Hétköznapi politizálás

 

A hétköznapi politizálás.

 

Természetesen arról a közügyekkel való foglalkozás-féle politizálásról van szó, és nem a hatalomtechnikai pártpolitizálásról. Az előző a közügyekkel való foglalkozás, hasznos, szükséges és szinte kikerülhetetlen. Amúgy pedig otthon az ismerősei között szinte mindenki véleményt mond a közügyekről, még akkor is ha ő állítólag „nem politizál”.  Egyébként a demokrácia, és a közügyekről való vélemény-nyilvánítás végeredményben ugyanarról szól, tehát aki nem politizál, az nem is demokrata. De azt is meg kell jegyezni, aki a közügyekről véleményt mond (pl. borzalmas ez a közlekedés) az valamilyen szinten a hatalomról is véleményt mond, tehát hétköznapi szinten sem kerülhető ki a hatalmi politizálás, - valamilyen módon, szinten mindenki politizál.

Le is szögezhetjük, aki ilyesmit mond: én nem politizálok – ő óriási baromságot mond.

Persze itt felsorolhattam volna, a nem politizálás egyéb baromságait, mint pl.: átadja mások kezébe az irányítást, - életét 50%-ban meghatározó dolog beleszólásából marad ki,  - ő hiába nem politizál a politika akkor is beleszól az életébe, -  a „nem szavazat” is kedvez  valakinek,  - stb..

De most csak ezt mondom: lehetetlen, nem politizálni.

Szóval az értelmesebb emberek valamilyen kategóriába sorolják magukat, és azt említik, mert ez nagyon bunkó: „nem politizálok” – tőmondatot.

Az átlagembernek annyi lehetősége van, hogy négyévente elmegy mondjuk kétszer választani, egyszer nép-szavazni, kétszer valamilyen petíció-szerűséget aláírni, és kétszer-háromszor tüntetni, vagy, és ilyen-olyan fórumra.  Illetve tudatosan részt vesz valamilyen netes vagy egyéb politizáló közösség munkájába. Ez a maximum,  de a minimum a négyévente kétszeri választás legalábbis szerintem.

De én most, itt a politizálás másik részéről  beszélek, az otthoni, ismerősök közötti, távoli ismerősök közötti, akárhol való véleménynyilvánításról.  A társalkodási beszélgetési politizálásról. Ne gondoljuk h ez egy hatástalan politizálás, tulajdonképpen legalább annyira meghatározó, mint az eseményeken való részvétel. A beszélgetések közben elmondott véleményeddel ugyanis kisebb-nagyobb mértékben befolyásolsz másokat, mások politikai véleményét alakítod.

Tehát akkor kirajzolódik három politizálási kategória:  esemény-részvételi, - beszélgetési-vélemény, - is-is.

Mielőtt továbbmegyek, nézzünk egyféle kategorizálást:

De mégsem, még egy megjegyzés: egy sereg ember azért „nem politizál”, mert fél. Nem a börtöntől fél, csak egyszerűen attól hogy emiatt a megbecsültsége csökkenni, fog esetlen más, mások ellenszenvét váltja ki. Tehát van véleménye, érdeklik a közügyek, csak fél. Na most az ilyen ember attól is fél, (szégyelli), h elmondja, ő biza fél, inkább kitalál valami olyasmit, h engem nem érdekel a politika. Lehet h idővel ezt magának is behazudja, lehet, h csak nagyon szűk, ismert körbe meri elmondani a véleményét.

Természetesesen az optimális jövőben ez s fajta félelem megszűnne.  Persze ennek első feltétele, h ez az ellenséges állapot, ez a harcra, gyűlölködésre és félelemre kihegyezett állapot megszűnjön. Akármennyire is hihetetlen, de ezt csak a tudatos szervezett igazi demokrácia képes megszüntetni. Először is akkor sokkal objektívabb (valós fontos adatok, stb.)  és szélesebb körű tájékoztatás lenne, tehát kevesebb butaság forogna a köztudatba.

Másrészt akkor az iskolába sok mindent megtanítanának: pl. mindenkinek lehet bármilyen szerinted ostoba véleménye, a többségi vélemény számít, méghozzá az objektív tájékoztatás utáni csalásmentes többségi vélemény. Tehát nem kell haragudnod másra a „butasága” miatt, mert olyan rendszer van, h. a butaságok döntő többsége így-úgy kiesik, nem kerül bele a közösségi esetleg országos döntéshozásba. Tehát senki nem fog haragudni, mások ostobasága miatt, így a félelem is oka fogyottá válik.

Jelenleg nem ez van, sőt semmi sincs így. Nem szűrődnek ki az ostobaságok, az emberek haragszanak egymásra, és van ok a félelemre.  Most ez van, akkor menjünk ezen a nyomvonalon.

De már az is előlepés lenne, ha ki lehetne mondani: én a félelem miatt nem politizálok.

Itt akartam kategorizálni, viszont ki kell térnem arra a kérdésre, h aki fél, az helyesen teszi, ill. h mit lehetne tenni ebbe a helyzetbe.

Őszintén szólva én magam is félek, ill. tanácstalan vagyok. Nézzük ezt a példát. Az egyik szomszédommal jó kapcsolatban vagyok, optimális esetben pl. egy lépcsőházi beszélgetésben elmondhatnánk egymásnak a jelenlegi kormányzásról a véleményünk. Akkor sem haragudnánk meg egymásra, ha ellentétes lenne, sőt talán tanulhatnánk egymástól. Több szem, többet lát.  Még az sincs kizárva, h az értelem jegyében részben meg tudnám győzni, vagy fordítva. Ha pedig ez lenne az általános, akkor az egész nép okosodna, és ha közvetlen demokrácia keretében a döntésekbe beépülne a népvélemény, akkor duplán jól járna a nép.

Jelenleg azonban még én is kerülöm pl. a kormány minősítését, arra gondolva, h nem akarok egy haragvó szomszédot.

És itt önkritikát kell gyakorolnom, korábban én is leszóltam a  gyávákat, megalkuvókat, a közömbösöket is. Őket, őket is hibáztattam azért, h a világ nem előre, de hátrafele araszol. De a konfliktuskerülés miatt én is lapítok, ha kényes, megosztó téma (pártszimpátia, járvány, stb.) kerülhetne terítékre, pl. ismerősi (szomszéd, kolléga, rokon, stb.) körben. Így terítékre se kerül, nincsenek kibeszélve, megvitatva ezek a témák, szóval a legfontosabb témák. Szóval én is a konfliktuskerülés miatt lapító-ártók közé tartozom, legalábbis a beszélgetési-vélemény politizálás vonatkozásban. Azért addig soha nem aljasodtam le, avagy a görögök szerint soha nem értem el az idiotizmus azon fokát, h. ne menjek szavazni. Sőt az esemény-részvételi politizálásban szerintem elég aktív vagyok. De már az is kétségessé teszi az igazi demokrácia egy jobb okosabb jövő létrejöttét, ha a beszélgetésekből eltűnik,  legalábbis elsekélyesedik  a közügyek megvitatása.  Például a bulvár témák nemcsak önmaguk miatt lettek népszerűek, de az emberek egyfajta hiánypótlásként, a közéleti sivárságot elfedő „szórakozás” gyanánt is nézik, kajálják.  Egyébként a médiából is szinte mindenhonnan árad az embereket elbutító nézet: én az okos nem politizálok, te se politizálj a politika aljas, semmire se jó, szóval ne foglalkozz a közügyekkel. És itt visszakanyarodhatunk ezen írás elejére: nincs olyan, h. valaki ne politizáljon, ne foglalkozzon a közügyekkel. Azt is hozzátéve, ha elfogadjuk a hatalom „ne okoskodj, ne politizálj” irányú terelgetését akkor mindig be leszünk zárva a birkakarámba. Szóval a hatalomra, a vezetésre nem szabad várni, nekünk a népnek a kisembereknek kell magunkat, és népünket, társadalmunkat, közéletünket fejleszteni.

Kérdés tehát: jelenleg milyen mértékben legyünk őszinték bátrak, vélemény-kimondók? Milyen mértékben vegyünk részt az esemény-részvételi, ill. beszélgetési-vélemény politizálásban?

A fenti kérdést két szempontból is fontosnak tartom. Egyrészt, mikor vagyunk a társadalom számára leginkább hasznosak, másrészt az önbecsülésünk szempontjából mi a legjobb.

Szóval a fenti kérdésen mindenkinek érdemes elgondolkozni.

Természetesen a csendes-rendes népre vágyó hatalomnak az a jó, ha közpolitizálás kevés, sekélyes.

El kell gondolkodni, és akkor itt jöhet a kategorizálás:

Aktívan közepesen vagy csökevényesen vegyek részt az esemény-részvételi politizálásban? Szerintem minimum közepesen. Illetve a beszélgetési-véleményezési politizálásban milyen erősen vegyek részt?  Sehogy, óvatosan-mértékletesen, közepesen vagy aktívan?

Az biztos, h. a „sehogy” nem jó megoldás.

Valamint még egy kategorizálás: Akik intenzíven politizálnak. Akik közepes aktivitással, de bátran politizálnak.

Akik érdektelenségük, hiányos tudások miatt óvakodnak a politizálástól. Akik félelem miatt óvakodnak a politizálástól. Akik konfliktuskerülés miatt óvakodnak a politizálástól. Akik elsősorban a beszélgetési-vélemény politizálástól óvakodnak a konfliktuskerülés miatt.

Viszont az is igaz, h sokan ostobán, vagy önzőn, vagy egyéb okból, rosszul tévesen politizálnak. Ilyenek mindig lesznek, de azért a számuk-arányuk csökkenthető, pl., a sokféle véleményt gondolnak át.

Érdekes hogy a közfelfogás egyre inkább a megalkuvás a csendes beolvadás  irányába megy. Megdöbbentő, h korunkban is, az emberek döntő többsége megalkuszik, nem mond ellent, belesimul a fősodorba.  Nem tisztán félelemről van szó, inkább arról, hogy ez a kényelmes, illetve h. nem zavarja a zembereket, a megalkuvás. Egy másik réteg pedig egyszerűen nem tudja elképzelni, h. amit felülről hall, médiából, pozícióba levő politikustól, valamilyen szakértőtől, stb. az biza sokszor hamis, sőt óriási baromság.  Ők szinte genetikailag szolgalelkűek, a tekintélyelvűek, legalábbis át vannak itatva ezzel a tulajdonsággal. 

Egy sereg tényező tendencia arra mutatott volna h növekedni kellene az önálló átgondolt, kellően kritikus gondolkodásnak és vélemény-alkotásnak. De nem ez történik.

Végül pedig visszatérek egy közbeeső magállapításra. Az optimális, demokratikus jövőben olyan közhangulat lesz, h. az emberek félelem és konfliktusveszély nélkül, sőt kedvvel, érdeklődéssel, megbecsültségük növekedésével tudnak, akarnak a közügyekről beszélgetni, abba beleszólni, illetve ilyen rendezvényeken, fórumokon részt venni. És valamilyen szinten figyelembe is veszik a véleményük. Végső soron az ilyen optimális, demokratikus világ elérése lehet az értelmes emberek célja, ehhez pedig a jelenben is politizálni kell, még akkor is, ha az nem mindig kellemes.

A boldogabb demokratikusabb világ feltétele a demokrácia, és a demokratikusan gondolkodó ember. A demokratikusan gondolkodó ember nemcsak jóindulatú, igazságos, de többek között: társadalmilag, közéletileg nem buta, nem közömbös, nem gyáva, nem rövid távú haszonleső. Ezek egyformán fontosak, mert egymásból erednek. Igen, de a zembereket ,  következetesen, fokozatosan  alakítani, nevelni lehet ezekre, de sajnos mindezek ellenkezőjére is. Ez utóbbi, mely végül is társadalmi igénytelenséget, beletörődést hoz létre, az uralkodó osztály érdeke, amit a logika, a történelem alakulása, de főleg a nyilvánvaló propaganda, manipuláció  is bizonyít. Ha a diktatórikus uralkodók „ügyesen” fokozatosan következetesen rombolják a demokratikus gondolkodást, akkor a nép szinte észrevétlenül süllyed az igénytelenség, beletörődés mocsarába.