Rövid írások 2021 év némely eseményeire reagálva

 

Rövid  reakciók egyes 2021-s magyar visszásságokra.

Jelenleg inflációgerjesztés folyik.

Tisztázzuk a kórós 3% feletti infláció lényegét: ilyen-olyan egyensúlytalanságok miatt kialakul egy vagy több jelentős csoport, réteg viszonylag gyors aránytalan, a társadalom figyelmét felkeltő, jövedelem-emelkedése. Mire más csoportok rétegek is igényt tartanak és ki is harcolják a maguk jövedelememelkedését. És ez a jövedelememelkedés a dominóelv alapján végigmegy a gazdaság szereplői között. De a sor végén nem áll meg, mert újra és újra körbefordul. Az árak, jövedelmek egymást váltogatva emelkednek. Ha kialakul egy ilyen áramlás, a dominósor szereplői, úgy élik meg, h nem akarnak károsodni, lemaradni, - és jogosan élik meg így.  Ez a hirtelen, fedezet nélkül befolyó, keresletet növelő jelentős pénz alakítja ki az inflációt, és minden további hektikus pénzbeöntés és egyéb egyensúlytalanság tovább gerjeszti (nem engedi lecsillapodni)  az inflációt.  Ha beindul a komolyabb infláció, akkor már a kisebb egyensúlytalanságok is gerjesztenek. Idővel mindehhez hozzáadódik az inflációs várakozás is, mint gerjesztő tényező.

A megállítás tehát egy teljen visszafogott minden hektikusságtól mentes, szinte zsugori gazdaságpolitika, és a bizalom visszaállítása.

Egyébként a gazdaság fűtése, ha egyenletes kiszámított,  akkor nem okoz különösebb problémát. A helyes gazdaságpolitika az egyensúlyok művészete. Az infláció nem támogatja a gazdaságot, nem is a fejlődés velejárója, hanem elkerülhető, és akadályozza a gazdaság működését.

Csak úgy szólok h. már néhány éve, és jelenleg is infláció-gerjesztés folyik. Az infláció (általános 5% feletti áremelkedés) alapvetései. 

1. Mindig elsősorban a szegényebb, becsületes alkalmazott dolgozó réteget sújtja, legerősebben.  Kevesek, a spekuláns dúsgazdagok kaszálnak. Az áradó (kicsit-nagyon vágtató) infláció ártalmát semmi sem kompenzálja. A kis országok gazdasága, pénze e tekintetben is sérülékenyebb. 

2. Az ártalmassága elsősorban direkt az árakon, a reáljövedelem csökkenésen keresztül hat. Másodsorban minden vagyon, főleg a pénzvagyon, megtakarítás elértéktelenedik. (Az árfolyamromlás is elértéktelenít.) De más vagyonok is elértéktelenednek rövidebb távon. A vevő mindenképpen ráfarag. Az eladó azért farag rá, mert a kapott elsőre soknak látszó pénz, másnapra már kevesebbet ér. Az infláció ártalmasságát azért becsülik le, mert a dolgozó, a nyugdíjas azt érzékeli, milyen sok lett a jövedelme, de annak csökkent vásárlóértékét már nem fogja kiszámolni, az egyéb vagyonérték csökkenését pedig még kevésbé számolja. 

2. Az infláció olyan, mint egy áradó folyó. Amikor kicsit árad, még meg lehet fogni. Aztán olyan erősen kezd áradni, h. nem lehet megfogni, - most tartunk itt. Amikor pedig kitombolta magát szintén könnyebb megfogni.

3. Az infláció, a gazdasági, pénzügyi hibák immunreakciója, gyakran túlzott immunreakció. Az inflációt nem a lassú, fokozatos bér és áremelés gerjeszti. Gerjeszti hatássorrendben:

A felelőtlen költekező (termelési fedezet és megtérülés nélküli) állami gazdálkodás. Pl. stadionépítés.

Ezt biztosító hirtelen nagyarányú pénzöntés a gazdaságba.

A pénz árfolyamának lerontása, leromlása.

A hirtelen, nagyobb arányú bér és jövedelememelések.

A magas hitelezési szint, (állami, vállalati, fogyasztási), hiszen a jelenben mindez fedezetlen pénzöntés.

Itt jegyzem meg, h. az inflációgerjesztés mellett az ország eladósítása is zajlik.

Az áremelések csak mindennek a következményei.

Azonban az áremelés, az infláció már magát is gerjeszti. Egyre nagyobb és rángatott lesz az áremelkedés.

Ha megnézzük a F-O-s kormányzat, a pénzügyével és az MNB-vel együtt már évek óta gerjeszti az inflációt.

És még jelenleg is gerjeszti, ez a legnagyobb baj.

Ez olyan mintha gátépítés helyett, vizet öntenének a folyóba.  Persze ebből a fidesznyikok nem sokat értenek, nekik akkor is minden rendben lesz, ha ezer lesz a kiló kenyér, feltéve h. O a vezér. Ezer a kiló kenyér? - nem is távoli, sajnos.

4. Az infláció megállítása: Egy módszert ismernek az alapkamat emelést, ami kevés és kétséges. Gyakran nem hat, máskor pedig növeli az inflációt, azzal, h. a növelt kamathoz igazodik a pénz, árak, jövedelmek, stb. értéke.

A jó módszer, a gerjesztők leállítása, sőt negatívba való átbillentése, de csak fokozatosan. A gazdaságba minden rángatás előbb-utóbb megbosszulja magát.

Tehát az első lépések: A felelőtlen költekező gazdaság helyett nagyon spórolós, kiszámított költségvetés.

A jövedelememelések leállítása megfékezése. A leállítás mellett szükséges az igazságos, ésszerű átrendezés. Tehát az összérték nem változik, csak igazságosan ésszerűen átrendeződik. Ez mindenre érvényes. Mindent (pénzcsinálás, hitelezés, stb.) a csökkentés irányába kell terelni, ill. átrendezni, kivéve a hasznos termelést, azt növelni kell. Ha kell, hatósági árak illetve szabályozott áremelések.

Az igazi megoldás egy hasznosan termelékeny gazdaság, de ahhoz kormányváltás esetén, a legjobb esetben is tíz év kell. Tudni kell, már el van baltázva minden, csak kárenyhítés történhet.

A manipuláció-tudomány – a negatív bázisok kijelölése.

Figyelve a F-O-s rezsim uralkodási módszereit egyre több leágazását, szeletét fedezhetjük fel a manipuláció-tudománynak. A F-O-s rezsim negatív bázisai: Kommunizmus, Gyurcsány és Gyurcsány éra, liberális rendszer, Brüsszel, Soros, migráció – talán ezek a legfontosabbak. A negatív bázis a gyűlölködés stabil kiindulása és egyben célja is. Azok hozzák létre, akik nem az építkezésre alapítják a politikájuk, hanem a harcra, mint pl. a jelen rezsim. Nem tudnak, nem akarnak építkezni, ezért a harc, a rombolás, a lealázás ad számukra egyfajta torz célt, és legitimitást.  A negatív bázis egy olyan borzalom (hely, idő, rendszer, emberek vezetése) amire bármikor hivatkozni lehet.  Ez a festett ördög szálláshelye, ahova nem szabad visszakerülni, minden áron el kell kerülni. A negatív bázisok valamelyikébe minden „ellenséget” be lehet suvasztani. A negatív bázis elkerülése mindent igazol. Pl. infláció van, növekszik a szegénység, oké, de ha az ellenzék fog kormányozni, akkor ennél ezerszer rosszabbak történnek. A negatív bázis olyan borzalmas, hogy időtlen. Akár száz évvel ezelőtti is lehet a negatív bázis történése, nem számít, mert ez egy ördögi időtlen veszély. Természetesen a „negatív bázis” – többszörösen óriási baromság -  de csak az értelmes emberek számára. A buták, a félbuták, a gyűlölködők, a diktatúra mentségére ürügyet keresők számára nem az.

(Sokan több okból jól érzik magukat a diktatúrában, és mivel maguk előtt is szégyellik, ezért az elfogadására ürügyet keresnek. Ilyen ürügy lehet a borzalmas negatív bázis. Diktatúrában jól érzik magukat pl.: akik szolgalelkűek, akik nem szeretnek önállóan dönteni. Akik a normális, tehetséget, szorgalmat, hasznosságot néző rendszerben nem,-  de a  szolgálást jutalmazó rendszerben tudnak érvényesülni, egyáltalán tényezők, lenni. És a csalók szélhámosok? Ők is szépen be tudnak illeszkedni az igazságtalan rendszerbe. A rasszisták szintén.)

Visszatérve, egy buta, stb. embernek az sem lesz gyanús, sem ellenszenves, h. elég sok negatív bázis van és ezek állandóan váltakoznak, sőt gyakran ellentmondanak egymásnak.  Pl. kommunizmus volt az előző heti ellenség, liberális rendszer a jelenlegi, miközben ezek lényegében egymás ellentétei. Értelmes ember már itt észrevenné a csalást. Mondjuk értelmes ember azt is látja, h. a világ nem szélsőségesen rosszból, jóból áll, illetve h. hosszabb távon a rossz is javulhat, a jó pedig elromolhat. Értelmes embernek az is feltűnik, hogy gyűlölködéssel, harccal nem lehet építeni, csak rombolni.   Ismétlem; az értelmes embernek. Mindenesetre a negatív bázis, ami tulajdonképpen egyfajta ellenségkép, a manipulátorok számára az egyik nagyszerű eszköze annak, h. tönkretegyék a világot.

Az általános értelemben vett fasizálódás egyik jellemzője. h. a felső vezetés biztatására, emberek nem a bizonyítható ártás, károkozás szerint ítélkeznek, hanem a szerint, h. őket szubjektíve mi zavarja. Ha pl. zavarja a másik ideológiája, bőrszíne, stb. akkor azt provokációnak tekintheti és a provokáltnak „joga” van odaütni. Konkrétan ezt mondta O vezér, amikor a letérdelő külföldi labdarúgók kifütyülőit, megdobálóit megvédte: a mi kultúránktól messze áll, ezért provokáció, a provokált pedig akárhogy is reagálhat.  Vagy amikor a melegeket-szidalmazókat megvédte. Vagy amikor a nyaraló migráns gyerekeket elüldöző falusiakat megvédte.   Ez nem egyszerűen autoriter nézet, viselkedés - ez, akárhogy is nézzük; az általános értelemben vett fasizmus jellemzője, fasiszta nézet és viselkedés.  Veszélyesebb, mint a rasszizmus, mert nem jelöl ki konkrét gyűlölni való dolgot, rasszt, éppen azt lehet gyűlölni, akit a felső vezetés megjelöl.  Ahogy terjed ez a nézet úgy nő az agresszivitás: nem tetszik, tehát bumm a fejbe.  Ha pedig az ilyen nézet bekerül a jogba (márpedig nálunk bekerült, részben a jogba, részben a jogalkalmazásba), akkor a jogállamisággal is komoly problémák vannak.

 

Néhány a F-O-s rezsim által előszeretettel használt manipulációs trükk.

Ezek általában a manipulációs trükkök banális otromba fajtájából valók, nem véletlenül, hiszen a célközönségük sem éppen társdalom-tudomány professzorok.

Tudjuk, h. a F-O-s rezsim meglehetősen  professzionista manipulátor csapatot alkalmaz (habony-frankenstein banda), akik nyíltan bevallották, h. pl. a Soros-ellenségképet ők találták ki, illetve szinte adta magát.

A bevált, ismert alapvető manipulációt természetesen ők is használják. A nagy manipulációs trükköket, úgy mint:  arányeltolás, eltúlzás, elhallgatás, ismétlés, ellenségkép, nacionalizmusra építés, frázis-kommunikáció, stb.

Szóval ezeket orrba-szájba használják.

Most itt olyan konkrét, negyed-igazságot tartalmazó manipulációkkal, mint „Soros hálózat, migráns-borzalom, hanyatló nyugat, Brüsszel ellenség, stb.”  - szóval  ezekkel itt nem foglalkozom. Azzal a kb. 1200 komolyabb hamisságra épülő aljassággal sem foglalkozom, amit számításaim szerint 11 év alatt a F-O-s rezsim létrehozott, elkövetett. A kis-közepes hazugságok száma pedig tízezres nagyságrendű, de ezekkel sem foglalkozom itt. Akkor mivel?

Az alábbi általuk gyakran használt bugyuta, otromba, banális manipulációs trükkökkel:

1. A saját maguknak való ellentmondás. vagyis az egyik napon ezt állítja, rá két napra, két hétre, két hónapra, pedig annak az ellentétét.

2. A kifordított (bagoly mondja verébnek) pofátlan kijelentések.  Ennek lényege, h. azzal vádoljuk a másikat, amiben mi vagyunk a sárosak. Pl.: X országban gyenge a médiaszabadság. Miközben, nálunk rossz, és náluk jobb. Vagy: az ellenzék akadályozza az oltást. Miközben lényegében, áttételesen a F-O-s rezsim akadályozza.

3. Az őket igazoló kivételek általánossá tétele. Ez is egy alap trükk. Pl. dehogy kezeltük rosszul a járványt, mert ha nem azt, hanem amazt a statisztikát nézzük, akkor……

4. Az összemosás. Amikor kis hibát egy kategóriába hozzák a nagy hibával. Pl. valaki kétségesen elcsal 20 milliót, a másik 200 milliárdot, - mire: ez is lop meg az is lop.  Nyilvánvalóan bűnöket, hibákat, erényeket súlyozni kell, egyébként nagyon téves megítélés jön létre. Sajnos e manipulációra nemcsak F-O-s rezsim hajlamos, de a magyarok többsége.

5. A visszamutogatás.

„Talán hiba volt, de mi volt 20 évvel ezelőtt.”  Ez három okból is ostobaság.  Először is miért mentség valakik számára, h. sokkal korábban valakik szintén elrontották, ill. hagyták elromlani? Akik meg is bűnhődtek érte, hiszen leváltották őket. Már 11 éve megoldhatták volna.  Ezek szerint akkor maradjon örökké megoldatlan, mert régebben nem oldották meg, Stb..

6. A nyilvánvalóan hazug ígérgetés: pl. pár éven belül utolérjük Ausztriát.

Igaz ez még mindig jobb, mint a nyilvánvaló hazugság: már le is hagytuk Ausztriát. A pimaszabb fajtája, mikor rövid időn belül kiderül, h. hazugság volt. Pl.  O úr, csak  a járvánnyal kapcsolatban legalább tíz olyan ígéretet tett ami nem teljesült.

7. A nyilvánvaló hazugságok igazolása: ők mindig hazudnak.

Pl.: az ellenzék oltás-ellenes.

Mire az ellenzék: kijelentjük, h. nem vagyunk oltásellenesek. Mindenki menjen, oltassa be magát.

Mire: nem lehet neki hinni, mert ők mindig hazudnak.

És itt jön általában egy visszamutogatás és a kivétel általánosítása.  17 évvel ezelőtt is hazudtak, mert ……

8. A hazugságokat, legyenek azok rágalmazók, vagy a hazugon undorítóan öndicsérők, mindig más szájába adják. Pl. az Origo szerint…., - vagy X, Y szerint….., stb..

Ez egyrészt jogi védettséget ad. Másrészt az ostobák számára azt sugallja, h sok okos ember, média, stb. velük ért egyet.

9. A dupla beijesztés, és szimpla kibaltázás. A lényege, h.  nagyon beijesztenek, majd ha annak a fele valósul meg, már annak is örülnek.

10. Saját magukat a néppel azonosítják.

Pl.:  Aki minket (kormányt, a főnököt, stb.)  kritizálja, az magyar népet gyalázza.  Megint csak többszörös valótlanság. Egyrészt a kritika nem gyalázkodás. Van építő kritika is. Másrészt nyilvánvalóan itt a nép felé irányul a kritika, hanem a vezetés felé, éppen a nép érdekében.  Ugyanis gyakran a népet éppen a saját gazember manipuláló vezetésétől kell megvédeni.

   Szóval ezekkel banális bugyuta trükkökkel nem véletlenül él gyakran a F-O-s rezsim, ugyanis akiknek szól azok beveszik. Vagyis akkor elképzelhetjük hogy ez a pár millió ember milyen szinten állhat. Persze vannak köztük a haszonlesők, akik tudják h hazugság, de segítenek a hazugságok terjesztésébe.  És vannak olyanok is akinek tulajdonképpen ez az uram-bátyám típusú, félig maffia típusú,  autoriter rendszer tetszik.  Köztük sokan vannak, aki lényegében a szolga szerepben érzik jól maguk

 

A szülő joga.

Most, h. kb. ezredszer hallom ezt a szamárságot: „a szülő kizárólagos joga a szexuális nevelés”, - kénytelen vagyok reagálni.

1. A gyerekekre ható, szexualitással kapcsolatos ingerek, közlések 84%-a társadalomból (utcáról, gyerektársaktól, médiából, netről, stb.) ered.   Mintegy 8%-a  az iskolából (sajnos ez nagyon kevés),  -  és csak 8%-a jön a szülőtől.

A 84% társadalomból jövő hatást nem lehet megakadályozni és törvényileg sem lehet szabályozni. A médiát némileg, de az is kétséges, és jószerivel értelmetlen.  A lényeg, hogy egyszerűen nem tud olyan helyzet létrejönni, h kizárólag a szülő neveljen. Sőt az is ritkán fordul elő, h. a szülő a legjelentősebb nevelő.

2. Valóban, a szülőknek többet kellene foglalkozni,  a szexuális felvilágosítással, - feltéve, ha művelt, tájékozott  szülőkről van szó.  De mi van, ha szülő is tájékozatlan, és ostobaságokra tanítja a gyerekét? Vagy egyáltalán nem neveli?  Vagy mi van, ha szülő leszidja, megalázza a gyerekét, mert az meleg vonásokat mutat? Mi van, ha maga a szülő is obszcén, perverz szexualitásra nevel?

Szóval ez a kizárólag szülői hatáskör,- rossz ötlet.

3. Az értelmes iskolai szexuális felvilágosítást nemhogy csökkenteni, de éppen, hogy növelni kellene.  Mert az iskolai oktatás keretén belül van a legnagyobb garancia arra, h. helyes és kellő mennyiségű felvilágosítást kapjanak a gyerekek. Illetve, hogy a társadalomból és egyéb helyekről jövő badarságokat a helyére tegyék.

Jelenleg is rengeteg, tájékozatlan, ügyetlen, vagy éppen a hazugságok miatt csalódott fiatallal találkozhatunk, tehát az ésszerű helyes iskolai oktatást bővíteni kellene.  

A jó oktatás, a témakör minden szegmensét, részét oktatja, csak helyes megvilágításban.  A legbugyutább nézet, amely szerint: a negatív, rossz dolgokat hallgassuk el a gyerekek elől, mert akkor nem tanulják meg. Ezt az ostoba nézetet hangoztatja jelenleg kormány azzal, h. szerinte az iskolában a meleg problémákról, a nem-változtatásról és ki tudja miről, szó se essen. Egyrészt ostobaság, mert mint szó volt róla, 84%-ban a társadalomból jönnek a szexualitással kapcsolatos hatások, ingerek, közlések. Tehát ezekkel a témákkal, problémákkal mindenképpen találkozik a gyerek, a fiatal. Másfelől ezek a témák, helyes, a probléma minden szegmensét áttekintő megvilágításban nem tekinthetők negatívnak.  Egyes, állítólagosan cikis problémák elhallgatása viszont visszafele sül el. A szőnyeg alá sepert szemét el kezd rohadni. 

Összességében a kormány álláspontja: ostobaság.

Az ellenzék két csapdahelyzete: a lerobbant ország.

Valamint, a „hatalomitisz”  betegség.

Bár az utóbbiról már beszéltem, pl. a Demokrácia Kézikönyve c. könyvemben, de azért az aktualitása miatt újra szólni kell róla.

Sok emberbe bujkál, sőt az emberek fele hajlamos rá, de az elkapás (a kísértés) elsősorban attól függ, h mekkora hatalomról van szó. Lehet h. aki a legfelső (országosan a felső ötezer, az ellenzék vezetőit is beleértve) helyzetig jutott az eleve hajlamosabb rá, de a lényeg az h. a legfelső uralkodói státusz (király, miniszterelnök, stb.) az egy hatalmas lökés, mármint a betegség elkapásának irányába.

A történelem során teljesen normális hercegek bolondultak meg, amikor megjelent előttük a királlyá válás lehetősége. Vagy még inkább, mikor felmerül a meglevő királyság elvesztése. De ez minden vezetőre igaz, a maiakra is.  Az is igaz, nem egyformán. Talán speciális pszichológiai vizsgálattal meg lehetne állapítani, de ilyesmitől jelenleg nagyon messze vagyunk. Kisebb-nagyobb jelekből azért az értő, figyelő sejtheti, de ez is bizonytalan.

Ezért alapjaiban rossz a képviseleti-parlamenti demokrácia. Mert mit is okoz ez a betegség? Ez a mánia, ez a függés?

Először is a betegséget maga a beteg sem érzékeli, illetve nagyon jól tudja rejtegetni. Sokszor tudat alatt is rejti, hiszen a mai világban a hatalom egyik kizáró oka e betegség nyilvánvaló megjelenése.  Tehát kénytelen a világnak és legtöbbször magának  is hazudni. Annál is inkább, mert az egész, teljesen normálisan indul.

Kezdet: én csak használni akarok másoknak, a népemnek és biztosan használok is, hiszen az elgondolásaim jók.

Ez még elfogadható lenne, de itt nagyon nehéz megállni, és általában nem is állnak meg a vezetők, a betegség innen indul el, innen terjed, burjánzik, amíg megfertőzi az egész lelket. Általában ez irányba torzul a beteg vezető gondolkodása: Vezetésem hasznos népnek, van hozzá tehetségem, szeretem csinálni, akkor én vagyok a legalkalmasabb, jelenleg legalábbis. Elvileg lehetne nálam alkalmasabb, de momentán nincs. A nép érdekében szinte mindent megtehetek. De legfontosabb, h megőrizzem, sőt ha lehet, növeljem a hatalmam, hiszen ez a legfontosabb feltétele, h. használjak a népemnek.  Minden és mindenki, aki veszélyes lehet hatalmamra, az a  nép ellensége, el kell tüntetni. Ezek közé tartozik a nép azon része is, amelyik ellenséges velem.  Sokszor a nép sem érti meg mi neki a jó. A néppel is meg kell értetni, bármilyen eszközzel, h én vagyok a megfelelő vezető.  Az engedelmes szófogadó népet tudom, leginkább a számára kedvező irányba terelni. Tehát a nép a saját érdekében általában legyen engedelmes szófogadó, ez pedig akkor jön létre, ha……….. És ekkor persze e vezető gondolkodása és ténykedése átfordult a diktatúra irányába.

 

A nép hozzáállása a hatalomitisz betegséghez.

Először is az emberek jelentős részébe be van kódolva, szinte genetikusan, de kulturálisan mindenképp: a nagyfokú, a kelleténél erősebb tekintélytisztelet. Talán még falkatársadalomból ered: mindenképpen követni kell az aktuális vezetést.

Másfelől a hatalomitisz betegség léte, elfogadása, sőt gerjesztése be van kódolva a rendszerbe és a társadalomba is. A rendszerbe úgy, h. pl. a pártrendszer úgy van kialakítva h egy állandó hatalmi harccsatározás történjen, kavarogjon. Tehát nem szabályozott építő verseny (amibe a hasznos a jobb kerül az első helyre), hanem egy harc. Vagyis aki erőszakosabb aljasabb eszközöket vet be, az nyer. A társadalom a közvélemény pedig manapság mindezt elfogadja, sőt…. Például egy szerényebb (kevésbé hatalomvágyó) vezetőaspiránst sokan tehetetlen, muja, a vezetésre alkalmatlan embernek tartanak. Ugyanakkor a közvélemény maga sem tudja mit akar. Hol az a baj, h. valaki szerényebb nem elég harcos, de amikor az illető a közvélemény nyomására kicsit keményebb akar lenni, akkor már hataloméhes erőszakos önző alak lesz.

Tehát az első baj, hogy a nép elvár egyfajta hatalmi ambíciót, agresszivitást a vezetőtől miközben a jó vezető, szerény népet szolgáló, bölcs, egyben hasznos ember.

A második baj, h eme elvárásban is hektikus, szeszélyes a nép,  egyik percben kevesli ezt a hatalmi ambíciót, másikban  sokallja, - Szóval az emberek sem tudják, mit akarnak. Szubjektív szempontok szerint ide-oda változtatják a véleményüket.

Két csapdahelyzetet említettem a címben.  A két alapvető csapdahelyzeten kívül, kishazánkban van még vagy tíz.

Az egyiket kifejtettem, a hatalomitisz betegség, vagyis a vezetés hatalomszempontú ténykedése, vagyis marakodás, ill. elvtelen szövetségek, diktatúra felé kanyarodás. A csapdahelyzet ott van, h a hatalomitisz betegség minden vezetőt sikerrel fertőzhet meg, az újakat is. Ha pedig ez megtörténik, akkor a demokratikus vezetőváltás elment a levesbe. Arra viszont jó esély van, h. az új demokratikus vezetők ellenállóbak a betegséggel szemben. Mert a F-O-s rezsim vezetői abszolút fogékonyak voltak, vannak a hatalomitisz betegségre.

Az másik, csapdahelyzet a lerobbant ország. Ezt nem fejtettem ki, de nyilvánvaló egy minden tekintetben (gazdaságában, pénzügyében, intézmény rendszerében, demokrácia szintjében, egészségében oktatásában, és nem utolsó sorban tömegpszichológiai szempontból lerobbant országban szinte borítékolható az új vezetés bukása.

Erre jön rá a fidesznyikok áskálódása.

És sajnos van még egy amit kihagytam: a hatalomból kimaradó „de nagyon okos” sértődött emberek áskálódását. Szintén egy csapda.

Nem sorolom tovább a csapdákat, kevés a remény.

Befejezésül valahogy ide illik: Az igazság, a jó ösvénye keskeny, a hamisság, a rossz útja széles.

Sőt úgy kell elképzelni, hogy mivel keskeny ez az ösvény könnyű, lelépni, elveszíteni és eltévedni a rossz hamis erdejébe. De mivel ez túl negatív lenne, tegyük hozzá, nem mindegy h milyen mélyen téved valaki el, az erdőbe, mely egy idő után már a gonoszság erdeje. Valamint az sem mindegy h valaki az igazság jóság ösvénye felé tart, vagy   éppen ellenkező irányba.

Mit lehet tenni a szenvedő, de makacs emberrel?

 

Mit lehet tenni a szenvedő, de makacs emberrel?

Aki inkább szenved, mégis makacs.

Vagy ha nem is szenved, de számára a békés kellemes nyugis élet nem szempont.

Tulajdonképpen a makacsság gyakran a túlzott kényelmességből a rövid távú kellemesség választásból ered. Van tehát a buta makacsság. És van a buta rövidtávra néző makacsság. Pl. nem veszem be a gyógyszert, mert az keserű,- nem kellemes - itt megáll, és nem jut el oda, h az „áldozat” után az élete, egy órával, egy nappal, egy héttel, egy évvel, stb. jobb kényelmesebb kellemesebb lesz. Sajnos az ostoba, makacs embernél mindkettő játszik.

Az élet, és egyben az ésszerűség alapja, hogy a kellemes felé halad az élő. A kezdetleges élő, mondjuk az egyszerű baktérium, úgy „gondolkodott-érzett” (ösztönérzett), hogy arra felé sötét hideg, kaja nélküli kellemetlen hely van, arra nem megyek, arra pedig langymeleg kajában bővelkedő hely van, tehát arra megyek. Minden élő ezen az alapon élte át az életét, ha pedig a jó felé tartó út akadályozva volt, akkor azt erővel, alkalmazkodással később ésszel, valahogy megoldotta,  - lényegében a kellemetlentől távolodva, a kellemes felé tartva elv mozgatta a cselekvéseit.

Később, okosodva arra is rájött, hogy rövid távon néha a kellemetlent kell választani ahhoz, h. hosszabb távon összességében kellemesen éljen. Néha áldozatot kell hozni. Az értelmesedés nem más, mint azon képesség mely képes kiszámítani, h. a rövid távú áldozat képes e megtérülni, ill. hogyan legyen a hosszabb távú élet egyre kellemesebb. Ráadásul az életisten olyan ügyesen szervezte az életet, h. az ezek az „áldozatok” tulajdonképpen, többnyire szintén kellemesek. Pl. segítek valakin, „áldozattal”, de tudom megtérül, mert valahogy visszakapom. Aztán rájövök, h. nem is áldozat, mert engem is jó érzés töltött el, miközben csináltam.

Szóval ez az élet, és a fejlődés alapja. Erre jön a nagyokos ember és azt mondja: arra van a kellemes arra pedig a kellemetlen, de én mégis büszkén akaratosan a kellemetlen felé megyek, mert…….

És itt kitalál mindenféle elméletet.  Vagy még ahhoz is ostoba.

Nézzünk egy aktuális példát: Az tapasztalható, h. két-három, akárhány oltás után még mindig megfertőződnek, néha súlyos tünetekkel, néha meg is halnak. Az is tapasztalható, h a náthát, influenzát  nehezebben győzi le az oltottak szervezete. Mit mondana erre az egyszerű baktérium és a tiszta logika is: ez rossz út keressünk egy másikat. De mit mond a nagyokos ember: lehet, h. ez rossz út, de a többi még rosszabb lenne. Mondja ezt bizonyíték nélkül, sőt inkább az ellenkezőjére vannak bizonyítékok.

Az ilyen fajta (nem számít, mi a kellemes, mi a logikus) mentalitással mit lehet kezdeni?

A közömbösség és annak kezelése

 

Közömbösség és annak kezelése.

Sok érv szól a közömbösség mellett, de a legerősebb: a közömbösség jobb, mint a felületes hamis nézetekre alapuló harciasság. Kétségtelen, h. az izgága, beleszóló ember sem kellemes, hasznos társ. De az aránytalan büntetések mellett kardoskodó ember is káros, ártó embernek minősül, ezeknél is jobb a közömbös.

Erre viszont azt lehet, kell válaszolni: ez igaz, ezeknél jobb, viszont sokkal rosszabb, mint az átgondolt, arányos küzdelem az igazság és jóság mellett. Vagyis kötelességünk, és érdekünk is, állandóan alaposan a helyes dolgokon gondolkodnunk és azért tenni. Másképpen kötelességünk: nem közömbösnek lenni.  Bár ez fáradságos, de hosszabb távon megéri, ezért a saját érdekünk is.

Nézzünk néhány mondást, némelyik az enyém.

Közömbös, birka néppel nem lehet demokráciát, barátságos közösséget csinálni. A közömbös birka nép élén mindig megjelennek az aktív kizsákmányoló hiénák, farkasok.

Ha valaki magát állandóan kihúzza magát a közösség életéből, ténykedéséből az káros tagja a közösségnek.

Ha szolidáris segítőkész akarsz lenni, akkor nem lehetsz közömbös.

Jótett helyébe jót várj, semmilyen tett helyébe ne várj semmit. Aki közömbös az egyben önző is.

Gyilkosok között, cinkos aki néma. Ennek egy finomabb változata: gazemberek között, vétkes aki közömbös, elnéző.

Isten:

„Így mivel langyos vagy, és sem forró, sem pedig hideg: kiköplek a számból.”

Nézzük ezt a két mondást:

Aki nincs ellenünk, az velünk van.

Aki nincs velünk, az ellenünk van.

Így is értelmezhetjük:

Aki közömbös, az velünk van.

Aki közömbös az ellenünk van.

Kétségtelen az első felfogás sokkal szimpatikusabb, mint a második, mert az első egy pozitív bizakodó hozzáállásról tanúskodik. Szeresd minden (lehet ő akár idegen ismeretlen is) felebarátod, embertársad – erről is szól. A békéről, toleranciáról, véleményszabadságról is szól. Arról is szól. h a befogadás, hatékonyabb hívó szó, mint a kekeckedés.  Arról is szól, h a közömbös, meggyőzhető, megtéríthető – viszont ez is kétirányú, mert minden oldal ezt gondolja.

A második (a közömbösök ellenünk vannak) pedig egy ezzel szinte ellentétes felfogás. Mégis a korábbi felsorolás: közömbös, birka néppel nem lehet demokráciát, barátságos közösséget csinálni, stb. – azt bizonyítja, hogy sok esetben, a közömbösök a jók ellenében vannak. 

Azért a politikai közömbösség alaposan végiggondolva meglehetősen gerinctelen dolog.

Rendben van, tényleg előfordulhat: h. csak kettő szinte egyformán rossz között lehet választani, - akkor inkább nem választok. Ez talán még érthető. De számomra ez már érthetetlen: engem nem érdekel a politika, én nem politizálok. Mert mit is jelent ez; engem nem érdekel az ország sorsa, nem érdekel a városom sorsa, nem érdekel a tágabb környezetem. És ezekkel együtt a saját sorsom egy része sem érdekel, hiszen ebben élek. Szóval önző vagyok, de bután. Ha valaki lusta tájékozódni, gondolkodni, vagy bizonytalan az is közömbösséghez vezethet. Gyakran pedig a gyávaság. De vannak a nagyképű közömbösök is. Ők azt mondják; persze ha lenne olyan, akkor én azt választanám, csak még soha nem volt olyan. És nem is lesz, mert ezek az emberek mindenkinél magasabb rendűnek tartják magukat, csak ezt maguknak sem merik bevallani.

Néha egy-két esetben elfogadható a közömbösség, de azért általában, brrr, nem, - szóval a közömbösök gyakran a társadalom ellen vannak. Az igazság és hamisság között tehát nem a közömbös halad az arany középúton, hanem a mértékletes átgondolt, de gerinces véleményformáló.

Akárki Alajos ötlete

 

Nekem, mint Akárki Alajosnak lenne egy ötletem, melyre igen csak nagy szüksége lenne az emberiségnek. Lehet, h. ez már sokak fejében megfordult, szóval  nem igazi újítás. De jó dolog.

A lényeg h. a 12, 16, 18-s karikák mintájára, létre kellene hozni a barna téglalapot. A barna téglalapban pedig ez állna: V. I. N. V. F. Ami ennek a rövidítése: Vélemény, igazságtartalomért nem vállalunk felelősséget.  (Aminek lényege: akár valótlanság is lehet.) Ahogy a korhatáros karikákat, e barna négyzetet is kötelező lenne minden érintett, köz előtt megjelenő, ill. média tartalom (film, riport, kép, hang, írás, stb.) mellett, alatt megjeleníteni. Pontosabban két lehetőség lenne: nem jelenik meg a barna téglalap, vagyis az igazságtartalomért felelősséget vállalnak. Ebben az esetben viszont hivatalból is vizsgálnák, de bárki bejelentést tehet a független hatóságnál, és amennyiben kiderül a hamis tartalom, akkor súlyos pénzbírság, ill. engedély-bevonás következne. Nem lenne kifogás, pl. „ez is azt mondta”, stb. Olyan szigor kell, mint korhatásos karikák hiányánál.  Ha viszont megjelenik a barna téglalap V. I. N, V. F. felirattal, akkor azt mond, amit akar, persze a meglevő kereteken belül. Tehát van választási lehetőség, van szabadság.

Hosszabb, nagyobb tartalmak esetén, nemcsak a rövidítésnek, de teljes felirtatnak is meg kell jelenni: VÉLEMÉNY, IGAZSÁGTARTALOMÉRT NEM VÁLLALUNK FELELŐSSÉGET. Illetve szóban is be lehet mondani, ahogy a gyógyszerek esetében, (mellékhatások, stb.). Rádióban nem is lehet másképp, csak hangközlésben.

A lényeg h. minden hallgató, néző, olvasó, stb. állandóan figyelmeztetve legyen; nem tényeket,  hall, lát, olvas, hanem adott esetben hamis dolgokat, sőt néha óriási baromságokat.

Szükséges valamit tenni, mert hihetetlen mértékben elárasztotta a hazugság a nyilvános közbeszédet, főleg a médiát. Már nem is törekednek az igazságtartalomra, sőt direkt hazugságokat találnak ki. Pl. X tévében a hírolvasó, kiáll, kiül és hatalmas hazugságokba kezd bele. A naiv néző pedig mivel ismert hírolvasó riporter mondja, igazságként kezeli. Vagy, megjelenik a rádióba, vagy képernyőn az ismert politikus, v, éppen beszédet mond, ennek keretében

össze-vissza hazudozik, a naiv állampolgár pedig igazságként kezeli.

Vagy kapcsolják az ismert szakértőt, pl. az egyik egyetem tanárát, vagy egy kutató intézet tagját. Kapcsolják, de az a valódi hozzáértő számára akkor baromiságokat mond, h. az  lefordul a székről. Szóval hazudik. Viszont a naiv emberke elhiszi, hiszen egy komoly tudós miért hazudna, amúgy pedig halvány fogalma sincs a témáról. De ha ezekben az esetekben a néző, hallgató, olvasó állandóan szembesülne azzal, hogy „az igazságtartalomért nem vállalják a felelősséget”, akkor talán elkezdene kételkedni. Valamint elkezdene máshonnan is tájékozódni, netán önállóan gondolkodni.

Azt még hozzátenném, hogy én a teljes szabad véleményszabadság híve vagyok. De hát itt, az nem sérülne, csak ki kell tenni: Vélemény, igazságtartalomért nem vállalunk felelősséget.  Egyszerűbben; legyen véleményszabadság, de ezzel takarózva, ne legyen hazugságszabadság. A cél jó, ezért nem az akadályokat kell keresni.

Amúgy pedig a megvalósíthatóság legnagyobb akadálya, hogy  ez az  ötlet értelemszerűen nem tetszik a politikusoknak, a médiának, és a hazudozóknak, hiszen lerombolja a játszóterük. Képzeljük el O vezér rádióriportját, melynek elején és a végén is elhangozna: Vélemény, igazságtartalomért nem vállalunk felelősséget. Ez megmagyarázza, eddig miért nem jött létre, és miért esélytelen a jövőbeli létrejötte. Legalábbis addig, amíg nem jön az igazi rendszerváltás.

A világ valós helyzete 2022 elején

A világ valós helyzete 2022 elején

 

Lehet vitatkozni a covid járványról, de az biztos, h. igazolta a nyugati világ hanyatlását.

De vigyázat, - és itt rögtön meg kell állni – a nyugati világnak van egy viszonylag normálisabb része, ezen részt ne soroljuk a hanyatló nyugathoz. Szintén a járvány mutatta meg egyértelműen, a van egy ilyen normálisabb rész. Tehát van egy hanyatló nyugat, és van egy reményőrző nyugat.

Visszatérve, ha igazak a covid számok, akkor amiatt hanyatlik a nyugat (gyenge egészség, egészségügy), ha hamisak a számok, akkor a hazugságáradat miatt. Ha is-is akkor a hanyatlás oka is megoszlik, rosszak az egészségügyi számok, ráadásul még a manipuláció is virágzik.

Itt még egy megállás következik, újabb fontos megjegyzés: Ha a nyugat hanyatlik, akkor éppen az előzők miatt Magyarország duplán hanyatlik. Hiszen az itteni számok a legrosszabbak, vagyis a legrosszabb egészség, vagy, inkább és, legnagyobb a hazudozás.

De milyen részei vannak még a világnak, leegyszerűsítve. Van a diktatórikus kelet: Kína, Oroszország, „orosz tagállamok”, Törökország, stb. Na és vannak a fejlődő országok, a harmadik világ, de én inkább azt mondanám: kialakulatlan országok. Szóval van a hanyatló nyugat, a diktatórikus kelet és a kialakulatlan rész, hű hát az egyik rosszabb, mint a másik. A rosszaság minősége más, de hanyatló nyugat és a diktatórikus kelet, összesített „rossz” mértéke az szinte egyforma.  Mert az egyik áll, a másik viszont fokozatosan hanyatlik. Tehát e két világrész közül egyikre sem lehet mondani, ez a jobb, az a rosszabb.  Igen ám, de van egy még elfogadható reményőrző nyugat is, ami viszont mégis közelebb áll a nyugathoz, mint a diktatórikus kelethez.

Ez a reményőrző nyugat, pedig nagyjából: Skandináv országok, Dél-Korea, Japán, Ausztrália, Kanada, stb. Mint mondtam, nézzük meg a járvány-adatokat, ahol jó kezelték, ill. rendben van az egészség, egészségügy, és feltehetően keveset hazudnak, - ott általában a rendszer, és a társadalom rendben van. Márpedig ezen országokban jók a járványügyi adatok.

Miért van nagy kuss, általában, de különösen Magyarországon a reményőrző nyugatról? Nálunk miért csak kizárólag a hanyatló nyugat és a diktatórikus keletről, illetve azok harcáról beszélnek? Miért hülitik a magyarokat, h. csak a diktatórikus kelet, és hanyatló nyugat között lehet választani? Hát ennek okai megint nagyon egyszerűek. Mert a magyar elit, ezek szerint egyik része sem, akar a jóhoz, a reményőrző nyugathoz tartozni, a becsületesebb demokratikusabb világ nem szimpi a magyar vezetésnek, - ezért hallgat róla.  És sajnos korunkra a magyar népet is sikerült tájékozottságban is, és társadalmi felfogásban is, úgy lealacsonyítani, h. a népnek sincs ilyen igénye.

Amiért én, és az értelmesen gondolkodók mégis a F-O-s rendszer leváltása mellett vagyok, vagyunk, az többek között az, h. ezek a fidesznyikok igazából a keleti diktatúrák útját akarják követni, bár közben páva táncolnak is. Én O vezért egyfajta kettős ügynöknek gondolom. De kizárólag a hanyatló nyugat és a diktatórikus kelet között táncol, a reménykeltő nyugat meg sem fordul a fejében.  Ha az ellenzék és a nyugatbarát politika győz, akkor akár a reményőrző nyugat felé fordulhatunk, és még sok pozitív esély nyílhat meg. Amúgy a F-O-s rezsim mellett biztos az elsüllyedés.

Még annyit zárógondolatnak, h. a reményőrző nyugat is csak akkor erősödhet, ha elválik a hanyatló nyugattól és fejlődik, tovább demokratizálódik. 

Hétköznapi politizálás

 

A hétköznapi politizálás.

 

Természetesen arról a közügyekkel való foglalkozás-féle politizálásról van szó, és nem a hatalomtechnikai pártpolitizálásról. Az előző a közügyekkel való foglalkozás, hasznos, szükséges és szinte kikerülhetetlen. Amúgy pedig otthon az ismerősei között szinte mindenki véleményt mond a közügyekről, még akkor is ha ő állítólag „nem politizál”.  Egyébként a demokrácia, és a közügyekről való vélemény-nyilvánítás végeredményben ugyanarról szól, tehát aki nem politizál, az nem is demokrata. De azt is meg kell jegyezni, aki a közügyekről véleményt mond (pl. borzalmas ez a közlekedés) az valamilyen szinten a hatalomról is véleményt mond, tehát hétköznapi szinten sem kerülhető ki a hatalmi politizálás, - valamilyen módon, szinten mindenki politizál.

Le is szögezhetjük, aki ilyesmit mond: én nem politizálok – ő óriási baromságot mond.

Persze itt felsorolhattam volna, a nem politizálás egyéb baromságait, mint pl.: átadja mások kezébe az irányítást, - életét 50%-ban meghatározó dolog beleszólásából marad ki,  - ő hiába nem politizál a politika akkor is beleszól az életébe, -  a „nem szavazat” is kedvez  valakinek,  - stb..

De most csak ezt mondom: lehetetlen, nem politizálni.

Szóval az értelmesebb emberek valamilyen kategóriába sorolják magukat, és azt említik, mert ez nagyon bunkó: „nem politizálok” – tőmondatot.

Az átlagembernek annyi lehetősége van, hogy négyévente elmegy mondjuk kétszer választani, egyszer nép-szavazni, kétszer valamilyen petíció-szerűséget aláírni, és kétszer-háromszor tüntetni, vagy, és ilyen-olyan fórumra.  Illetve tudatosan részt vesz valamilyen netes vagy egyéb politizáló közösség munkájába. Ez a maximum,  de a minimum a négyévente kétszeri választás legalábbis szerintem.

De én most, itt a politizálás másik részéről  beszélek, az otthoni, ismerősök közötti, távoli ismerősök közötti, akárhol való véleménynyilvánításról.  A társalkodási beszélgetési politizálásról. Ne gondoljuk h ez egy hatástalan politizálás, tulajdonképpen legalább annyira meghatározó, mint az eseményeken való részvétel. A beszélgetések közben elmondott véleményeddel ugyanis kisebb-nagyobb mértékben befolyásolsz másokat, mások politikai véleményét alakítod.

Tehát akkor kirajzolódik három politizálási kategória:  esemény-részvételi, - beszélgetési-vélemény, - is-is.

Mielőtt továbbmegyek, nézzünk egyféle kategorizálást:

De mégsem, még egy megjegyzés: egy sereg ember azért „nem politizál”, mert fél. Nem a börtöntől fél, csak egyszerűen attól hogy emiatt a megbecsültsége csökkenni, fog esetlen más, mások ellenszenvét váltja ki. Tehát van véleménye, érdeklik a közügyek, csak fél. Na most az ilyen ember attól is fél, (szégyelli), h elmondja, ő biza fél, inkább kitalál valami olyasmit, h engem nem érdekel a politika. Lehet h idővel ezt magának is behazudja, lehet, h csak nagyon szűk, ismert körbe meri elmondani a véleményét.

Természetesesen az optimális jövőben ez s fajta félelem megszűnne.  Persze ennek első feltétele, h ez az ellenséges állapot, ez a harcra, gyűlölködésre és félelemre kihegyezett állapot megszűnjön. Akármennyire is hihetetlen, de ezt csak a tudatos szervezett igazi demokrácia képes megszüntetni. Először is akkor sokkal objektívabb (valós fontos adatok, stb.)  és szélesebb körű tájékoztatás lenne, tehát kevesebb butaság forogna a köztudatba.

Másrészt akkor az iskolába sok mindent megtanítanának: pl. mindenkinek lehet bármilyen szerinted ostoba véleménye, a többségi vélemény számít, méghozzá az objektív tájékoztatás utáni csalásmentes többségi vélemény. Tehát nem kell haragudnod másra a „butasága” miatt, mert olyan rendszer van, h. a butaságok döntő többsége így-úgy kiesik, nem kerül bele a közösségi esetleg országos döntéshozásba. Tehát senki nem fog haragudni, mások ostobasága miatt, így a félelem is oka fogyottá válik.

Jelenleg nem ez van, sőt semmi sincs így. Nem szűrődnek ki az ostobaságok, az emberek haragszanak egymásra, és van ok a félelemre.  Most ez van, akkor menjünk ezen a nyomvonalon.

De már az is előlepés lenne, ha ki lehetne mondani: én a félelem miatt nem politizálok.

Itt akartam kategorizálni, viszont ki kell térnem arra a kérdésre, h aki fél, az helyesen teszi, ill. h mit lehetne tenni ebbe a helyzetbe.

Őszintén szólva én magam is félek, ill. tanácstalan vagyok. Nézzük ezt a példát. Az egyik szomszédommal jó kapcsolatban vagyok, optimális esetben pl. egy lépcsőházi beszélgetésben elmondhatnánk egymásnak a jelenlegi kormányzásról a véleményünk. Akkor sem haragudnánk meg egymásra, ha ellentétes lenne, sőt talán tanulhatnánk egymástól. Több szem, többet lát.  Még az sincs kizárva, h az értelem jegyében részben meg tudnám győzni, vagy fordítva. Ha pedig ez lenne az általános, akkor az egész nép okosodna, és ha közvetlen demokrácia keretében a döntésekbe beépülne a népvélemény, akkor duplán jól járna a nép.

Jelenleg azonban még én is kerülöm pl. a kormány minősítését, arra gondolva, h nem akarok egy haragvó szomszédot.

És itt önkritikát kell gyakorolnom, korábban én is leszóltam a  gyávákat, megalkuvókat, a közömbösöket is. Őket, őket is hibáztattam azért, h a világ nem előre, de hátrafele araszol. De a konfliktuskerülés miatt én is lapítok, ha kényes, megosztó téma (pártszimpátia, járvány, stb.) kerülhetne terítékre, pl. ismerősi (szomszéd, kolléga, rokon, stb.) körben. Így terítékre se kerül, nincsenek kibeszélve, megvitatva ezek a témák, szóval a legfontosabb témák. Szóval én is a konfliktuskerülés miatt lapító-ártók közé tartozom, legalábbis a beszélgetési-vélemény politizálás vonatkozásban. Azért addig soha nem aljasodtam le, avagy a görögök szerint soha nem értem el az idiotizmus azon fokát, h. ne menjek szavazni. Sőt az esemény-részvételi politizálásban szerintem elég aktív vagyok. De már az is kétségessé teszi az igazi demokrácia egy jobb okosabb jövő létrejöttét, ha a beszélgetésekből eltűnik,  legalábbis elsekélyesedik  a közügyek megvitatása.  Például a bulvár témák nemcsak önmaguk miatt lettek népszerűek, de az emberek egyfajta hiánypótlásként, a közéleti sivárságot elfedő „szórakozás” gyanánt is nézik, kajálják.  Egyébként a médiából is szinte mindenhonnan árad az embereket elbutító nézet: én az okos nem politizálok, te se politizálj a politika aljas, semmire se jó, szóval ne foglalkozz a közügyekkel. És itt visszakanyarodhatunk ezen írás elejére: nincs olyan, h. valaki ne politizáljon, ne foglalkozzon a közügyekkel. Azt is hozzátéve, ha elfogadjuk a hatalom „ne okoskodj, ne politizálj” irányú terelgetését akkor mindig be leszünk zárva a birkakarámba. Szóval a hatalomra, a vezetésre nem szabad várni, nekünk a népnek a kisembereknek kell magunkat, és népünket, társadalmunkat, közéletünket fejleszteni.

Kérdés tehát: jelenleg milyen mértékben legyünk őszinték bátrak, vélemény-kimondók? Milyen mértékben vegyünk részt az esemény-részvételi, ill. beszélgetési-vélemény politizálásban?

A fenti kérdést két szempontból is fontosnak tartom. Egyrészt, mikor vagyunk a társadalom számára leginkább hasznosak, másrészt az önbecsülésünk szempontjából mi a legjobb.

Szóval a fenti kérdésen mindenkinek érdemes elgondolkozni.

Természetesen a csendes-rendes népre vágyó hatalomnak az a jó, ha közpolitizálás kevés, sekélyes.

El kell gondolkodni, és akkor itt jöhet a kategorizálás:

Aktívan közepesen vagy csökevényesen vegyek részt az esemény-részvételi politizálásban? Szerintem minimum közepesen. Illetve a beszélgetési-véleményezési politizálásban milyen erősen vegyek részt?  Sehogy, óvatosan-mértékletesen, közepesen vagy aktívan?

Az biztos, h. a „sehogy” nem jó megoldás.

Valamint még egy kategorizálás: Akik intenzíven politizálnak. Akik közepes aktivitással, de bátran politizálnak.

Akik érdektelenségük, hiányos tudások miatt óvakodnak a politizálástól. Akik félelem miatt óvakodnak a politizálástól. Akik konfliktuskerülés miatt óvakodnak a politizálástól. Akik elsősorban a beszélgetési-vélemény politizálástól óvakodnak a konfliktuskerülés miatt.

Viszont az is igaz, h sokan ostobán, vagy önzőn, vagy egyéb okból, rosszul tévesen politizálnak. Ilyenek mindig lesznek, de azért a számuk-arányuk csökkenthető, pl., a sokféle véleményt gondolnak át.

Érdekes hogy a közfelfogás egyre inkább a megalkuvás a csendes beolvadás  irányába megy. Megdöbbentő, h korunkban is, az emberek döntő többsége megalkuszik, nem mond ellent, belesimul a fősodorba.  Nem tisztán félelemről van szó, inkább arról, hogy ez a kényelmes, illetve h. nem zavarja a zembereket, a megalkuvás. Egy másik réteg pedig egyszerűen nem tudja elképzelni, h. amit felülről hall, médiából, pozícióba levő politikustól, valamilyen szakértőtől, stb. az biza sokszor hamis, sőt óriási baromság.  Ők szinte genetikailag szolgalelkűek, a tekintélyelvűek, legalábbis át vannak itatva ezzel a tulajdonsággal. 

Egy sereg tényező tendencia arra mutatott volna h növekedni kellene az önálló átgondolt, kellően kritikus gondolkodásnak és vélemény-alkotásnak. De nem ez történik.

Végül pedig visszatérek egy közbeeső magállapításra. Az optimális, demokratikus jövőben olyan közhangulat lesz, h. az emberek félelem és konfliktusveszély nélkül, sőt kedvvel, érdeklődéssel, megbecsültségük növekedésével tudnak, akarnak a közügyekről beszélgetni, abba beleszólni, illetve ilyen rendezvényeken, fórumokon részt venni. És valamilyen szinten figyelembe is veszik a véleményük. Végső soron az ilyen optimális, demokratikus világ elérése lehet az értelmes emberek célja, ehhez pedig a jelenben is politizálni kell, még akkor is, ha az nem mindig kellemes.

A boldogabb demokratikusabb világ feltétele a demokrácia, és a demokratikusan gondolkodó ember. A demokratikusan gondolkodó ember nemcsak jóindulatú, igazságos, de többek között: társadalmilag, közéletileg nem buta, nem közömbös, nem gyáva, nem rövid távú haszonleső. Ezek egyformán fontosak, mert egymásból erednek. Igen, de a zembereket ,  következetesen, fokozatosan  alakítani, nevelni lehet ezekre, de sajnos mindezek ellenkezőjére is. Ez utóbbi, mely végül is társadalmi igénytelenséget, beletörődést hoz létre, az uralkodó osztály érdeke, amit a logika, a történelem alakulása, de főleg a nyilvánvaló propaganda, manipuláció  is bizonyít. Ha a diktatórikus uralkodók „ügyesen” fokozatosan következetesen rombolják a demokratikus gondolkodást, akkor a nép szinte észrevétlenül süllyed az igénytelenség, beletörődés mocsarába.