
alakítja a rendszert. Állandó oda-vissza
kapcsolat van, mint a tyúk-tojás esetében.
Szóval, lehetnek kétségek, de azért leírom a magam kis hat-parancsolatát.
Nagyon
fontos lenne, hogy megértsék a magyar emberek és általában az emberek, hogy:
1.
Elsődlegesen fontos az igazság, igazságosság, egészség, természetóvás, béke,
ezeken alapuló jólét és boldogság.
2.
Elsődlegesen fontos a társadalom, az állam, a közösség, a közősségi
szellemiség, az egyetemes szeretet.
3.
Elsődlegesen fontos a demokrácia, a nép akaratának minél erősebb megjelenése. A
demokrácia oktatása. A decentralizált döntéshozás. A manipulálatlan,
csalásmentes választás.
4.
Elsődlegesen fontos az igazság, igazságosság védelme, a csalás, hazugság,
manipuláció elleni küzdelem.
5.
Elsődlegesen fontos, h. kritikával nézzük az aktuális vezetést, a fontos
társadalmi kérdésekben, pl. választás alkalmával sokoldalúan
tájékozódjunk, alapos megfontolás után
önálló döntést hozzunk.
6.
Elsődlegesen fontos a legkisebb rossz kiválasztása mentén való haladás,
fejlődés.
Ezek párhuzamosan mind elsődlegesen
fontosak, viszont más dolgok, tényezők, elvek csak azután jönnek. A fontossági
sorrend felborul és ez komoly zavarokat okozhat, ha a másodlagos, harmadlagos,
stb. fontosságú dolgokat tényezőket, elveket a legfontosabbak közé helyezünk.
Ez
is fontos…
A
történelmi népbetegség, a személyi kultusz elfogadása.
Mi a közös Sztálinban, Maoban, Francóban,
és Salazarban?
Mindegyik
végeredményben zsarnok, diktátor volt. Mindegyik saját népét is leigázta
éheztette, nyomorba döntötte.
Ennek
ellenére, mindegyik hosszú ideig, haláláig uralkodott. Mindegyiket a nép többsége, szerette,
legalábbis elfogadta. Szóval ezekben az országokban,
valamilyen népbetegség jött létre. Jó lenne kideríteni miért is, s miféle
betegség. Ami fontos, h. nemcsak a keleti népekben jöhet létre ez a betegség.
Kétségkívül minden ország minden nép, minden helyezet más és más, de ha a legfőbb
jellemzők azonosak, akkor vannak közös tényezők is. Tehát vannak általános emberi tulajdonságok,
ill. feltételek, amelyek részben magyarázhatják a diktatúra elfogadást. Azért vannak különböző népkarakterek,
különböző kultúrák és a népek is lehetnek bizonyos tulajdonságokra fogékonyak.
Mindegyik
felsorolt diktátor sokáig, szinte haláláig uralkodott. Mindegyik történelmi
megítélése ellentmondásos. Azért a történelmi ítélet összességében megveti és
diktátorok közé sorolja ezeket az alakokat. De azért nem egyértelműen, - vannak
felmentő vélemények is.
Mindez
azt jelenti, hogy csak a diktátorok fele nyeri el a méltó büntetését (pl. a
halált) és a valós történelmi ítéletet. A másik fele, csak félig-meddig.
Az
is igaz, h a felsoroltaknak azért voltak érdemeik is, de összességben ezek
mégis ártalmas diktátorok voltak.
Sztálinnak
és Maónak a 2. világháborúban voltak érdemei. És azért ezek borzalmasan
elmaradott országok voltak. Mondjuk úgy, a modernizáció alapjait Sztálin, Mao
alatt rakták le. Franco és Salazar érdeme, h. a 2. világháborúból kimaradtak.
Mindezen érdemekkel együtt ezek az emberek diktátorok voltak, összesítve
ártottak a népüknek. Mindegyik hatalmas bűnöket követett el, saját és idegen
népeket is leigáztak, sőt mindegyik uralkodása alatt volt időszak mikor
szabályosan éhezett a népük, ennek ellenére a nép többsége elfogadta, a nép egy
része imádta ezeket az embereket. Ez azt bizonyítja, h a jólét, a pénztárca
lapossága, sőt az éhezés sem annyira erős szempont, amelyik kijózanítaná a
lelki-beteg népet.
És
persze voltak az ellenállók, igaz bátor emberek, de ezek a diktatúra erejéhez
képest és az elfogadókhoz képest kevesen voltak.
Nemcsak
a felsorolt négy diktátor lett elfogadva, történelmi távlatokban jóval több
eset volt.
Észak-Korea
mint az agymosás világbajnoka azt bizonyítja, h. a néphülités szinte
határtalan. Viszont ez az ország már annyira szürreális, h én nem mondanám,
példának.
De
az alap az, hogy van az emberekben, népekben egyfajta „feltétlen uralkodó
követés”. Valahogy kialakul a személyi kultusz. Többnyire ezt alakítják
propagandával, manipulációval, de magától is alakul. Nemcsak akkor alakul ki,
ha minden iskolai teremben ott lóg az uralkodó képe. Szerintem attól is kialakul,
ha sokat látják, hallják ezt a „vezetőt”, vagy őt, vagy csak a róla szóló
híreket. Valahogy beleeszi magát az emberek gondolatába, lelkébe; ez az ember a
legfőbb vezető. És sok ember fejében, ez azzal a gondolattal is társul; ez az
ember leválthatatlan. Ezt az embert valahogy sors rendelte fölénk. Ezt nevezem
én, kulturálisan kialakuló személyi kultusznak. Orbán vonatkozásában részben
magától, részben csináltan szintén kialakult a személyi kultusz.
Tulajdonképpen,
a személyi kultusz kialakulása és elfogadása nép lelki torzulása betegsége, hiszen
majdnem minden népben megtalálható, ha keresgéljük.
Pl.
az angolok, britek szinte istenítik a királyukat, ez a mondásuk: Isten óvja a
királyt.
Tehát
ne a népet óvja az isten, vagyis a nép elé helyezik a királyt. Sok hasonló nép, és uralkodó-centrikus
felfogás volt, van a világon. Talán ez
egy ősi ösztön, még a falkából és a falkavezér „tiszteletéből” ered.
Nem
is olyan butaság ez a monarchikus-parlamentáris demokrácia. A trükk az, h. van
egy jó, csakis imádni való protokoll uralkodó, és mellette van egy kritizálható
utálható leváltandó tényleges vezető. Ez a jó rendőr, rossz rendőr trükkje. Hiszen a cikis dologban a miniszterelnök a
kormány dönt, azt le is váltják normál esetben. A protokoll királyon viszont
kiélheti a nép a tekintélytiszteletét, a szolga lelkületét. Vagyis a protokoll-méltóság lesz a személyi
kultusz tárgya. Persze nemcsak királyokról van szó, a lényeg hogy a legfelső
vezető legyen. Ezért jók ezek az elnöki pozíciók, illetve a felsőházi
szerkezet. Olyan elnökről van szó, amelyiket közvetlenül választ a nép, amelyik
nagy tekintélynek számít, de akinek még sincs igazi döntéshozó, irányító
hatalom a kezébe.
Mert
ha a ténylegesen irányító vezetőt (pl. Orbánt, Putyint, stb.) kezdi el a nép
királyként imádni, abból csak baj lehet. Akkor abból szinte biztosan diktatúra
alakulhat ki.
Vagyis legyen egy imádni való protokolluralkodó, és
egy leváltandó tényleges vezető. Ha nem tudunk közvetlen demokráciát csinálni,
ha nem tudunk pártok nélküli parlamentet csinálni, akkor legalább ezt a mintát
kell követni. Kellett volna, mert úgy
néz ki Mo. is beleesett abba a csapdába, h. tényleges hatalommal bíró
miniszterelnököt tartják királynak. Nálunk is létrejött a kulturális személyi
kultusz, és a diktatúra elfogadás.
Ki
kell mondani, sajnos elég valószínű, h. Orbán csakúgy, mint a címben felsorolt
diktátorok hosszú ideig szinte haláláig fog uralkodni. De a magyar nép, ezeknél a népeknél is
betegebb. Mert mindezt teszi az EU tagság keretén belül. (Bár ki tudja, meddig
leszünk EU tagok.) Mert nálunk, ha nem is könnyen, de azért választással is le
lehet váltani az uralkodót. Mert,
Orbánnak, szemben a felsorolt diktátorokkal szemben nincs igazán érdeme, Orbán-Fidesz
mérlege egyértelműen negatív. Az biztos, h. utókor és a világ által elismert
vezető már nem lesz Orbánból. Jó esetben csak a világ, és saját országának háromnegyede
tartja majd Orbánt diktátornak (mint a felsorolt négyest), rosszabb esetben
mindenki.
A
legjobb persze az lenne, többek között Orbánnak a sok fidesznyiknak is, ha a
nép rájönne, h. biza mi (én is) betegek vagyunk. Ha nem látjuk saját betegségünk,
akkor valószínűleg 21. századi keretben átéljük, amit Sztálin, Mao, Franco,
Salazar népe átélt.
Az
viszont megállapítható: az ember általában rendkívül könnyen gyorsan
manipulálható, elbutítható, meghülithető.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése