Mit lehet tenni a szenvedő, de makacs emberrel?

 

Mit lehet tenni a szenvedő, de makacs emberrel?

Aki inkább szenved, mégis makacs.

Vagy ha nem is szenved, de számára a békés kellemes nyugis élet nem szempont.

Tulajdonképpen a makacsság gyakran a túlzott kényelmességből a rövid távú kellemesség választásból ered. Van tehát a buta makacsság. És van a buta rövidtávra néző makacsság. Pl. nem veszem be a gyógyszert, mert az keserű,- nem kellemes - itt megáll, és nem jut el oda, h az „áldozat” után az élete, egy órával, egy nappal, egy héttel, egy évvel, stb. jobb kényelmesebb kellemesebb lesz. Sajnos az ostoba, makacs embernél mindkettő játszik.

Az élet, és egyben az ésszerűség alapja, hogy a kellemes felé halad az élő. A kezdetleges élő, mondjuk az egyszerű baktérium, úgy „gondolkodott-érzett” (ösztönérzett), hogy arra felé sötét hideg, kaja nélküli kellemetlen hely van, arra nem megyek, arra pedig langymeleg kajában bővelkedő hely van, tehát arra megyek. Minden élő ezen az alapon élte át az életét, ha pedig a jó felé tartó út akadályozva volt, akkor azt erővel, alkalmazkodással később ésszel, valahogy megoldotta,  - lényegében a kellemetlentől távolodva, a kellemes felé tartva elv mozgatta a cselekvéseit.

Később, okosodva arra is rájött, hogy rövid távon néha a kellemetlent kell választani ahhoz, h. hosszabb távon összességében kellemesen éljen. Néha áldozatot kell hozni. Az értelmesedés nem más, mint azon képesség mely képes kiszámítani, h. a rövid távú áldozat képes e megtérülni, ill. hogyan legyen a hosszabb távú élet egyre kellemesebb. Ráadásul az életisten olyan ügyesen szervezte az életet, h. az ezek az „áldozatok” tulajdonképpen, többnyire szintén kellemesek. Pl. segítek valakin, „áldozattal”, de tudom megtérül, mert valahogy visszakapom. Aztán rájövök, h. nem is áldozat, mert engem is jó érzés töltött el, miközben csináltam.

Szóval ez az élet, és a fejlődés alapja. Erre jön a nagyokos ember és azt mondja: arra van a kellemes arra pedig a kellemetlen, de én mégis büszkén akaratosan a kellemetlen felé megyek, mert…….

És itt kitalál mindenféle elméletet.  Vagy még ahhoz is ostoba.

Nézzünk egy aktuális példát: Az tapasztalható, h. két-három, akárhány oltás után még mindig megfertőződnek, néha súlyos tünetekkel, néha meg is halnak. Az is tapasztalható, h a náthát, influenzát  nehezebben győzi le az oltottak szervezete. Mit mondana erre az egyszerű baktérium és a tiszta logika is: ez rossz út keressünk egy másikat. De mit mond a nagyokos ember: lehet, h. ez rossz út, de a többi még rosszabb lenne. Mondja ezt bizonyíték nélkül, sőt inkább az ellenkezőjére vannak bizonyítékok.

Az ilyen fajta (nem számít, mi a kellemes, mi a logikus) mentalitással mit lehet kezdeni?

A közömbösség és annak kezelése

 

Közömbösség és annak kezelése.

Sok érv szól a közömbösség mellett, de a legerősebb: a közömbösség jobb, mint a felületes hamis nézetekre alapuló harciasság. Kétségtelen, h. az izgága, beleszóló ember sem kellemes, hasznos társ. De az aránytalan büntetések mellett kardoskodó ember is káros, ártó embernek minősül, ezeknél is jobb a közömbös.

Erre viszont azt lehet, kell válaszolni: ez igaz, ezeknél jobb, viszont sokkal rosszabb, mint az átgondolt, arányos küzdelem az igazság és jóság mellett. Vagyis kötelességünk, és érdekünk is, állandóan alaposan a helyes dolgokon gondolkodnunk és azért tenni. Másképpen kötelességünk: nem közömbösnek lenni.  Bár ez fáradságos, de hosszabb távon megéri, ezért a saját érdekünk is.

Nézzünk néhány mondást, némelyik az enyém.

Közömbös, birka néppel nem lehet demokráciát, barátságos közösséget csinálni. A közömbös birka nép élén mindig megjelennek az aktív kizsákmányoló hiénák, farkasok.

Ha valaki magát állandóan kihúzza magát a közösség életéből, ténykedéséből az káros tagja a közösségnek.

Ha szolidáris segítőkész akarsz lenni, akkor nem lehetsz közömbös.

Jótett helyébe jót várj, semmilyen tett helyébe ne várj semmit. Aki közömbös az egyben önző is.

Gyilkosok között, cinkos aki néma. Ennek egy finomabb változata: gazemberek között, vétkes aki közömbös, elnéző.

Isten:

„Így mivel langyos vagy, és sem forró, sem pedig hideg: kiköplek a számból.”

Nézzük ezt a két mondást:

Aki nincs ellenünk, az velünk van.

Aki nincs velünk, az ellenünk van.

Így is értelmezhetjük:

Aki közömbös, az velünk van.

Aki közömbös az ellenünk van.

Kétségtelen az első felfogás sokkal szimpatikusabb, mint a második, mert az első egy pozitív bizakodó hozzáállásról tanúskodik. Szeresd minden (lehet ő akár idegen ismeretlen is) felebarátod, embertársad – erről is szól. A békéről, toleranciáról, véleményszabadságról is szól. Arról is szól. h a befogadás, hatékonyabb hívó szó, mint a kekeckedés.  Arról is szól, h a közömbös, meggyőzhető, megtéríthető – viszont ez is kétirányú, mert minden oldal ezt gondolja.

A második (a közömbösök ellenünk vannak) pedig egy ezzel szinte ellentétes felfogás. Mégis a korábbi felsorolás: közömbös, birka néppel nem lehet demokráciát, barátságos közösséget csinálni, stb. – azt bizonyítja, hogy sok esetben, a közömbösök a jók ellenében vannak. 

Azért a politikai közömbösség alaposan végiggondolva meglehetősen gerinctelen dolog.

Rendben van, tényleg előfordulhat: h. csak kettő szinte egyformán rossz között lehet választani, - akkor inkább nem választok. Ez talán még érthető. De számomra ez már érthetetlen: engem nem érdekel a politika, én nem politizálok. Mert mit is jelent ez; engem nem érdekel az ország sorsa, nem érdekel a városom sorsa, nem érdekel a tágabb környezetem. És ezekkel együtt a saját sorsom egy része sem érdekel, hiszen ebben élek. Szóval önző vagyok, de bután. Ha valaki lusta tájékozódni, gondolkodni, vagy bizonytalan az is közömbösséghez vezethet. Gyakran pedig a gyávaság. De vannak a nagyképű közömbösök is. Ők azt mondják; persze ha lenne olyan, akkor én azt választanám, csak még soha nem volt olyan. És nem is lesz, mert ezek az emberek mindenkinél magasabb rendűnek tartják magukat, csak ezt maguknak sem merik bevallani.

Néha egy-két esetben elfogadható a közömbösség, de azért általában, brrr, nem, - szóval a közömbösök gyakran a társadalom ellen vannak. Az igazság és hamisság között tehát nem a közömbös halad az arany középúton, hanem a mértékletes átgondolt, de gerinces véleményformáló.

Akárki Alajos ötlete

 

Nekem, mint Akárki Alajosnak lenne egy ötletem, melyre igen csak nagy szüksége lenne az emberiségnek. Lehet, h. ez már sokak fejében megfordult, szóval  nem igazi újítás. De jó dolog.

A lényeg h. a 12, 16, 18-s karikák mintájára, létre kellene hozni a barna téglalapot. A barna téglalapban pedig ez állna: V. I. N. V. F. Ami ennek a rövidítése: Vélemény, igazságtartalomért nem vállalunk felelősséget.  (Aminek lényege: akár valótlanság is lehet.) Ahogy a korhatáros karikákat, e barna négyzetet is kötelező lenne minden érintett, köz előtt megjelenő, ill. média tartalom (film, riport, kép, hang, írás, stb.) mellett, alatt megjeleníteni. Pontosabban két lehetőség lenne: nem jelenik meg a barna téglalap, vagyis az igazságtartalomért felelősséget vállalnak. Ebben az esetben viszont hivatalból is vizsgálnák, de bárki bejelentést tehet a független hatóságnál, és amennyiben kiderül a hamis tartalom, akkor súlyos pénzbírság, ill. engedély-bevonás következne. Nem lenne kifogás, pl. „ez is azt mondta”, stb. Olyan szigor kell, mint korhatásos karikák hiányánál.  Ha viszont megjelenik a barna téglalap V. I. N, V. F. felirattal, akkor azt mond, amit akar, persze a meglevő kereteken belül. Tehát van választási lehetőség, van szabadság.

Hosszabb, nagyobb tartalmak esetén, nemcsak a rövidítésnek, de teljes felirtatnak is meg kell jelenni: VÉLEMÉNY, IGAZSÁGTARTALOMÉRT NEM VÁLLALUNK FELELŐSSÉGET. Illetve szóban is be lehet mondani, ahogy a gyógyszerek esetében, (mellékhatások, stb.). Rádióban nem is lehet másképp, csak hangközlésben.

A lényeg h. minden hallgató, néző, olvasó, stb. állandóan figyelmeztetve legyen; nem tényeket,  hall, lát, olvas, hanem adott esetben hamis dolgokat, sőt néha óriási baromságokat.

Szükséges valamit tenni, mert hihetetlen mértékben elárasztotta a hazugság a nyilvános közbeszédet, főleg a médiát. Már nem is törekednek az igazságtartalomra, sőt direkt hazugságokat találnak ki. Pl. X tévében a hírolvasó, kiáll, kiül és hatalmas hazugságokba kezd bele. A naiv néző pedig mivel ismert hírolvasó riporter mondja, igazságként kezeli. Vagy, megjelenik a rádióba, vagy képernyőn az ismert politikus, v, éppen beszédet mond, ennek keretében

össze-vissza hazudozik, a naiv állampolgár pedig igazságként kezeli.

Vagy kapcsolják az ismert szakértőt, pl. az egyik egyetem tanárát, vagy egy kutató intézet tagját. Kapcsolják, de az a valódi hozzáértő számára akkor baromiságokat mond, h. az  lefordul a székről. Szóval hazudik. Viszont a naiv emberke elhiszi, hiszen egy komoly tudós miért hazudna, amúgy pedig halvány fogalma sincs a témáról. De ha ezekben az esetekben a néző, hallgató, olvasó állandóan szembesülne azzal, hogy „az igazságtartalomért nem vállalják a felelősséget”, akkor talán elkezdene kételkedni. Valamint elkezdene máshonnan is tájékozódni, netán önállóan gondolkodni.

Azt még hozzátenném, hogy én a teljes szabad véleményszabadság híve vagyok. De hát itt, az nem sérülne, csak ki kell tenni: Vélemény, igazságtartalomért nem vállalunk felelősséget.  Egyszerűbben; legyen véleményszabadság, de ezzel takarózva, ne legyen hazugságszabadság. A cél jó, ezért nem az akadályokat kell keresni.

Amúgy pedig a megvalósíthatóság legnagyobb akadálya, hogy  ez az  ötlet értelemszerűen nem tetszik a politikusoknak, a médiának, és a hazudozóknak, hiszen lerombolja a játszóterük. Képzeljük el O vezér rádióriportját, melynek elején és a végén is elhangozna: Vélemény, igazságtartalomért nem vállalunk felelősséget. Ez megmagyarázza, eddig miért nem jött létre, és miért esélytelen a jövőbeli létrejötte. Legalábbis addig, amíg nem jön az igazi rendszerváltás.

A világ valós helyzete 2022 elején

A világ valós helyzete 2022 elején

 

Lehet vitatkozni a covid járványról, de az biztos, h. igazolta a nyugati világ hanyatlását.

De vigyázat, - és itt rögtön meg kell állni – a nyugati világnak van egy viszonylag normálisabb része, ezen részt ne soroljuk a hanyatló nyugathoz. Szintén a járvány mutatta meg egyértelműen, a van egy ilyen normálisabb rész. Tehát van egy hanyatló nyugat, és van egy reményőrző nyugat.

Visszatérve, ha igazak a covid számok, akkor amiatt hanyatlik a nyugat (gyenge egészség, egészségügy), ha hamisak a számok, akkor a hazugságáradat miatt. Ha is-is akkor a hanyatlás oka is megoszlik, rosszak az egészségügyi számok, ráadásul még a manipuláció is virágzik.

Itt még egy megállás következik, újabb fontos megjegyzés: Ha a nyugat hanyatlik, akkor éppen az előzők miatt Magyarország duplán hanyatlik. Hiszen az itteni számok a legrosszabbak, vagyis a legrosszabb egészség, vagy, inkább és, legnagyobb a hazudozás.

De milyen részei vannak még a világnak, leegyszerűsítve. Van a diktatórikus kelet: Kína, Oroszország, „orosz tagállamok”, Törökország, stb. Na és vannak a fejlődő országok, a harmadik világ, de én inkább azt mondanám: kialakulatlan országok. Szóval van a hanyatló nyugat, a diktatórikus kelet és a kialakulatlan rész, hű hát az egyik rosszabb, mint a másik. A rosszaság minősége más, de hanyatló nyugat és a diktatórikus kelet, összesített „rossz” mértéke az szinte egyforma.  Mert az egyik áll, a másik viszont fokozatosan hanyatlik. Tehát e két világrész közül egyikre sem lehet mondani, ez a jobb, az a rosszabb.  Igen ám, de van egy még elfogadható reményőrző nyugat is, ami viszont mégis közelebb áll a nyugathoz, mint a diktatórikus kelethez.

Ez a reményőrző nyugat, pedig nagyjából: Skandináv országok, Dél-Korea, Japán, Ausztrália, Kanada, stb. Mint mondtam, nézzük meg a járvány-adatokat, ahol jó kezelték, ill. rendben van az egészség, egészségügy, és feltehetően keveset hazudnak, - ott általában a rendszer, és a társadalom rendben van. Márpedig ezen országokban jók a járványügyi adatok.

Miért van nagy kuss, általában, de különösen Magyarországon a reményőrző nyugatról? Nálunk miért csak kizárólag a hanyatló nyugat és a diktatórikus keletről, illetve azok harcáról beszélnek? Miért hülitik a magyarokat, h. csak a diktatórikus kelet, és hanyatló nyugat között lehet választani? Hát ennek okai megint nagyon egyszerűek. Mert a magyar elit, ezek szerint egyik része sem, akar a jóhoz, a reményőrző nyugathoz tartozni, a becsületesebb demokratikusabb világ nem szimpi a magyar vezetésnek, - ezért hallgat róla.  És sajnos korunkra a magyar népet is sikerült tájékozottságban is, és társadalmi felfogásban is, úgy lealacsonyítani, h. a népnek sincs ilyen igénye.

Amiért én, és az értelmesen gondolkodók mégis a F-O-s rendszer leváltása mellett vagyok, vagyunk, az többek között az, h. ezek a fidesznyikok igazából a keleti diktatúrák útját akarják követni, bár közben páva táncolnak is. Én O vezért egyfajta kettős ügynöknek gondolom. De kizárólag a hanyatló nyugat és a diktatórikus kelet között táncol, a reménykeltő nyugat meg sem fordul a fejében.  Ha az ellenzék és a nyugatbarát politika győz, akkor akár a reményőrző nyugat felé fordulhatunk, és még sok pozitív esély nyílhat meg. Amúgy a F-O-s rezsim mellett biztos az elsüllyedés.

Még annyit zárógondolatnak, h. a reményőrző nyugat is csak akkor erősödhet, ha elválik a hanyatló nyugattól és fejlődik, tovább demokratizálódik. 

Hétköznapi politizálás

 

A hétköznapi politizálás.

 

Természetesen arról a közügyekkel való foglalkozás-féle politizálásról van szó, és nem a hatalomtechnikai pártpolitizálásról. Az előző a közügyekkel való foglalkozás, hasznos, szükséges és szinte kikerülhetetlen. Amúgy pedig otthon az ismerősei között szinte mindenki véleményt mond a közügyekről, még akkor is ha ő állítólag „nem politizál”.  Egyébként a demokrácia, és a közügyekről való vélemény-nyilvánítás végeredményben ugyanarról szól, tehát aki nem politizál, az nem is demokrata. De azt is meg kell jegyezni, aki a közügyekről véleményt mond (pl. borzalmas ez a közlekedés) az valamilyen szinten a hatalomról is véleményt mond, tehát hétköznapi szinten sem kerülhető ki a hatalmi politizálás, - valamilyen módon, szinten mindenki politizál.

Le is szögezhetjük, aki ilyesmit mond: én nem politizálok – ő óriási baromságot mond.

Persze itt felsorolhattam volna, a nem politizálás egyéb baromságait, mint pl.: átadja mások kezébe az irányítást, - életét 50%-ban meghatározó dolog beleszólásából marad ki,  - ő hiába nem politizál a politika akkor is beleszól az életébe, -  a „nem szavazat” is kedvez  valakinek,  - stb..

De most csak ezt mondom: lehetetlen, nem politizálni.

Szóval az értelmesebb emberek valamilyen kategóriába sorolják magukat, és azt említik, mert ez nagyon bunkó: „nem politizálok” – tőmondatot.

Az átlagembernek annyi lehetősége van, hogy négyévente elmegy mondjuk kétszer választani, egyszer nép-szavazni, kétszer valamilyen petíció-szerűséget aláírni, és kétszer-háromszor tüntetni, vagy, és ilyen-olyan fórumra.  Illetve tudatosan részt vesz valamilyen netes vagy egyéb politizáló közösség munkájába. Ez a maximum,  de a minimum a négyévente kétszeri választás legalábbis szerintem.

De én most, itt a politizálás másik részéről  beszélek, az otthoni, ismerősök közötti, távoli ismerősök közötti, akárhol való véleménynyilvánításról.  A társalkodási beszélgetési politizálásról. Ne gondoljuk h ez egy hatástalan politizálás, tulajdonképpen legalább annyira meghatározó, mint az eseményeken való részvétel. A beszélgetések közben elmondott véleményeddel ugyanis kisebb-nagyobb mértékben befolyásolsz másokat, mások politikai véleményét alakítod.

Tehát akkor kirajzolódik három politizálási kategória:  esemény-részvételi, - beszélgetési-vélemény, - is-is.

Mielőtt továbbmegyek, nézzünk egyféle kategorizálást:

De mégsem, még egy megjegyzés: egy sereg ember azért „nem politizál”, mert fél. Nem a börtöntől fél, csak egyszerűen attól hogy emiatt a megbecsültsége csökkenni, fog esetlen más, mások ellenszenvét váltja ki. Tehát van véleménye, érdeklik a közügyek, csak fél. Na most az ilyen ember attól is fél, (szégyelli), h elmondja, ő biza fél, inkább kitalál valami olyasmit, h engem nem érdekel a politika. Lehet h idővel ezt magának is behazudja, lehet, h csak nagyon szűk, ismert körbe meri elmondani a véleményét.

Természetesesen az optimális jövőben ez s fajta félelem megszűnne.  Persze ennek első feltétele, h ez az ellenséges állapot, ez a harcra, gyűlölködésre és félelemre kihegyezett állapot megszűnjön. Akármennyire is hihetetlen, de ezt csak a tudatos szervezett igazi demokrácia képes megszüntetni. Először is akkor sokkal objektívabb (valós fontos adatok, stb.)  és szélesebb körű tájékoztatás lenne, tehát kevesebb butaság forogna a köztudatba.

Másrészt akkor az iskolába sok mindent megtanítanának: pl. mindenkinek lehet bármilyen szerinted ostoba véleménye, a többségi vélemény számít, méghozzá az objektív tájékoztatás utáni csalásmentes többségi vélemény. Tehát nem kell haragudnod másra a „butasága” miatt, mert olyan rendszer van, h. a butaságok döntő többsége így-úgy kiesik, nem kerül bele a közösségi esetleg országos döntéshozásba. Tehát senki nem fog haragudni, mások ostobasága miatt, így a félelem is oka fogyottá válik.

Jelenleg nem ez van, sőt semmi sincs így. Nem szűrődnek ki az ostobaságok, az emberek haragszanak egymásra, és van ok a félelemre.  Most ez van, akkor menjünk ezen a nyomvonalon.

De már az is előlepés lenne, ha ki lehetne mondani: én a félelem miatt nem politizálok.

Itt akartam kategorizálni, viszont ki kell térnem arra a kérdésre, h aki fél, az helyesen teszi, ill. h mit lehetne tenni ebbe a helyzetbe.

Őszintén szólva én magam is félek, ill. tanácstalan vagyok. Nézzük ezt a példát. Az egyik szomszédommal jó kapcsolatban vagyok, optimális esetben pl. egy lépcsőházi beszélgetésben elmondhatnánk egymásnak a jelenlegi kormányzásról a véleményünk. Akkor sem haragudnánk meg egymásra, ha ellentétes lenne, sőt talán tanulhatnánk egymástól. Több szem, többet lát.  Még az sincs kizárva, h az értelem jegyében részben meg tudnám győzni, vagy fordítva. Ha pedig ez lenne az általános, akkor az egész nép okosodna, és ha közvetlen demokrácia keretében a döntésekbe beépülne a népvélemény, akkor duplán jól járna a nép.

Jelenleg azonban még én is kerülöm pl. a kormány minősítését, arra gondolva, h nem akarok egy haragvó szomszédot.

És itt önkritikát kell gyakorolnom, korábban én is leszóltam a  gyávákat, megalkuvókat, a közömbösöket is. Őket, őket is hibáztattam azért, h a világ nem előre, de hátrafele araszol. De a konfliktuskerülés miatt én is lapítok, ha kényes, megosztó téma (pártszimpátia, járvány, stb.) kerülhetne terítékre, pl. ismerősi (szomszéd, kolléga, rokon, stb.) körben. Így terítékre se kerül, nincsenek kibeszélve, megvitatva ezek a témák, szóval a legfontosabb témák. Szóval én is a konfliktuskerülés miatt lapító-ártók közé tartozom, legalábbis a beszélgetési-vélemény politizálás vonatkozásban. Azért addig soha nem aljasodtam le, avagy a görögök szerint soha nem értem el az idiotizmus azon fokát, h. ne menjek szavazni. Sőt az esemény-részvételi politizálásban szerintem elég aktív vagyok. De már az is kétségessé teszi az igazi demokrácia egy jobb okosabb jövő létrejöttét, ha a beszélgetésekből eltűnik,  legalábbis elsekélyesedik  a közügyek megvitatása.  Például a bulvár témák nemcsak önmaguk miatt lettek népszerűek, de az emberek egyfajta hiánypótlásként, a közéleti sivárságot elfedő „szórakozás” gyanánt is nézik, kajálják.  Egyébként a médiából is szinte mindenhonnan árad az embereket elbutító nézet: én az okos nem politizálok, te se politizálj a politika aljas, semmire se jó, szóval ne foglalkozz a közügyekkel. És itt visszakanyarodhatunk ezen írás elejére: nincs olyan, h. valaki ne politizáljon, ne foglalkozzon a közügyekkel. Azt is hozzátéve, ha elfogadjuk a hatalom „ne okoskodj, ne politizálj” irányú terelgetését akkor mindig be leszünk zárva a birkakarámba. Szóval a hatalomra, a vezetésre nem szabad várni, nekünk a népnek a kisembereknek kell magunkat, és népünket, társadalmunkat, közéletünket fejleszteni.

Kérdés tehát: jelenleg milyen mértékben legyünk őszinték bátrak, vélemény-kimondók? Milyen mértékben vegyünk részt az esemény-részvételi, ill. beszélgetési-vélemény politizálásban?

A fenti kérdést két szempontból is fontosnak tartom. Egyrészt, mikor vagyunk a társadalom számára leginkább hasznosak, másrészt az önbecsülésünk szempontjából mi a legjobb.

Szóval a fenti kérdésen mindenkinek érdemes elgondolkozni.

Természetesen a csendes-rendes népre vágyó hatalomnak az a jó, ha közpolitizálás kevés, sekélyes.

El kell gondolkodni, és akkor itt jöhet a kategorizálás:

Aktívan közepesen vagy csökevényesen vegyek részt az esemény-részvételi politizálásban? Szerintem minimum közepesen. Illetve a beszélgetési-véleményezési politizálásban milyen erősen vegyek részt?  Sehogy, óvatosan-mértékletesen, közepesen vagy aktívan?

Az biztos, h. a „sehogy” nem jó megoldás.

Valamint még egy kategorizálás: Akik intenzíven politizálnak. Akik közepes aktivitással, de bátran politizálnak.

Akik érdektelenségük, hiányos tudások miatt óvakodnak a politizálástól. Akik félelem miatt óvakodnak a politizálástól. Akik konfliktuskerülés miatt óvakodnak a politizálástól. Akik elsősorban a beszélgetési-vélemény politizálástól óvakodnak a konfliktuskerülés miatt.

Viszont az is igaz, h sokan ostobán, vagy önzőn, vagy egyéb okból, rosszul tévesen politizálnak. Ilyenek mindig lesznek, de azért a számuk-arányuk csökkenthető, pl., a sokféle véleményt gondolnak át.

Érdekes hogy a közfelfogás egyre inkább a megalkuvás a csendes beolvadás  irányába megy. Megdöbbentő, h korunkban is, az emberek döntő többsége megalkuszik, nem mond ellent, belesimul a fősodorba.  Nem tisztán félelemről van szó, inkább arról, hogy ez a kényelmes, illetve h. nem zavarja a zembereket, a megalkuvás. Egy másik réteg pedig egyszerűen nem tudja elképzelni, h. amit felülről hall, médiából, pozícióba levő politikustól, valamilyen szakértőtől, stb. az biza sokszor hamis, sőt óriási baromság.  Ők szinte genetikailag szolgalelkűek, a tekintélyelvűek, legalábbis át vannak itatva ezzel a tulajdonsággal. 

Egy sereg tényező tendencia arra mutatott volna h növekedni kellene az önálló átgondolt, kellően kritikus gondolkodásnak és vélemény-alkotásnak. De nem ez történik.

Végül pedig visszatérek egy közbeeső magállapításra. Az optimális, demokratikus jövőben olyan közhangulat lesz, h. az emberek félelem és konfliktusveszély nélkül, sőt kedvvel, érdeklődéssel, megbecsültségük növekedésével tudnak, akarnak a közügyekről beszélgetni, abba beleszólni, illetve ilyen rendezvényeken, fórumokon részt venni. És valamilyen szinten figyelembe is veszik a véleményük. Végső soron az ilyen optimális, demokratikus világ elérése lehet az értelmes emberek célja, ehhez pedig a jelenben is politizálni kell, még akkor is, ha az nem mindig kellemes.

A boldogabb demokratikusabb világ feltétele a demokrácia, és a demokratikusan gondolkodó ember. A demokratikusan gondolkodó ember nemcsak jóindulatú, igazságos, de többek között: társadalmilag, közéletileg nem buta, nem közömbös, nem gyáva, nem rövid távú haszonleső. Ezek egyformán fontosak, mert egymásból erednek. Igen, de a zembereket ,  következetesen, fokozatosan  alakítani, nevelni lehet ezekre, de sajnos mindezek ellenkezőjére is. Ez utóbbi, mely végül is társadalmi igénytelenséget, beletörődést hoz létre, az uralkodó osztály érdeke, amit a logika, a történelem alakulása, de főleg a nyilvánvaló propaganda, manipuláció  is bizonyít. Ha a diktatórikus uralkodók „ügyesen” fokozatosan következetesen rombolják a demokratikus gondolkodást, akkor a nép szinte észrevétlenül süllyed az igénytelenség, beletörődés mocsarába. 

Kivaghy további elmélkedései

 

Kivaghy további elmélkedései

 

Kivaghy:

Alapvetően két szemszögből lehet nézni a jövőt, legalábbis ha komolyan nézzük:

A jelen tendencia rossz irány, ha ez folytatódik, akkor valamilyen vészes jövő alakul ki, - az író  ezt a fikciót írja le. Ez a negatív jövőkép. Pl. Orwell 1984 c. könyve. Eme írásokat, ahogy már mondtam, disztópiának is nevezhetjük. Tulajdonképpen ezek is a jelen társadalom kritikái, mert egyrészt sok tekintetben hasonlítanak a jelen társadalmához, illetve, a jelen társadalmának fejlődési tendenciája a leírt negatív irányba halad.  

A másik nagy kategória a pozitív jövőkép, a jelenleginél pozitívabb társadalom, Pl. Morus Utópiája. Természetesen ezek is a jelen társadalom kritikái, hiszen megmutatják hogyan kellett volna, illetve hogyan kellene társadalmat szervezni, építeni.  

Tulajdonképpen lenne, van is egyfajta köztes jövőkép is, de ennek leírása megértése már meglehetősen bonyolult.

 

Az irodalomtörténet során meglehetősen sok remek utópia jött létre.

·         Platón: Állam (kb. i. e. 395)

·         Morus Tamás: Utópia (1516)

·         Tommaso Campanella: A Nap városa (másként Napváros) (1602)

·         Francis Bacon: Az új Atlantisz (1627)

·         Cyrano de Bergerac: Holdbéli utazás

·         Jonathan Swift: Gulliver utazásai (1726)

·         Voltaire: Candide (1759)

·         Étienne Cabet: Utazás Ikáriába (1839)

·         Samuel Butler: Meslohes (angolul Erewhon) (1872)

·         Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Egy nevetséges ember álma (1876)

·         Madách Imre: Az ember tragédiája – a falanszterjelenet

·         Jules Verne: Sándor Mátyás - Antekirtta (1885

·         Jókai Mór: A jövő század regénye

·         Samuel Butler: Erewhon revisited (1900)

·         Karinthy Frigyes: Utazás Faremidóba (1916)

·         Jevgenyij Zamjatyin: Mi (1921)

·         Aldous Huxley: Szép új világ (1932)

·         Karel Čapek: Harc a szalamandrákkal (1936)

·         Szathmáry Sándor: Kazohinia (1941)

·         George Orwell: 1984 (1948)

·         Kurt Vonnegut: Utópia 14 (1952)

·         Ray Bradbury: 451° Fahrenheit (1954)

·         Anthony Burgess: Gépnarancs (1962)

·         Déry Tibor: G.A. úr X.-ben (1964)

·         Stanisław Lem: Kiberiáda (1967)

·         Arthur C. Clarke: 2001: Űrodüsszeia (1968)

·         Robert Merle: Malevil (1972)

·         Ernest Callenbach: Ecotopia (1975)

·         Margaret Atwood: A szolgálólány meséje (1985)

·         Vlagyimir Vojnovics: Moszkva 2042 (1986)

·         Lois Lowry: Az emlékek őre (1993)

·         Lois Lowry: Valahol messze (1993)

·         Lois Lowry: A hírvivő (2004)

·         Ben Elton: Vakvilág (2007)

·         Stephenie Meyer: A burok (2008)

 

A wikipédia listájához én még hozzátenném. H. G. Wels néhány művét.

És szerintem  Karinthy Ferenc: Epepe c. könyve is remek, belefér a listába.

Pl. itt Vernének csak egy könyve lett kiemelve, de Verne legtöbb könyve utópisztikus hangvételű, h mást ne említsek, pl.: Némó kapitány.

És nem hagynám ki a felsorolásból Robin Cook könyveit sem, bár itt is az utópia határán mozgó könyvekről van szó.

És még sok remek könyv beleférne ebbe a listába.

Az utópiák fejlődési (alakulási) tendenciájáról még szó lesz.

 

Ugyanakkor, ahogy már említettem; gyakran a sci-fi és az utópia átfedésbe kerül, éppen azért mert elég vékony és amorf a két műfaj közötti határvonal. Nehéz megmondani, h. bizonyos könyvek, filmek, a sci-fi, (tudományos-fantasztikus irodalom), vagy az utópia, vagy mindkét kategóriába sorolhatók.

Három kultikus népszerű, egyben az utópia határán mozgó sci-fi filmet, ill. könyvet, filmet említenék példázva a legfőbb témákat.

Star Wars  (csillagok háborúja). Megjelenik benne a társadalmi jövőkép, úgy, mint a diktatúra-demokrácia harca, ill. a rosszak-jók harca.  A történelemnek is ez a fő vonulata, tehát egy szinte örök problémáról van szó, legalábbis ha egyszerűsítve nézzük a világot. És természetesen ez az egyik fő témája a sci-fiknek, utópiáknak is. Amiért mégis hezitálok a Star Wars esetében;  a téma leegyszerűsítve is kissé bugyután jelenik meg. Technikailag abszolút rendben van a film, nem erre gondolok. Arra gondolok, h. a társadalmi problémák rétegei, összetettsége nem jelenik meg.

A másik:  „A majmok bolygója”. Szintén egy fő témát jelenít meg: az ember tönkreteszi a földet, és mi lesz azután. Tulajdonképpen itt már megjelenik a cseles, korunk társadalomkritikája: a majmok társadalmán keresztül kritizálja az emberi társadalmat, ugyanis a kettő lényegében hasonlít egymásra.

Néha maga a tönkretétel a téma. Néhány tönkretétel:

Klímakatasztrófa, más természeti katasztrófa, világháború, idegenek, ill. gépek, robotok támadása. Másik nagy vonulat: az  emberi diktatúra, ill. az emberi jellem,  társadalom, kultúra elcsökevényesedése. Ezek persze disztópiák, de azért sajnos nem egészen alaptalanok. Kivéve a gépek, robotok  önállósodás utáni támadását, ez bizonyíthatóan lehetetlen. De erre még visszatérek.

A jobb könyvek, filmek azért a katasztrófa utáni világot is bemutatják.   Persze az emberi világmindenség-hódításról vannak pozitív utópiák is, de ezek inkább sci-fi kategóriájába tartoznak.

Ha már itt tartunk, a különbségtétel miatt említenék egy olyan filmet is amelyik csak sci-fi és egyáltalán nincs benne utópia: „Nyolcadik utas a halál”.  A legtöbb sci-fiben nem jelenik meg, alig jelenik meg a társadalmi vonatkozás. Ezek nem utópiák.

Alaptéma még a földönkívüliek megjelenése döntően, ártó leigázó szándékkal. Ez is érdekes: a készítők és az olvasók, nézők is miért igénylik ennyire a pusztítást, a harcot, a borzalmakat. És miért ennyire pesszimisták? Még akkor is ha rendszerint megjelenik az egyéni hős megmentő (a társadalom szinte mindig csődöt mond), aki megmenti a világot. Azon kívül, h. szinte már unalmas sablon szerint készülnek a disztópiak, felmerül a kérdés: miért nincs olyan utópia, mely a földönkívüliek pozitív eredményű látogatásáról szólna? Egyáltalán a pozitív jövőkép miért ilyen ritka korunkban? 

Valamint az is felmerül: a társadalom a rendszer miért mond csődöt szinte mindig? Nem jó a kérdés, mert ennek oka egyértelmű: a jelenlegi rossz helyzet kivetítése. Inkább az a jó kérdés: miért nincsenek manapság pozitív társadalmat, rendszert, pozitív rendszerszervezést bemutató alkotások?  Ahhoz hasonlók, mint az első eredeti Morus utópiái. Miért nincsenek a kiutat kereső alkotások?

Ezek a föld-leigázó, ill. katasztrófa-alkotások kérdésesen utópiák, mert a társadalmi vonatkozásuk igen kevés: ha megjelenik egy komolyabb probléma, katasztrófa, akkor, a jelenlegi rendszer (társadalom)  azt képtelen megoldani, kvázi összeomlik  és csak az egyéni hősökben bízhatunk.  Ez sematikus és kevés. Sematikus és kevés, mert csak annyit mutat be, h. a társadalom, a rendszer összeomlik, de az összeomlás okairól hallgat.

Meg kell még említeni az időutazást, ill. csillagközi utazást, mint jellemző témát. A legtöbbje inkább kalandregény, film, tehát sci-fi, nem utópia. Nagyon kevés elmélkedik ki közülük, nagyon kevés sorolható be az utópiák értékesebb kategóriájába. 

Visszatérek a határon levő utópiákra, amelyek még besorolhatók az utópiák becses kategóriájába.

Ide sorolnám: Asimov robotikáról szóló könyveit.

Tulajdonképpen az „Alapítvány” könyveit is említhetném, sőt azokat inkább. Azért emelem ki inkább a robotika témájú írást, mert ez is az egyik fő témája a sci-fiknek, utópiáknak.  A tudomány, technika fejlődése a jövőben, és ennek hatása a társadalomra – ez egy általános gyakori téma. Már említettem, h ez egy kényes téma, mivel szerintem, és ez  bizonyítható is, képtelenség a gyakori felvetés, - miszerint a robotokban egyszer csak akarat, ill. érzelmek (lélek), keletkeznek, és szinte szükségszerűen fellázadnak.  Ez nagyon egyszerűen azért képtelenség, mert tudományosan kimutatható: érzést, érzelmet, akaratot annak még a csiráját sem sikerült élettelen dologból kicsiholni.

Ellenben néhány robotika témájú könyv, film, mégis reális jövőbeli problémákat vet fel. Asimov általában a lélek nélküli, de meghibásodott robotok problémájáról ír. Illetve a rossz célra felhasznált robotokról. Ez már lehetséges. Tehát a gépek, robotok támadása amiatt nem következhet be, h. saját akaratuk keletkezik, de meghibásodás, vagy gonosz emberek, gonosz programja miatt bekövetkezhet.

Ugyanakkor meg kell jegyezni: az élet rendkívül sokféle alakban, módon jelenhet meg. Ezeket a megjelenéseket én nem tartom lehetetlennek. De azok élőlények, és itt megint el kell gondolkodni; melyek az élet valódi feltételei?

A mátrix filmekben sem lélekkel érzelmekkel rendelkező virtuális lények (ügynökök), ill. gépemberek szerepelnek. Azt teszik, amit a programozó beléjük helyez, sőt a film inkább arról szól, hogy a valóságos emberek lelkét, érzelmét is el lehet venni. Az is igaz, h. ebben a filmben a programozók is akarattal rendelkező gépek, tehát ez a sztori valószínűtlen része.

Ezzel együtt a Mátrix filmeket egyedül a filmek közül én az utópiák kategóriájába sorolom, később még írok róluk.

Ugyanakkor érdekes témának tartom az eltérő kultúrák találkozását, esetleges harcát, e helyzetből eredő konfliktusokat.

Viszont ez a téma még önmagában nem jelent utópiát.   

 

A következőkben más szempontok szerint csoportosítok.

Vannak, írók, és olvasók, akik vonzódnak az utópiákhoz. valószínűleg azért, mert ráébredtek ez a műfaj képes a társadalomismeret tudományát a legtömörebben és leginkább szórakoztatóan prezentálni.

Persze nemcsak az utópiák szólnak a társadalomról, sőt a jó könyvek szinte mindegyike.

De az utópiák a jövő szempontjából beszélnek a lehetséges jövőről, a jelenről a jelenben rejtőző tendenciáról. Nagyon sok utópia-jóslat megvalósult. Általában úgy valósulnak meg h. a leírthoz hasonló problémakör valóban felszínre kerül, sokszor megoldatlan közéleti problémává válik. De vannak olyan fikciók események, technológiák, egyebek melyek szinte egy-az egyben létrejöttek.

 

Szinte minden utópisztikus írásban megjelenik: hogyan lehet a népet, lakosságot engedelmességre bírni, szófogadó tömeggé tenni. Nyilván azért ez az egyik, vagy talán legfőbb téma, mert a valóságos történelemnek is ez az egyik fő témája, alap problémája.

Az uralkodó osztály talán legfőbb célja, tevékenysége, mindig is, a nép, a lakosság engedelmessé tétele volt. Ami részben logikus.

Aki állt már akár egy kisebb csoport élén, vagy csak szülő, az tudja a leggyakoribb probléma a vezető akaratának érvényestése, lehetőleg úgy, h. azért a tisztelet és az önkéntesség is megmaradjon. Ráadásul egy magasabb rangú sok embert irányító vezetőnek, netán egy ország-vezetőnek nehezebb dolga van, - ráadásul ezen vezetők általában nem éppen a szelídségük, hanem inkább a hatalomvágyuk miatt kerültek pozícióba.

Tehát érthető, h. a történelem és az utópia fő témája: hogyan lehet a népet, az embereket engedelmes tömeggé változtatni. Hogyan lehet békés engedelmes társadalmat kialakítani. Vagy, ahogy ezt az uralkodó osztály mondja: hogyan  lehet a társadalmi stabilitást fenntartani.

Nyilván ezek általában disztópiak, de nem mindig. Azt is látni kell, h. e disztópiak lényegében a különböző diktatórikus társadalmakkal, rendszerekkel foglalkoznak. Milyen fajta diktatúrák lehetségesek? Milyen módszerekkel lehet egy diktatúrát fenntartani?

Ezek fontos, és aktuális kérdések, mivel korunkban sem (talán sohasem) szűnik meg a diktatúra-építés veszélye.

Sok módszer van, és az utópiák, ill. disztópiak sokszínű világa nagyjából be is mutatja a sokféle módszert.

Sokféle módszer, de talán így lehet kategorizálni őket:

1. Kezdjük a direkt diktatúrákkal, erős rendőrség, igazságszolgáltatás nélküli börtön, kínzás, stb. Illetve, az emberekbe belenevelik a fegyelmet, az engedelmességet.

Elsősorban direkt megfélemlítéssel (ha lázadsz, rosszat teszel akkor börtön, stb.). Másodsorban, katonás társadalommal.

Harmadsorban a besúgó, megfigyelő rendszerek kialakításával.

Valóságosan is voltak vannak ilyen rendszerek, szóval nem kell fantázia az elképzelésükhöz. Ezekben is megjelenik a verbális, kommunikációs agymosás, propaganda, de csak, mint kiegészítés.

 

2. A verbális propagandára, a manipulációra épülő népfegyelmezés. 

Nem vitás ez a hatékonyabb megoldás, hiszen a direkt diktatúrákban azért mindig ott lappang a lázadás lehetősége. A hatékony manipuláció lényege, h. a polgár szinte önként, legyen fegyelmezett. Semmiképpen se érezze, h a vezetése kényszeríti, mert az feldühítheti, lázadásra bírhatja. 

2a. Néhány alapvető manipulációs szisztéma

Bizonyos nézetek frázisok ismételgetése, agyakba sulykolása. 

A manipuláció tudományra itt és most nem szeretnék részletesen kitérni.

De azért egy-két al kategória:

2b. Vannak a tisztelni való dolgok, ezzel kapcsolatban az sulykolják.: tiszteld, sőt imádd.

Vannak a gyűlölni való dolgok: ezeket utálni, gyűlölni kell.  

Sőt vannak a jelentéktelen elfelejteni való dolgok, melyeket leginkább elhallgatnak.

Az engedelmes nép, fenti módon való kialakításának lényege: hogy a nép kritizálhat, de ezt manipuláltan (nem tudatosan) teszi, az uralkodók által kijelölt dolgokat dicséri, ill. kritizálja.  Amennyiben az ilyen manipuláció sikeres, a nép legalábbis a butább része azt hiszi, h. a tisztelt vezetői, a szabadság szellemében irányítják a társadalmat. Tehát kétszeres átverésről van szó.  Irányítva és egyben elégedetté van téve a nép.

2c.   Valójában a vezetés által kialakított közhangulatok vezérlik az embereket, súlyosabb esetben ezek a közhangulatok eljutnak a háborúig, polgárháborúig.  Közhangulatok, melyek a vezetésnek kedvesek: elégedettesség. Düh, de nem a saját vezetésre, más valakikre. Vagyis az ellenségkép, sokrétű manipulációjáról van szó.

Félelem, általában a félelembe tartott nép eléggé engedelmes.

Félhet a saját vezetés retorziójától, Félhet, pl. betegségtől-katasztrófától, válságtól.  Félhet idegen erők támadásától. Félhet a saját országában levő élő negatív csoportoktól-erőktől.

2d.. Egy másik módszer-csoport,  h. a népnek ne legyen ideje, kedve, vagy éppen elég esze az érdemi kritika kigondolásához pláne a terjesztéséhez. Napjainkban is láthatjuk a rengeteg közömbös érdektelen embert, akik e módszercsoport miatt válnak érdektelenné,  fásulttá. ( Másik része pedig a változatlanság ill., változtatatlanság érzése miatt alakul ki. Persze azért a nép sem hibátlan, sőt……)

Ezt én úgy hívom népbutító rendszer. Meglehetősen sokrétű, legfontosabb szegmense a nagyon alacsony színvonalú társadalomtudomány-oktatás. Aztán a gondolkodásmentes agymosó jellegű szórakoztatás, amelyet csak gúnyból lehet kultúrának nevezni. Az ilyen kultúra inkább butit mintsem okosít.

Általában a hazugság csalás terjesztése, elfogadása szintén külön módszernek vehető.

2e. A harmadik fontos rész, módszer-csoport, az állampolgárok idejének lefoglalása áltevékenységekkel,  pl. vásárlással, bürokráciával, egyebekkel.

Én ezt bedaráló mechanizmusnak nevezem.

2f. Vannak, lehetnek egyéb különleges eszközök módszerek is. Pl. sugárzások gyógyszerek, drogok, oltások. Vagy virtuális világ, látszat világ, mű világ kialakítása. Vagy éppen különböző függőségek kialakítása.     

Sajnos mindezek a valóságban is léteznek nemcsak az utópiákban.

A későbbiek során, a könyvek elemzése közben sokszínű érdekes módszer megoldás jelenik meg.

Na de nézzük a probléma másik oldalát: miért manipulálható viszonylag könnyen az ember?

„Viszonylag könnyen”, vagyis elismerve a manipulálók rendkívül ötletgazdag „magas szintű” tevékenységét, - azért van az emberekben egyfajta fogékonyság hiszékenység a manipulációra.

Nyilván ennek is több oka van, de amely ok a legerősebbnek tűnik, az a: csatlakozás a fősodorhoz.  Ez talán az ősi falkaszellemből ered, abból h. az egyén a falkával (közösség, társadalom) együtt halad. Egyrészt érdekből, a falkával együtt jobban boldogul mint egymaga. Másrészt az érzelmei, ösztönei is a falka- irányába vezérlik. Ebből elég sok minden ered. Voltaire: Candide, c. könyvében Panglos mester állandóan azt bizonygatja: h a jelen világ egy jó világ, sőt a lehető világok lehető legjobbika – miközben háború, szenvedés rablóbandák borzalmak pusztítanak az országban. Ez a felfogás: „vannak ugyan hibák, de alapvetően azért ez egy szervezett jó társadalom (a falka alapvetően jó irányba halad)” végigkíséri az emberi gondolkodást.

Ez a felfogás kétségtelenül a manipulációnak jó meleg fészket készít.

 

Akkor forduljunk rá a főtémára: a „legjobb utópiák” dicsérete, bemutatása, elemzése.

De a jó könyvek közül, szerintem a legjobbak, vagyis

Újra felsorolnám a kedvenc „utópisztikus” könyveim:

Viszont megjegyzem: nagyon sok kedvencem van a felsoroltakon kívül, köztük olyanok is, amelyek már-már utópiának is tekinthetők, de mégsem lépnek be a társadalmi jövőről való elmélkedés kategóriájába.

Vagy nagyon a technikára koncentrálnak, vagy nagyon beragadnak a jelen társadalmába, vagy nagyon egyéni történet jellegűek, vagy nagyon meseszerűek.

Szóval remek írások, csak kiesnek ebből a kategóriából.

 

T. Morus: Utópia (1516)

Swift: Gulliver utazásai (1726)

H. G. Wells: A vakok országa (1904)

Huxley: Szép új világ (1931)

Orwell: 1984 (1948)

És egy fim is belefér: A Mátrix (2000)

 

És akkor jöjjenek a magyar írók zseniális művei:

 

Karinthy Frigyes két legjelentősebb „Gulliver” könyve:

Utazás Faremidóba (1916)  -  valamint:  Capillária (1921)

Szathmáry Sándor: Kazohinia (1941)

 

A felsorolt könyvek elemzését kezdjük, azaz folytassuk a Gulliver könyvekkel.

Akkor talán átadnám, nem is „nám”, átadom a szót J. Swift ivótársnak. Talán nem sértődnek meg a jelenlevők ha írótársaknak nevezem őket. de ha meg is sértődnek akkor sem lesz az én szégyenem, azon okból kifolyólag h több okból erről senki nem fog tudni. A leginkább ok: hogy senki sem olvassa eme írást.

 

J. Swift:

A Gulliver könyvek az utópia, a sci-fi, és a mese ötvözetei.

1720-s években írtam a Gulliver könyveket, ez szintén egy roppant érdekes kor volt, a felvilágosodás kora. Másfelől, a korai, vagyis a klasszikus kapitalizmus kora. A jelenleg is tartó, képviseleti, parlamenti, alkotmányos monarchikus „demokrácia” kialakulásnak kora. A technikai ipari forradalom kezdete. Sőt kitágítva a kort, az emberi jogok kialakulásnak kora.

 

           Folytatatás az oldaljegyzék-címsorban, következik a 4. rész